Skoda: Megalapozatlanok és hamisak a BKK állításai
A Skoda Transportation (Skoda) szerint megalapozatlanok, hamisak és a vállalat jó hírnevét rontók azok az állítások, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményében megfogalmazott a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hétfői, a fővárosi villamostendert érintő határozatával kapcsolatban.
A Skoda kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint „mivel a BKK a KDB határozata után kiadott nyilatkozatában újra megismételte a képtelen vádakat, így azt jóhiszemű tévedésnek már nehezen tudjuk tekinteni”. Álláspontjuk szerint a BKK nyilatkozatában „lényegében kétségbe vonja a KDB-határozat megalapozottságát és megismétli korábbi jogsértő állításait”.
A Skoda közleménye szerint a BKK továbbra is „offshore hátterű cégnek” nevezi a száz százalékban cseh magántulajdonban lévő vállalatot, noha korábban a Skoda mind a BKK számára közvetlenül, mind pedig az MTI útján közzétette teljes tulajdonosi hátterét.
Közleményükben felhívták a figyelmet arra is, hogy a miskolci villamostender nyerteseként Magyarországon és más uniós tagországokban, így Németországban is átláthatónak találták a hét cseh magánszemély tulajdonában lévő cég tulajdonosi hátterét.
A Skoda Csehországban adózik, tulajdonosi struktúrája átlátható és ismert, könnyen ellenőrizhető. Az ezzel ellentétes állításokat a vállalat a jó hírnévhez fűződő jogai rontásának tekintik, annak minden jogi következményével együtt – áll a cég közleményében.
A Skoda közleménye szerint a KDB törvénysértőnek nyilvánította a BKK azon döntését, amelyben az nem fogadta el a Skoda Alstommal közös referenciáit. Álláspontjuk szerint a BKK keddi nyilatkozatában már elismerte, hogy a Skoda Magyarországon szokásos és elfogadott módon igazolta referenciáit. Mint írták, a Skoda és az Alstom képes arra, hogy a legmagasabb színvonalú villamosokat állítsa elő, és a legolcsóbban – ahogy ezt a budapesti tender is bizonyítja.
A Skoda kész arra, hogy a BKK-val együttműködve a pályázók közül a legalacsonyabb áron, világszínvonalú villamosokat szállítson Budapestre – zárul a cseh cég közleménye.
A BKK korábban azt közölte, hogy a KDB határozata alapján nem zárhatja le a villamosbeszerzés értékelését, és egyelőre nem kötheti meg a szállítási szerződést az eljárás nyerteseként korábban kihirdetett spanyol szállítóval.
A BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából, uniós források felhasználásával februárban indított közbeszerzési eljárást 37 új, alacsonypadlós villamos beszerzésére. A kocsiknak 2015 végéig kell forgalomba állniuk az átépülő vonalakon.
Négy cég adott érdemi ajánlatot, a Skoda és a Stadler ajánlatának érvénytelensége miatt a legjobb ajánlatot – a német Siemenst megelőzve – a spanyol CAF adta. Ezután a cseh Skoda közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt.
A BKK a Skodát szakmai alkalmatlanság, műszaki meg nem felelés és az aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki – áll a BKK korábbi közleményében. A KDB egyik vitatott elem tekintetében sem mondta ki, hogy helytelen döntés született, hanem további vizsgálatokat kért.