Rosszabbul élünk, mint nyolc éve
Az elmúlt évtized során folyamatosan emelkedtek a rezsiköltségek, a növekedés ütemével a bérek alakulása is igen nehezen állta a versenyt. Van olyan közszolgáltatás, amelyből az aktuális bérviszonyok mellett fele annyit vagyunk képesek jelenleg megvásárolni, mint 2003-ban. A kormány nemrég a rezsidíjak befagyasztását jelentette be, ami azonban kedvezőtlen hatást fejthet ki az egyetlen érdemi megoldásra, a takarékoskodásra.
A rezsiköltségek jelentősen az inflációt meghaladva emelkedtek az elmúlt közel tíz év során. Egyes rezsielemek tekintetében a szolgáltatás normál egységéért fizetett ár közel megháromszorozódott, de a többi rezsielem esetében is duplázódás ment végbe – írja a
portfolio.hu.A KSH adatsorai alapján végzett számítások szerint minden rezsielemből kevesebbet képesek vásárolni a magyar foglalkoztatottak 2011 januárjában, mint 2003 januárjában. Elektromos áramból közel 10%-kal kevesebb vásárolható: míg 2003 januárjában az akkor átlagos nettó keresetből 3200 kWh-ra áramot lehetett megvenni, addig 2011 januárjában már csak 2860-at. A gáz esetében jelentősebb különbség mutatkozik, ami részint a kőolaj árának elmúlt évtizedben tapasztalt jelentős emelkedésének, másrészt pedig a különböző típusú (ár)támogatások leépítésének tudható be. 2003 elején még közel 2000 köbméter földgáz megvásárlására nyílt lehetőség a nettó átlagkeresetből, ami idén januárra 1060 köbméterre csökkent Ez kb. 50%-os visszaesést jelent. Az alábbi ábrán nem szereplő szilárd tüzelőanyagok (fa, szén) esetében 20%-kal csökkent a megvásárolható mennyiség.
A vízszolgáltatás esetében - hasonlóan az áramhoz - körülbelül 10%-kal csökkent a nettó átlagkeresetből beszerezhető mennyiség, a vizsgált időszak elején 490 köbmétert, míg a végén a már csak 400 köbmétert lehetett megvásárolni. A csatornadíjak emelkedése volt a legnagyobb az elmúlt évtized során, a szennyvízelvezetés egységköltsége az elmúlt 8-10 év alatt a vízdíj fölé emelkedett. 2003 januárjában mintegy 590 köbméternyi, 2011 elején pedig már csak 404 köbméternyi csatornaszolgáltatás megvásárlására nyújtott fedezetet az aktuális nettó átlagbér, ami 32%-os visszaesést jelent.
Még a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében is egyre nagyobb terhet jelentenek a rezsikiadások. Nincs egy olyan rezsielem sem, amelyből az aktuális díjak és keresetek mellett több egységet lehetne vásárolni jelenleg, mint 2003 elején. Egyes elemeknél, mint a földgáz és csatorna kiugróan magas a visszaesés. A magyar háztartások költésén belül 2000 óta egyre nagyobb súllyal jelennek meg a rezsikiadások. Míg 2000 és 2003 között a magyar háztartások kiadásainak 13-14%-a fordítódott az energia- és vízszükségletek fedezésére, addig a legutolsó ismert, 2008-as adat alapján már 17%.