Szárnyaló üzemanyag-pótdíjjal repül a British Airways
Egy hónappal az előző emelés után ismét meredeken emeli a jegyáraira kirótt üzemanyag-pótdíjakat a jövő héttől a British Airways, a rekordokat döntögető nyersanyagárak miatt.
A legnagyobb brit légitársaság a Londoni Értéktőzsdén közzétett csütörtöki bejelentés szerint keddtől a rövid távú - vagyis a belföldi, illetve Európán belüli - járatokon, egy útra 3 fonttal az eddigi 13 fontról 16 fontra, vagyis menettérti jegy esetében 26 fontról 32 fontra (9700 forintra) emeli az adókat és illetékeket már tartalmazó jegyár külön üzemanyag-pótdíját.
A kilenc óránál rövidebb időtartamú hosszú távú járatok esetében - ebbe a kategóriába tartozik például a London-New York útvonal, a világ legforgalmasabb transzatlanti légi útja - a pótdíj 15 fonttal 78 fontra, oda-vissza foglalás esetén 156 fontra (48 ezer forintra) emelkedik.
A kilenc óránál hosszabb repülések üzemanyag-felára 30 fonttal 109 fontra, vagyis járatpáronként 218 fontra (67 ezer forintra) növekszik június 2-ától.
A British Airways a hónap elején adó előtti eredményének 45 százalékos emelkedését jelentette a március 31-én zárult előző pénzügyi évéről, de a beszámolóban hangsúlyozta, hogy ha az olajárak az akkori 120 dolláros szinten maradnak, az a cég éves üzemanyagszámláját egymilliárd fonttal 3 milliárd fontra növelheti.
A nyersolaj hordója azóta 135 dollár feletti rekordon is járt, és jelenleg 130 dollár körüli szinteken mozog.
Iparági elemzők szerint 2000 óta az egy transzatlanti átkeléshez szükséges repülőüzemanyag-mennyiség átlagára megnégyszereződött, és átlépte a 22 ezer fontot (több mint 40 ezer dollár).
A repülőgép-üzemanyag hordója, amely 2003 januárjában még 40 dollár alatt volt, az idei év elején már 140 dollár felett járt.
A magas üzemanyagárakkal az olcsó jegyes légitársaságok is küszködnek, de ezek jellemzően inkább a nehéz csomagokról próbálják anyagi ellenösztönzőkkel lebeszélni az utasokat a kerozinspórolás végett.
A Magyarországra is közlekedő ír Ryanair - a legnagyobb európai fapados - például most már minden feladott csomagért 16 fontot számol fel. A legnagyobb brit olcsó jegyes társaság, az easyJet, amely szintén számos járatot közlekedtet Magyarországra, ugyanezért - súlytól függően - 5-10 fontot kér.