Szijjártó Péter beígért 10 milliárd forintot külföldre terjeszkedő magyar cégeknek

A külgazdasági és külügyminiszter új támogatást jelentett be a Facebookon.

2021. július 18., 11:00

Szerző:

A magyar gazdaság teljesítményét, sikerességét az elmúlt években alapvetően befolyásolta, hogy nagyon sok, színvonalas munkahelyet biztosító nemzetközi nagyvállalati beruházás érkezett Magyarországra – ezt Szíjjártó Péter írta a Facebook-oldalán vasárnap. A külgazdasági és külügyminiszter egyúttal bejelentette, a kormány külpiaci növekedési támogatási programot indít. Ennek keretében olyan magyar vállalatok kaphatnak támogatást, melyek külföldön terjeszkednek: céget hoznak létre, gyárat építenek.

A célra idén 10 milliárd forint áll rendelkezésre. A támogatás a beruházási összegnek maximum a felét érheti el, de nem lehet több 4 milliárd forintnál, és az a cég kaphatja meg, amely vállalja, hogy magyarországi árbevétele a külföldi terjeszkedésből adódóan legalább annyival növekszik, mint amennyi támogatást kap a programból.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook oldala)

 

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.