Orbán háromszorosan veri Gyurcsányt
Orbán Viktor Fidesz-elnök fizetése miniszterelnökségének négy éve alatt 70 százalékkal nőtt, míg Gyurcsány Ferencé az elmúlt négy évben 20 százalékkal emelkedett - derül ki a négyszáz állami vezető fizetését tartalmazó listából, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal tett fel honlapjára.
Az ellenzéki követelés az állami vezetők juttatásainak nyilvánosságra hozásáról jogos volt ugyan, de a jelek szerint könnyen visszafelé sülhet el. Az adatok közül persze mindenki úgy csemegéz, ahogy akar, viszont az tagadhatatlan, hogy az évekre visszanyúló összehasonlítás nem feltétlenül az egykori Fidesz-kormány tagjainak kedvez. Az abszolút osszegek a pénzromlás miatt nehezen összevethetők, de a saját maguknak megítélt fizetésemelés mértéke már igen. A még 2007 októberében meghirdetett úgynevezett köztisztasági csomag, illetve a 2008. évi X. törvény értelmében a világhálóra felkerült adatok között elsőre feltűnik a különbség Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fizetésének alakulása között hivatali idejük alatt. Az előbbinél az emelkedés mértéke hetven százalék volt, míg az utóbbinál csupán hasonló idő alatt húsz.
Egyéb csemegéket is talál az, aki felmegy a honlapra. A név szerint kereshető listában olyan államtitkárok, miniszterek és kormányfők jövedelmei szerepelnek, akik 2000. június 3-a óta töltötték be tisztségüket.