Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
2011. december 18., 17:23
Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja. Az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók
folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt. A pult alatti kockásfüzet azonban mindent rögzített.
2011. december 18., 14:43
Kivel ne fordult volna elő, hogy az újonnan vásárolt műszaki cikk a garancia lejárta után hirtelen javíthatatlanul meghibásodott? Cserealkatrész, ha létezik is, a javítás olyan drága, hogy érdemesebb új készüléket vásárolni. Tervezett Elavulásról van szó, avagy csak élénk a fantáziánk? Egy korábbi szakmai beszélgetésnek a közelgő karácsonyi ajándékvásár ad aktualitás.
2011. december 18., 13:18
Hatalmas érdeklődés mellett szinte minden tárgy vevőre talált a BÁV kétnapos karácsonyi aukcióján. Az izgalmas licitek nyomán a gyönyörű ékszerek és művészi ezüstremekek többnyire a kikiáltási ár két-háromszorosáért keltek el.
2011. december 18., 10:56
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 20-ig választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve eddig az időpontig lehet kijelentkezni is az eva alól.
2011. december 18., 09:42
A hitelminősítő a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva rontott öt bank besorolásán.
2011. december 18., 06:19
Silvio Berlusconi fintorai ellenére elfogadta az olasz parlament alsóháza azt a megszorító csomagot, amellyel vissza akarják fordítani az olasz gazdaságot a szakadék széléről. A csomag miatt az olasz kormány állítólag már életveszélyes fenyegetéseket és borítékban küldött töltényeket is kapott, de a programot kénytelen végig vinni, különben gazdasági elemzők szerint az olasz piac összeomlik
2011. december 17., 08:21
Magyar bankok különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva.
2011. december 16., 19:58
Magyar bankok különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva.
2011. december 16., 18:50
Kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését. A volt honvédelmi minisztert honvédségi lakások eladásával kapcsolatban, gyanúsítottként hallgatnák ki.
2011. december 16., 18:50
Tagadták bűnösségüket a Demszky Gábort főpolgármestersége idején a gyanú szerint tojással dobáló fiatalok az ellenük folyó büntetőperben.
2011. december 16., 16:09
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három, csőgyártással és forgalmazással foglalkozó cég ellen. A gyanú szerint a cégek felosztották egymás között a piacot, s összehangoltan emelték áraikat - értesült a .
2011. december 16., 13:19
Váratlanul megszakadt az IMF-fel folytatott tárgyalás. Az Index információi szerint az új biztonsági hitelmegállapodásunkról előzetesen tárgyaló szakértők három kulcskérdésben nem tudtak megállapodni a magyar kormányt képviselő tárgyalópartnerekkel. Péntek délelőtt rendkívüli frakcióülést rendeltek el a Fidesznél és a KDNP-nél.
2011. december 16., 12:30
Szász Károly azt találta mondani az egyik kereskedelmi rádióban – ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem –, hogy az IMF-nek már az siker, hogy tárgyal velünk. Mintha azt mondaná, hogy az úszómesternek már az siker, hogy valaki fuldoklik.
2011. december 16., 11:27
Péntek délelőtt a forint kismértékben erősödött valamennyi főbb devizával szemben.
2011. december 16., 07:27
A lakosság 22 százaléka nem tudja rendszeresen fizetni közüzemi díjait, a korábbi évekkel összevetve nőtt a hátralékkal küzdők száma - ismertette a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap pénteken a Díjbeszedő Holding Zrt. összesítését.
2011. december 15., 18:10
Jövőre is einstandolja a kormány a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket; a munkaadóknak a központi büdzsébe kell befizetni a kötelező 10 százalékos járulékot. A kormány által jegyzett jegybanktörvény-módosítás az érvényes, ebben "szó nincs" az MNB–PSZÁF összevonásáról – állítja Giró-Szász András kormányszóvivő.
2011. december 15., 15:17
Orbán Viktor egy mai sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Magyarország a jelenlegi 40%-ról 60%-ra kívánja növelni a nukleáris energia részarányát villamos energia termelésében - számol be a Reuters.