Szembe menetel az uniós törekvésekkel a Fidesz

A Költségvetési Tanács kiiktatásával az utolsó olyan független kontrollszervezet is eltűnik, amely legalább némileg korlátozhatná a hatalmon lévők felelőtlen gazdaságpolitikai lépéseit és felhívhatná a figyelmet a valamennyiünket fenyegető veszélyekre. A fékek nélküli száguldás a gazdasági döntéshozatalban is óriási kockázatokkal jár és minden eddigi példa szerint csak katasztrófához vezethet. Kérdés, mikor ismerik ezt fel a forradalmi lázban égők.

2010. november 24., 10:58

A korlátlan hatalom érzése biztos mámorító, birtokosa vélhetően mindenek felett állónak tartja magát, bármit bárkivel megtehet, kénye-kedve szerint szabhatja át a törvényeket és léphet át az íratlan erkölcsi normákon, mert hatalmából eredően természetesen mindig igaza van, és aki ezt egy kicsit is kétségbe vonja, nyilvánvalóan ellenség, akivel le kell számolni. A kritika, a kontroll hiánya azonban keményen visszaüt, és az egyeduralom így törvényszerűen vezet a saját létét végső soron aláásó torzulásokhoz. A baj csak az, hogy mire ez bekövetkezik, az okozott károk már csak súlyos áldozatokkal háríthatók el és azokat mindig a kiszolgáltatott többségnek kell elszenvednie.

Ez a történelmi tapasztalat a Fidesz vezetőit szemlátomást cseppet sem izgatja. Továbbra is az ölükbe pottyant kétharmados többség lázában égnek és elsősorban a hatalmuk korlátlanságát veszélyeztető tényezők kiiktatásán fáradoznak, s ennek során a látszattal sem törődnek. Szomorú példája ennek mindaz, ami a költségvetéssel és más, gazdasággal kapcsolatos intézkedésekkel szemben felmerült bírálatok nyomán történik. Ha egy intézmény, legyen az bármilyen fontos, kritizálni merészeli az alkotmányellenes vagy felelőtlen lépéseket, bizton számíthat a megtorlásra anélkül, hogy véleményével egyáltalán vitába bocsátkoznának.

Pedig a nyári-őszi egész pályás letámadássorozat után már alig maradt független intézmény, amely a kormányétól eltérő álláspontot képviselhetett volna. Az Állami Számvevőszék, a PSZÁF, a GVH élére megbízható káderek kerültek, akiknek a lojalitása nem lehet kétséges. Az alkotmányos féket jelentő közjogi intézmények közül a köztársasági elnöktől sem kell már a kormánynak tartania, hiszen fő feladatának azt tekinti, hogy gyorsan aláírjon minden törvényt, még ha azok egy része első látásra is egyértelműen alkotmányellenes. Ha ezt az Alkotmánybíróság meg is állapítja, sebaj, korlátozzák a jogkörét, hogy többé ne legyen az alapjogokat sértő költségvetési voluntarizmus kerékkötője.

A purifikáló buzgalom elől azok sem menekülhetnek, akik vétózni ugyan nem tudnak, de szakmai álláspontjukkal megkérdőjelezhetik a hatalom tévedhetetlenségét. A Költségvetési Tanács tavaly éppen a Fidesz követelésére jött létre azzal a céllal, hogy ellenőrízze és véleményezze a mindenkori büdzsét és annak végrehajtását, felhívva a kormány és a közvélemény figyelmét a hibákra és a veszélyekre. Ezzel nem lett volna baj, ha a Tanács nem követi el azt a baklövést, hogy a feladatát komolyan véve lesújtó bírálatot fogalmazott meg az Orbán-kormány jövő évi költségvetési tervezetével szemben. Alapos szakmai elemzésében rámutatott azokra a gondokra, amelyeket egyébként más hazai és külföldi szakértők is hangsúlyoztak: a strukturális reformok hiányára, az ideiglenes bevételekre alapozott hiánytartásra, a különadók növekedést csökkentő hatásaira, a magán-nyugdíjpénztári pénzek elvételének hosszútávú veszélyeire.

Különösen csíphette a kormány szemét, hogy az elemzés kimondta: az egyszeri és megkérdőjelezhető bevételek nélkül a hiány valójában 7 százalék feletti, és ez a pálya fenntarthatatlan, ráadásul a 2013-ra várt 5 százalékos növekedés is irreális, akárcsak a következő 4 évre beígért 400 ezer új munkahely, amelyből jó esetben 100 ezer lehet. Mindezzel a büdzsé és a középtávú elképzelések alapelemei kérdőjeleződtek meg. Hab volt a tortán, hogy a Tanács azt is észrevette, hogy a büdzsében jól eldugva benne van a különadók meghosszabbítása 2014-ig, miközben a kormány csak két évről beszélt, valamint a nyugdíjjárulék emelése is, amiről szó sem volt.

A Fidesz-hatalom válasza gyors volt és hozzájuk illően arcátlan: nem mondták ki nyíltan, hogy akkor vesszen a KT, hanem egy képviselői indítvánnyal megvonják költségvetésének 99 százalékát és a legújabb hírek szerint átalakítják az összetételét, tagjai az ÁSZ és az MNB elnöke, valamint egy, az államfő által kinevezett személy lesz. Így nagy kockázat már nincs, mert közülük kettő nyilvánvalóan a Fidesz embere, így szegény Simor András, aki állami intézmény vezetőjeként immár minden szempontból teljesen egyedül képvisel a kormánytól független szakmai álláspontot gazdasági-pénzügyi kérdésekben, kisebbségbe kerül. De ha még ez sem lenne elég, a KT saját szervezet nélkül marad, azaz ha akarna sem tudna önálló elemzéseket készíteni.

S ez még nem minden. Fideszes bejelentések szerint a parlament elé kerül olyan javaslat is, amely takarékosságra hivatkozva nemes egyszerűséggel megszünteti az országgyűlés költségvetési bizottságát, azt a testületet, amelynek fő feladata a büdzsé folyamatos ellenőrzése, és amely a rendszerváltás óta folyamatosan élő gyakorlat szerint a mindenkori ellenzék vezetése alatt áll, éppen azért, hogy kontrollszerepe jobban érvényesülhessen. Erre a szándékra nehéz jelzőket találni, még az elképesztő szó is enyhének tűnik, de ez aligha tartja vissza az önkontrolljukat teljesen elvesztő fideszes honatyákat. Ehhez képest szinte apróság, hogy egy másik előterjesztés szerint az eddigi gyakorlatot felrúgva a jövőben nem kellene majd 3 évre előre meghatározni a büdzsé keretszámait, így minden évben szabadon rögtönözhetnek, anélkül, hogy szembesülniük kellene a korábban rögzített számokkal, azok realitásával.

Ha mindez csont nélkül átmegy a parlamenten, a következmények beláthatatlanok. A kormány nem csupán teljesen szabad kezet kap bármilyen felelőtlen gazdasági döntéséhez, de még olyan alkotmányos, független állami szervezet sem marad, amely a hibákra és bajokra felhívhatná a figyelmet /az egyetlen MNB kivételével, legalábbis egyelőre/. Az EU soros elnökségére készülő Fidesz-kormány ezzel látványosan szembe menetel a legújabb uniós intézkedésekkel, amelyek éppen januártól jelentősen szigorítják a közösségi kontrollt a nemzeti költségvetések felett. Így kívánják a mostani válság tapasztalatait látva elkerülni pontosan azokat a veszélyeket, amelyeket most a Fidesz beépít a hazai rendszerbe.

2025. július 2., 13:42

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.