Szakértő: A szeptemberi infláció lehetett a csúcs
Szeptemberben az utóbbi jó négy év leggyorsabb szintjére nőtt a magyar infláció, miközben a jegybankban arról megy a vita, hogy tovább vágják-e az alapkamatot. Az áremelkedés 6,6 %-ot ért el – írja a Bloomberg.
A hírügynökség idézi Jobbágy Sándort a CIB-től, aki úgy gondolja, hogy a Monetáris Tanács még lejjebb viszi az irányadó kamatlábat, mert a testület most már nem elsődlegesen az árakra, hanem a növekedésre és a kockázati felárra összpontosít. Utóbbi mutató 322 bázispontra esett, ami a legalacsonyabb érték 2011 augusztus eleje óta. A tízéves államkötvény hozama 7,15 %, szemben a júliusi 8 %-kal. A citibankos Gárgyán Eszter azt tartja valószínűnek, hogy a múlt havi inflációs érték a csúcsot jelentette, amit az erős alaphatás az elkövetkező időszakban a növekvő élelmiszerárak dacára segíthet mérsékelni. A Monetáris Tanácson belül vita van a kilátásokat illetően: a külsős tagok szerint figyelmen kívül kell hagyni a közvetett adók következményeit és a visszaesés, az alacsonyabb CDS-felár és az erősebb forint miatt támogatni kell az újabb kamatcsökkentést – mondta a Barclay’s egyik elemzője. Azt is elárulta budapesti útja után, hogy Simor szerint az alacsonyabb alapkamat nem tudja fellendíteni a gazdaságot.