Sorra dőlnek be a plázák

Rendet vág az amerikai jólét egyik szimbólumának számító bevásárlóközpontok között a január-februári megszakítást leszámítva tavaly július óta visszaeső amerikai kiskereskedelem - írta a Napi Gazdaság.

2009. május 26., 12:53

A kereskedelmi minisztérium adata szerint áprilisban 0,4 százalékkal zsugorodott az ágazat márciushoz képest, ám a Dow Jones által megkérdezett elemzők 0,1 százalékos emelkedést vártak és nem volt olyan szakértő, aki további visszaesésre számított volna a márciusi 1,3 százalékos csökkenés után.

Elemzők szerint a zuhanó kereslet miatt idén több mint száz bevásárlóközpont válhat "halottá", azaz olyan üzletközponttá, amelynek sétálóutcáin csak lézengenek az emberek és boltjai többsége bérlő híján üresen áll. A március 31-ét megelőző 12 hónapban 6,5 százalékkal csökkent a bérlők legalább egy éve nyitva lévő boltjainak forgalma - idézi a Wall Street Journal a Green Street Advisors Inc. piackutató cég adatát. A Standard & Poor's hitelminősítő a múlt hónapban csökkentette a bevásárlóközpontok adósságainak minősítését, ami az összes üzemeltető hiteleit a bóvli kategóriába taszította.

A több mint 200 üzletközpontot birtokló General Growth Properties csődvédelmet kért maga ellen, főként azért, mert nem tudta refinanszírozni lejáró adósságait. Tapasztalatok szerint az az üzletközpont, amelyben a bevétel nem haladja meg a négyzetlábanként 250 dollárt - az amerikai átlag 381 dollár -, veszélyzónába kerül.

A német kiskereskedelmi ágazat vállalatainak egynegyede csődbe mehet a válság nyomán visszaesett forgalom miatt, ám a fogyasztók még így is bőven találnak helyet a vásárlásra, mert a szektor jelentős kapacitásfelesleget halmozott fel - nyilatkozta a WirtschaftsWoche hetilapnak Karl-Erivan Haub, a Tengelmann kiskereskedelmi csoport feje. A nagyáruházak szenvedik meg a leginkább a válságot, mert üzleti modelljük idejétmúlt - véli Haub. A korábban KarstadtQuelle néven működő Arcandor-csoportnak 710 millió euró adósságot kell rendeznie június 12-éig, amihez állami segítséget kért. A Metro nem tart igényt a kormány segítségére, a Plus, a Kaiser's, illetve az OBI márka alatt működő áruházakat is üzemeltető Tengelmann pedig a vezérigazgató szerint stabil bevételre számít 2009-ben.