Orbán fogorvosa: erre többen rá fognak harapni

Orbán Viktor fogorvosa vezérli a fogturizmust - Drága lesz a miniszterelnöki mosoly, a kormány ugyanis egymilliárd forintot utalt át fogturisztikai célra az Orbán-család fogorvosának. Magáncég kiemelt állami feladattal: erre többen rá fognak harapni.

2011. május 13., 07:34

Magánvállalkozás fejlesztheti a magyarországi fogászati turizmust. Maga a miniszterelnök is a program mögé állt, a kormány egymilliárd forintot utalt át e célra a költségvetési tartalékból - írja a HVG-csoporthoz tartozó

life-style.hu.

Érzéstelenítésre sem jutott idő, olyan gyorsan rántotta ki Orbán Viktor az idei költségvetés általános tartalékából – amit manapság „rendkívüli kormányzati intézkedések” néven tartanak nyilván – azt az egymilliárd forintot, amelyet hat nappal korábban egy konferencián ígért meg az egybegyűlt fogorvosoknak. Az április végén Herceghalmon megtartott első fogászatiturizmus-fejlesztési konferencia semmiképp sem volt átlagos a szakmai eszmecserék sorában - írja az életmódmagazin. A díszvendégek asztalánál ugyanis ott ült a miniszterelnök – aki amúgy az elmúlt egy évben nem sok jelét adta, hogy figyelme az egészségügyre is kiterjedne –, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Legalább ekkora feltűnést keltett, hogy sem Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, sem helyettesei nem szerencséltették jelenlétükkel a diskurzust - írta a Népszabadság.

Az eseményt szervező Magyar Fogászati Turizmus Programiroda nem éppen patinás vállalkozás. A mögötte álló cégcsoport sem tekinthető annak, hiszen még egyik tagja sem tekint vissza egyéves múltra.

Viszont a formáció annál perspektivikusabb, mivel első számú tulajdonosa, létrehozója, Bátorfi Béla a főleg külföldiek ellátására szakosodott iparág egyik vezető szereplője. Tizenkilenc főt foglalkoztató rendelőjét a hazai piac tíz legnagyobbja között tartja számon a szakma, amelynek köreiben az is köztudott, hogy ő a miniszterelnöki család „fő mosolyegyengetője”.

A magyarok idén nyáron is jelentős összegeket szánnak külföldi nyaralásra, miközben igyekeznek tudatosan kezelni kiadásaikat. A digitális eszközök és pénzügyi tervezés egyre fontosabb szerepet játszanak az utazási döntésekben.