Szemenszedett hazugságok
Sokan idézik fel mostanában azt a bizonyos ötvenes évekbeli „kettős nevelést”.
Mi, idősebbek emlékszünk, ugye? A szüleink templomba járattak, de erről az iskolában hallgattunk, ott kötelezően a materialista világszemléletet oktatták. (Egy személyes emlék: történelemtanárom, mellesleg az iskola párttitkára, aki soha nem hagyta ki, hogy a vallásokon gúnyolódjon, egy ízben előadta, milyen nevetséges abban a „mesében” hinni, hogy a kis Jézust holmi kosárban menekítették meg a fáraó elől. Ezt már mégsem hagyhattam annyiban, és felálltam, mondván, hogy az a kis Mózes volt, akit a mellesleg róla elnevezett kosárban mentettek meg. Egy pár ezer év is volt a két eset között. A nő elütötte valami gúnyos megjegyzéssel, de a haragja elől másik iskolába kellett mennem.)
Szóval az úgy nézett ki, hogy az iskolában elmondták, mindent a Pártnak köszönhetünk, amely a munkásosztály vezető ereje, és az emberek javáért él-hal. Otthon összenevettünk a szüleinkkel, amikor ilyet hallottunk. Mindenütt azt hirdették, hogy soha még ilyen jól és boldogan nem élt ez a nép, mi meg hallgattunk, pedig tudtuk, hogy szemenszedett hazugság. Vagy amikor szovjet regények sorát olvastatták el velünk, a szocialista realizmus gyöngyszemeit, otthon jól kiröhögtük ezeket, szüleink igazi irodalmat adtak a kezünkbe.
Ha esetleg rákérdeztünk, miért kell ebben a hazugságban élni, elmondták, bár láttuk mi is, hogy megszállás alatt vagyunk, itt állomásozik („ideiglenesen”, erről is mennyi vicc született!) a szovjet hadsereg, nem tehetünk mást.
És ma mi a helyzet? Az iskolában a szegény megfélemlített pedagógusok elmondják a gyerekeknek, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere teremti meg számunkra a soha nem látott jó világot. Hogy a Fidesz-kormány a javak legigazságosabb elosztását valósítja meg, de amellett még humánus is, senkit nem hagy az út szélén. Ha ezt otthon elmondja a gyerek, mi, szülők, nagyszülők röhögünk vagy dühöngünk, vérmérsékletünk szerint, de jelezzük, amit egyébként már a gyerek is lát, hogy ez bizony szemenszedett hazugság. Ha a gyereknek Wass Albert vagy Tormay Cecile műveit kell olvasnia, otthon majd igyekszünk igazi irodalommal semlegesíteni a káros hatásokat. A nagy kérdés csak az, mit mondjunk a gyerekeinknek, ha rákérdeznek, miért kell ebben a hazugságban élnünk.
Tényleg, miért?
Ráczkevy Sándorné
Budapest
