Őket figyeli az adóhatóság: a gyanús esetekhez szállnak ki

A revizorok elsősorban azokat a kereskedőket és vendéglátósokat keresik fel, akiktől gyanúsan kevés forgalmi adat érkezik be. Eddig már több mint 25 ezer ellenőrzést végeztek, összesen 260 millió forint bírságot szabtak ki. A legtöbb probléma a vendéglátóhelyeken van.

2014. július 19., 15:44

Táblagéppel a kezükben járják az adóhivatal ellenőrei az üzletek és vendéglátóhelyek környékét. Csak oda mennek be vizsgálódni, ahol gyanús dolgot látnak a gépükön. Az online pénztárgépeket ugyanis így, a távolból is lehet ellenőrizni – számolt be róla a Híradó.hu.

Nyomon tudják követni például, hogy aznap addig mennyi nyugtát adtak ki a pénztárgépen, azokon tételesen mekkora fogyasztás szerepel és hogy a kasszában mennyi pénz van. Gyanús lehet például, ha túl kevés nyugtát állítottak ki.

Idén már több mint 25 ezer ellenőrzést végeztek, 3000 esetben tártak fel szabálytalanságot, 68 üzletet be is zártak. Szinte pontosan kiszűrhető, hogy hol van valamilyen hiányosság. Ez annak köszönhető, hogy olyan informatikai rendszer áll a háttérben, amely másodpercenként 20 ezer adatot tud fogadni – mondta el a Híradónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóreferense.

Mivel ennyire kifinomult a rendszer, mivel ilyen sok elemzésre ad okot és ennyi szabálytalanságot tárunk fel, ezért úgy gondolom, hogy nagyon sokat kockáztat az, aki még mindig nem használja szabályszerűen az online pénztárgépet – nyilatkozta a Híradónak Aszalós Andrea, a NAV sajtóreferense.

Csak ebben az évben 260 millió forint bírságot szabtak ki a pénztárgépek szabálytalan működtetése miatt. A Nemzetgazdasági Minisztérium az online kasszák bevezetésétől a gazdaság kifehéredést reméli. Az első negyedéves adatok szerint a teljes kereskedelmi szektor 15 százalékkal, 55 milliárd forinttal teljesített jobban a tavalyi év azonos időszakához képest.