Rejtett munkák

Valószínűleg ezúttal az időről kellene beszélnünk Hajnal Gabi kiállítása kapcsán. Kezdetnek itt van mindjárt a név: másnál talán, ha (hogy is kell ezt bársonyos finomsággal fogalmaznunk, ha egy hölgyről van szó?) elmajszolta már kenyere javát, nem volna illendő a Gabizás, de a Hajnal Gabi, az Gabi, ismerősöknek és ismeretleneknek egyaránt, olyan magától értetődöttséggel, ahogy a Puskás is Öcsi volt, nem Ferenc, ameddig csak élt. Meg aztán a Hajnal Gabiban nincsen semmi Gabriellás – sőt nincs benne semmi öreges sem, ma is olyan vitalitás jellemzi, mint évtizedekkel ezelőtt, igaz, a gobelinkészítéssel már felhagyott, s mostanában, az elmúlt évtizedben mondjuk inkább már csak betakarít, nem vet, de egyfelől igazán van miből, másfelől meg azt is olyan igazán hajnalgabisan tudja csinálni, hogy mindig belevisz valami finom, új ötletet, amitől azoknak is, akik jól ismerik és szeretik a művészetét, ad valami mást, valami újat.

Ezúttal, a Palmetta Design és Textilművészeti Galériában (ha valaki még nem járt volna ott: Bartók Béla út 30.) látható kamarakiállításon az ismert művek (többek között a Fej I., II., III., az Egyensúly, a Leszőtt fejek tervei, a Kárpitszövők) mellett feltűnik egy Önarckép (ami igazán különleges irány, hiszen Hajnal Gabi viszonylag ritkán választja önmagát témának – miközben persze a lényeget illetően minden egyes képe, szőnyege őszinte önvallomás).

A megvalósult gobelinek és a tervek egymás mellé szerkesztése s hozzá a megvalósulatlanok változatai régóta izgalmas ritmust adnak a Hajnal Gabi tárlatainak – most bebizonyította, hogy egészen szűk falfelületen is képes minderre. S ezúttal (lám-lám, mégiscsak elszállnának az évek?) kapunk egy lírai önvallomást is bónuszként, melyben a bevégzett és be nem végzett munkáról elmélkedik a művész.

Nyugtassuk meg: semmi nem hiányzik.

Jolsvai András