Orbán ismét mer nagyokat álmodni
A szabadságáról visszatért magyar kormányfő az őszi politikai szezonra készülve rögtön magához ragadta a verbális kezdeményezést: mert ismét nagyot álmodni és még nagyobbakat mondani, tudomást sem véve a romló gazdasági mutatókról és a realitásokról. A legaggasztóbb az, hogy szükségtelennek minősítette a gazdaságpolitikai irányváltást, és kiállt az eddigi vonal folytatása mellett.
Egyre nehezebb eldönteni, mennyi a populista blöff Orbán Viktor kijelentéseiben és mennyi az, amit valóban komolyan gondol. A megnyilatkozásait figyelmesen követőkben erősödik a benyomás, hogy nem csupán manipulálni igyekszik a közvéleményt, de mind jobban azonosul azzal, amit mond. Tényleg egyfajta álomvilágban él és távolodik a realitásoktól, mintha nem is akarna tudomást venni a kiábrándító tényekről, a romló makroadatokról, a kormánya gazdasági kudarcairól. Egyre meglepőbb, zavarosabb, ellentmondásosabb és nehezen értelmezhetőbb szövegeket hallunk tőle, az önkritika leghalványabb jele nélkül.
Nehéz bármit kezdeni az olyan, a napokban elhangzott kijelentéssel, hogy ők egy munkára és magyar emberekre épülő gazdaságot fognak felépíteni. Ez mit jelent? Melyik gazdaság nem a munkára és az emberekre épül? A mondat csupán primitív demagógia, amellyel egyrészt a rossz foglalkoztatási helyzetről próbálja elvonni a figyelmet, másrészt megalapozni a valamilyen okból nem dolgozók és a nem magyar cégek felé gerjesztendő indulatokat és megszorító lépéseket. Eközben a valóságban Orbánék elhibázott unortodox politikájának a külső tényezőknél jóval nagyobb szerepe van abban, hogy nehezedik a munkához jutás és romlik a magyar vállalkozások helyzete.
Vajon komolyan gondolja-e Orbán, hogy reális elképzelés egy-két éven belül elérni azt az 5-5,5 millió munkavállalót, ami szerinte szükséges a magyar gazdaság megerősítéséhez? Ez a bombasztikus szózat még a tíz év alatt egymillió új munkahely ígéretét is jócskán felülmúlja, mivel csaknem 1,5 millió új állást sürget ötödannyi idő alatt, miközben a gazdaságunk recesszióba került, a belső fogyasztás esik, a külpiacaink stagnálnak. Elképesztően felelőtlen kijelentés egy kormányfőtől.
A szomorú realitás az, hogy egyelőre nemhogy növekedne, de csökken a valós munkahelyek száma. A KSH nemrég közzétett adatai szerint júniusban a cégeknél 2,69 millió fő állt alkalmazásban, mintegy 40 ezerrel kevesebb, mint tavaly, és csaknem 50 ezerrel, mint két éve, a Fidesz-kormány megalakulásakor. A visszaesés a versenyszférában a legnagyobb, ráadásul a trend csökkenő, azaz az éves szintű lemaradás január óta folyamatosan nő. Egyedül a közmunkánál van emelkedés, júniusban már 107 ezer közmunkás volt, 30 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Árulkodó, hogy a kormányfő a teendők közül a munkahelyvédelmi program mellett a közmunkaterv végigvitelét emelte ki, azaz lényegében ez utóbbitól vár leginkább javulást. Hogy lesz ebből 5,5 millió munkavállaló?
Ilyen körülmények között kifejezetten irritáló az a nagyszabású kampány, amelyet a járulékcsökkentő csomag propagálására indítottak. Eleve kérdéses, mi a fenének kell népszerűsíteni a jövőre életbe lépő lépéseket, ehelyett inkább pontosan tájékoztatni kellene a potenciális érintetteket a részletekről, mikor és mennyire éri meg nekik az új lehetőségeket választani, mit kell tenniük stb. Ehelyett jön a "szeretem a munkámat" szlogen, ami idegesítő lehet annak a félmillió embernek, aki nem talál munkát, és annak a több százezernek is, aki dolgozik ugyan, de nem a képzettségének megfelelően. Azokról a kis- és középvállalkozókról nem is beszélve, akik szívesen dolgoznának többet, de a zuhanó reáljövedelmek miatti keresletcsökkenés már a megélhetésüket veszélyezteti.
A KSH adataiból az is kiderül, hogy egy év alatt a nettó keresetek mindössze 1,6 százalékkal emelkedtek, miközben júniusban az infláció 5,6 százalék volt, a reáljövedelmek tehát mintegy 4 százalékkal estek vissza. Erről az ambiciózus tervek mellett egy szót sem ejtett a kormányfő, a neki kedves napilap internetes kiadása pedig jellemző módon "Nőttek a keresetek, csökkenhet az infláció" címmel, pozitív hírként számolt be a KSH közleményéről. Csak a tények kedvéért, júliusban az infláció tovább nőtt, ami a bérekről aligha mondható el, egyelőre tehát jele sincs annak, hogy a dolgozók reáljövedelmi helyzete javulna.
Sikereket persze, ha nagyon akarjuk, ott is lehet találni, ahol nincsenek. Orbán Viktor például a hétvégén sikertörténetként állította be, hogy a MOL-t visszavettük az oroszoktól, a vízműveket a franciáktól, a Rábát a malájoktól, és "pillanatokon belül" visszavesszük a németektől az E.On-t. Érdekes kijelentés annak fényében, hogy a MOL esetében egy 20 százalékos részvénypakettet vett meg az állam potom 500 milliárdért, amely azóta százmilliárdot veszített az értékéből, a vízműveknél 25 százalékot ugyanannyi milliárdért, és a többségi tulajdon egyik esetben sem volt a külföldi cégé, szakértők pedig mindkét ügyletet szükségtelennek tartották. Hasonlóan a Rába kivásárlásához, ahol az állami érdekek még nagyítóval sem fedezhetők fel.
A kormány tehát horribilis összegeket költött az adófizetők pénzéből hatalminak tűnő megfontolások alapján, miközben az alapvető közfeladatokra alig jut pénz. Ebből a szemszögből még meghökkentőbb az E.On-ra tett, amúgy is érthetetlen célzás: egyrészt nyilvánvalóan nem a cég, csupán itteni gázkereskedelmi leányainak kivásárlására célzott Orbán, másrészt felelőtlen egy készülőben lévő ügyletről beszélni, mert ha tényleg igaz a szándék, a kijelentés rontja a tárgyalási pozíciókat, ha viszont nem, csak a külföldi befektetők ijesztgetésére jó. Arról az apróságról nem is beszélve, vajon honnan lenne pénz minderre, miközben a hiány jövő évi tartásához is több százmilliárdos újabb megszorítás szükséges.
