Ponta nyeregben

Az Európai Unióban az ilyen arányú győzelem példátlan. A Fidesz „kétharmada”, amely a valóságban a szavazatok 52,7 százaléka volt, valósággal eltörpül mellette. A ok viszonylag egyszerű: az európai kategóriák szerint néppárti demokrata-liberális párt (PD-L), amely éveken át jól-rosszul kormányzott, és most az ARD „mezében” indult versenybe, Băsescu elnökhöz fűződő kapcsolatai révén annyira „amortizálódott”, hogy most, december 9-én gyakorlatilag esély nélkül indult a választási harcba. A végén jócskán 20 százalék alatt teljesített. (Az idén augusztusban megrendezett – érvénytelen – népszavazáson az 50 százaléknál kisebb szavazótábor csaknem 90 százaléka Băsescu eltávolítására szavazott!)
Az RMDSZ 2009 tele és 2012 tavasza között koalícióban kormányzott a PD-L-lel. Elvileg elérhette volna őt is ugyanaz a sors, mint a PD-L-t, de csak elvileg. Mert az RMDSZ végtére is etnikai párt, amelytől a romániai összlakosság 6-6,5 százalékát kitevő magyarság 1990 óta egyszer sem fordult el – akár kormányzott, akár nem. Mégis, az RMDSZ-nek – hogy elnökét, Kelemen Hunort idézzük – 1990 óta a mostani volt a legnehezebb parlamenti választás. Tudniillik a Tőkés László pásztorolta Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képében először kellett magyar riválissal szembenéznie. Ráadásul olyannal, amely a Fidesz rokonszenvét és nem jelentéktelen anyagi támogatását élvezte. Hepiend: nem sokra ment vele.
AZ EMNP az RMDSZ 5 százalékot (a küszöböt) meghaladó eredményével szemben (a számlálás pillanatnyi állása szerint) 1 százalék körül teljesített: más szóval túl azon, hogy elvett az RMDSZ-től szavazatokat, s ezzel az összmagyarság pozícióit gyöngítette, s nemegyszer képviselői mandátumtól fosztotta meg riválisát, mégis ment valamire. Végtére is csak ártani akart az RMDSZ-nek, semmi más célja nem volt. (A Bihar megyei 2. választókerületben a megyei elnök 30 szavazattal maradt el a biztos mandátumtól, miközben EMNP-beli nevenincs riválisa ezer szavazatot gyűjtött be. Ebből csak harmincat kellett volna átengedni.)
Természetesen az lett volna okos és életszerű, ha a Tőkés-párt úgy viselkedik, mint az RMDSZ másik erdélyi ellenfele, a Szász Jenő-féle Magyar Polgári Párt, és nem indít jelölteket. (Szász, aki nemcsak az RMDSZ-nek, Tőkésnek is a nemezise volt eddig, bölcsnek mondható politikusként odáig is elment, hogy az erdélyi – elsősorban székelyföldi – magyarságot az RMDSZ melletti voksolásra biztatta, mondván: ha elveszünk tőle szavazatokat, akkor a magyaroknak nem lesz parlamenti képviseletük, következésképp érdekérvényesítő képességük sem.)
De az EMNP úgy döntött, hogy indul. Kijátszotta azt a kártyát, amelyet nemes egyszerűséggel parasztvakításnak nevezhetünk. Azt hirdette, hogy noha az 5 százalékos küszöböt nem lesz képes átlépni, az úgynevezett „alternatív küszöböt” igen. A romániai választási rendszerben ez annyit jelent, hogy ha egy párt legalább hat képviselői és három szenátori helyet szerez egyéni választókerületben, akkor úgy is bekerül a parlamentbe, ha az összes leadott szavazatnak kevesebb mint 5 százalékát szerzi meg. Na, ezzel „etették” Tőkésék a magyarokat, elhallgatván azt az apróságot, hogy a „6:3-as alternatív küszöb” csak akkor ugorható meg, ha az összes szavazatoknak gyakorlatilag 2,5-3 százalékát szerzi meg egy párt.
Ilyenformán kezdettől fogva nem volt, nem lehetett igaz az a jelszó, hogy akár két magyar párt is bekerülhet a bukaresti parlamentbe, hiszen ehhez az RMDSZ-nek és az EMNP-nek összesen 8 százalékot kellett volna teljesítenie, azaz olyan arányt, amely a magyarság összlétszámát másfél százalékkal felülmúlja. Ilyen szavazatmennyiségre a romániai demokrácia huszonkét éves történetében soha nem volt példa.
Az időjárás is tett azért, hogy ez a választás a lehető „legnehezebb” legyen az RMDSZ-nek. Vasárnap este, cudar hóviszonyok és jeges hideg közepette példátlan mozgósítást kellett végrehajtania a szövetségnek (akár szánok bevetésével is), hogy azok a magyarok, akik egyszerűen képtelenek voltak nap közben eljutni a szavazóhelyiségekhez, mégis voksolhassanak. Az a bizonyos 5 százalék este hétkor, két órával az urnák lezárása előtt még egyáltalán nem látszott szavatoltnak. De elszántságuknak hála, az önkormányzatok kitettek magukért segítségnyújtásban.
Este kilenc után, amikor az első exit pollok jelezték, hogy az RMDSZ bejut a parlamentbe, Victor Ponta miniszterelnök – úgy is mint a győztes balközép társelnöke és kormányfőjelöltje – kisebbfajta bombát robbantott. Bejelentette, hogy már másnap tárgyalni fog Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével a közös kormányzásról, azaz egy esetleges koalícióalkotásról. Később ezt a nyilatkozatot a szocdem vezér liberális szövetségesei „finomították”. Crin Antonescu pártelnök-társelnök csak „társulási képletekről” volt hajlandó tudni; szövetségről, „pláne” közös kormányról nem. Emlékeztetett az USL-nek arra a kampányígéretére, hogy az RMDSZ-t ellenzékben fogják tartani. (Antonescu erősen magyarellenes platformról kampányolt eleinte, később visszakozott, és azt mondta, ha a balközép koalíció 50 százalék alatt teljesít, akkor fontolóra vehető az RMDSZ beemelése egy koalícióba.) Minderre a helyettese most rátett egy lapáttal: erősen ellenez minden koalíciót.
Ha az USL egymaga „betakarítja” a kétharmadot (ami lapunk megjelenéséig kiderül), akkor semmilyen kényszer nem lesz rajta, hogy az RMDSZ-t bevonja a parlamenti többségbe, a kormányzásba. Ellenkező esetben viszont igen, mert a kétharmad valódi értelme a 2013-ban esedékes, olyannyira áhított alkotmánymódosítás, amely Ponta legszentebb célját, a 2014-ig regnáló Băsescu elnök különleges jogosítványainak eltörlését célozza.
Csakhogy Ponta valószínűleg nemcsak azért „gondolkodik az RMDSZ-ben”, mert a biztos kétharmad lebeg a szeme előtt, hanem két másik oknál fogva is. Egyfelől, optimális esetben az RMDSZ-szel olyan kényelmes többsége lenne a parlamentben, mint amilyen 1994-től volt az MSZP-nek az SZDSZ-szel. Ez megnyugtatná, mert az alkotmánymódosításig hátralevő bő fél évben olyan népszerűtlen intézkedéseket kell majd hoznia, hogy a „saját” kétharmad – ismervén a román politikusok táborváltási szokásait – akár le is olvadhatna.
Másfelől – hogy újabb magyar párhuzammal éljek –, az Európai Unióban a Ponta-kormány a maga alkotmányos machinációi folytán nem épp népszerű (még saját táborában sem), Brüsszel alighanem jó néven venné, ha a választások győztesei bevonnának a kormányba egy olyan erőt (RMDSZ), amellyel eddig szemben álltak (lásd: MSZP–SZDSZ); amely az Európai Parlamentben a „túloldalt” (a Néppártot), egyszersmind a nemzeti kisebbséget képviseli, amúgy meg feddhetetlen. Szóval ha Ponta leboltol az RMDSZ-szel, azt nem utolsósorban azért teszi, hogy önnön európai bonitását javítsa. Az egész unióban megelégedést keltene a magyarokkal való kormányzati együttműködés, amely a román szociáldemokrácia történetében úttörő tett is volna.