Számos kedvelt és ismert termék mérete csökkent, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért az árért. A zsugorítás érinti a teákat, üdítőket és a háztartási kekszet is, ezeket a termékeket ezentúl kisebb kiszerelésben tudjuk megvásárolni.
Már Magyarországon is elérhető a qvik, az az új fizetési mód, amely nagyobb biztonságot kínál a csalók ellen.
Emelkedik a benzin ára csütörtöktől.
A forint egyre halványul, szinte semmi ereje a magyar valutának.
A kávé ára tovább emelkedik, kiderült, mennyit kell fizetni érte jelenleg Olaszországban.
2024. május 2., 14:40
A nyugdíjak alacsony ütemű növekedésé egyáltalán nem zárható ki idén.
2024. május 2., 09:26
2024. februárban a kivitel volumene 3,4 százalékkal haladta meg, a behozatalé 4,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A külkereskedelem aktívuma 1,7 milliárd euró volt, az egyenleg 1,2 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. május 1., 09:55
Nem tudja eldönteni, hogy erősödjön vagy gyengüljön.
2024. április 30., 19:01
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. április 30., 12:44
Magyarország immár hivatalosan is leszakadt Romániától. Az Eurostat adatai szerint keleti szomszédunkban nem csak a fogyasztás szintje magasabb, de magasabbak az elérhető bérek is.
2024. április 30., 08:40
Nem sok változást hozott a reggel a forint árfolyam alakulásában.
2024. április 29., 18:34
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. április 28., 14:08
Milliárdos károkat okoznak a magyar bankkártyás csalások évente, egyre sikeresebbek a webtolvajok.
2024. április 28., 11:46
Összement a sajt, túró és az édesség is.
2024. április 26., 18:31
Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben, a heti eredménye azonban pozitív.
2024. április 26., 16:32
Már rögtön az első negyedévben elérte az egész évre tervezett hiánycél 58 százalékát a kormány, aminek két legfőbb oka a 13. havi nyugdíj kifizetése, valamint a magas hozamú inflációkövető lakossági állampapírok után fizetendő kamatok voltak. Ebből adódóan a költségvetés kiigazítása elkerülhetetlen, amit minden bizonnyal a lakosság is megérez majd.
2024. április 26., 13:24
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
2024. április 26., 10:48
Amióta csökken az infláció és az alapkamat, azóta egyre olcsóbbak a lakáshitelek is. A Bankmonitor szakértőinek ezért mind többen teszik fel a kérdést: meddig folytatódik a kamatcsökkenés, mikor érjük el a 2 évvel ezelőtti kamatszintet? A válasz azonban sajnos nem az, amit sokan várnak.
2024. április 26., 07:41
Megingott a forint, de reméljük, talpra áll.
2024. április 25., 19:09
A posta sohasem ellenőrzi a hozzájuk befutó és általuk kézbesített küldemények tartalmát, így a kamu csomagok kiszűrése nem az ő feladatuk.
2024. április 25., 18:30
Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.