Normális demokratikus országban ez hazaárulás, de az Orbán-kormány nem bukik bele
„Ahogyan önök azt vallják, Amerika az első, mi azt mondjuk, számunkra Magyarország az első” – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter április elején Washingtonban, amikor a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adta át Wess Mitchellnek, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős volt helyettes államtitkárának. Bár a szándék ugyanaz – előtérbe helyezni és támogatni, ami saját, helyi –, még a világhatalom Egyesült Államok vezetője sem engedheti meg magának, hogy szó szerint kimondja, amit gondol, nemhogy a magyar miniszterelnök. Miközben Donald Trump a retorika szintjén az „America First” gazdaságpolitikáját hirdeti, a gyakorlatban sem az adminisztráció, sem a multinacionális vállalatok nem tartják ehhez magukat. Bár Orbán Viktor miniszterelnök azt gondolja, hogy erős belpolitikai hatalma nemzetközi szinten is hat, valójában a világ második legnyitottabb gazdaságú országát vezeti, amely jelenleg önerőből képtelen lenne fejlődni, a külföldi befektetésektől és az uniós támogatásoktól tud az európai átlag fölött növekedni.
– Ha azt nézem, hogy milyen gazdaságpolitikai retorikát követ Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok, akkor a gazdasági kapcsolatokban bekövetkezett bármilyen apró növekedés vagy előrelépés is sikernek számít.
Márpedig ezen a területen folyamatosan, lassan és kismértékben ugyan, de az elmúlt években is javultak a mutatók – mondta lapunknak Bársony Farkas, az AmCham Hungary elnöke. Hozzátette, az eddigi intézkedések alapján elmondható, hogy Donald Trump gazdaságpolitikája protekcionistább, patriótább, de az amerikai adminisztráció és a cégek is a nemzetközi kereskedelem, az akadályok, korlátok és szankciók nélküli világgazdaság hívei, hiszen Amerika is a globális piacon versenyez. Az ottani multinacionális cégek árbevételének a fele az Egyesült Államokon kívül keletkezik, alapvető érdekük, hogy jól működjenek a nemzetközi piacok.
Másik oldalról Bársony szerint Magyarország nem engedheti meg magának, hogy bezárkózzon. Ha képes a világpiacon versenyezni tudó, magas szintű szolgáltatásokat nyújtani, magas hozzáadott értékű munkákat végezni, illetve innovatív termékeket előállítani, akkor érdeke, hogy a vevő oldalon ott legyen Amerika is.
Magyarországon jelenleg 1700 amerikai tulajdonban lévő cég működik, tavaly az Egyesült Államokba irányuló export 11 százalékkal nőtt, a kereskedelmi forgalom értéke meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. Az Egyesült Államok Németország után a második legjelentősebb magyarországi befektető, tavaly a beruházások 15 százaléka érkezett onnan. A magyar export 40 százalékát amerikai cégek állítják elő, és 250 ezer embert foglalkoztatnak. Ugyanakkor a magyar kivitelnek még mindig csak három százaléka irányul Amerikába, vagyis kereskedelmi partnerként továbbra sem jelentős.
Annak, hogy Orbán Viktor az Egyesült Államokba látogatott, a gazdaság szempontjából több érdekes fordulata is lehet, főleg az energetika és a katonai kiadások területén. A gazdaság szereplői számára már annak is jelzésértéke volt, hogy idén februárban, hét és fél év szünet után Mike Pompeo személyében ismét Magyarországra látogatott egy hivatalban lévő amerikai külügyminiszter. Előtte utoljára 2011-ben járt Magyarországon Hillary Clinton.
Bársony Farkas azt mondta, amikor erősödik a politikai vonal, az az egyébként is működő gazdasági kapcsolatokra is jó hatással lehet, a piaci szereplőknek további biztonságot ad. Hozzátette, a Trump–Orbán négyszemközti találkozót ugyanakkor éppen annyira a helyén kell kezelni, mint azt a helyzetet, amikor nem tudott létrejönni ez a szintű kapcsolat.
– A régóta hőn áhított találkozó politikailag és gazdaságilag is szervesen illeszkedik a pávatáncba: a magyar miniszterelnök Oroszország és Kína után az Egyesült Államokkal is olyan megállapodásokat köthet, amelyeknek sem racionalitása, sem számunkra értelmezhető hozadéka nincs
– mondta a 168 Órának Inotai András, az MTA professzora, a Világgazdasági Intézet volt igazgatója. Az orosz üzletre, a Paks II.-re az éves magyar GDP legalább tíz százalékát költi el a kormányzat úgy, hogy nem volt róla népszavazás, nincs hozzá parlamenti jóváhagyás, sőt hatástanulmány sem készült róla.
– Normális demokratikus országban ez hazaárulás, azonnal bele szoktak bukni – tette hozzá Inotai. – De ketyeg a Belgrád–Budapest-vasútvonal fejlesztésére felvett kínai hitel is. Számos tanulmány kimutatta, hogy ez a beruházás soha nem fog megtérülni, ráadásul a kínainál jóval olcsóbb pénzhez lehetett volna hozzájutni a nemzetközi pénzpiacon. És most itt van az amerikai fegyver- és gázügylet is, ami a magyar GDP további egy-két százalékát viheti el.
Azt tudjuk, hogy a NATO szeretné, ha a tagállamok GDP-jük legalább két százalékát fordítanák katonai kiadásokra idén, 2025-re pedig 2,5 százalékra növelnék, vagyis Magyarországnak mindenképp lépnie kell az ügyben. Az idei magyar költségvetésben megduplázták, a GDP 2,2 százalékára növelték a védelmi célú kiadásokat.
– Ha a NATO-n belül kollektív biztonság van, akkor nem bilaterális üzletekre, hanem az előbbit erősítő, NATO-keretekben koordinált lépésekre van szükség. Nehéz érteni, egyáltalán mi szüksége lenne Magyarországnak olyan felszerelésekre, amelyek rengeteg pénzbe kerülnek, de NATO-n belüli és hatékony, bevethető védelmi potenciáljuk legalábbis ismeretlen. Csak nem az ugyancsak NATO-tagok egy része ellen fegyverkezünk? – tette fel a kérdést Inotai András. Emellett a katonai kiadások növelését nem csak fegyvervásárlással lehet megoldani. Sokkal többet tudna tenni Magyarország a NATO védelempolitikájáért, ha például az orosz kibertámadások ellen küzdene vagy a kibertechnológiák területén jeleskedne.
– Sőt – tette hozzá a professzor – a fejlesztések egyszerre lehetnek katonai, társadalmi és kereskedelmi célúak. Eredetileg katonai célokra készült például a mikrohullámú sütő, az internet, de a mobiltelefon is, ezeket ma százmilliók használják a mindennapi életben. De számos környezet- és élelmiszeripar-biztonsági kiadásnak is lehetnek katonai gyökerei vagy felhasználási területei. Vagyis olyan katonai, védelmi célú kiadásnövelésen kellene gondolkozni a fegyvervásárlás helyett, amely egyrészt segíti a társadalom felkészülését a jövő kihívásaira, másrészt jó hatással van a gazdaságra, és megfelel a NATO-nak is.
Inotai András szerint gazdasági szempontból ugyanígy legalábbis megkérdőjelezhető a jelenleg drága, ezért versenyképtelen cseppfolyós amerikai gáz vásárlása is. A pávatánc (Oroszország és Kína után immár Amerikával) felmérhetetlen gazdasági terhet ró az amúgy is korlátozott teljesítőképességű országra, mindenekelőtt a jövő generációjára, miközben politikai hozadéka is egyértelműen negatív. Ráadásul ezzel mára mindenhol szétverték a Magyarország iránti bizalmi tőkét.
Deák András György, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa szerint is vannak érdekes mozzanatai az energetikai ügyletnek.
Az biztos, hogy az Egyesült Államok folyékony gázt szeretne eladni Európának. Befektetői döntés született az infrastruktúra kiépítésére, Horvátországban, Krk szigetén épülne egy terminál, illetve egy hozzá kapcsolódó vezeték. Ahogyan Deák András György mondta, normál esetben az történik, hogy a beruházás előtt a befektetők aukciót tartanak, kik akarnak vásárolni a gázból. Ez megtörtént ezen kapacitás esetében is, de egyetlen cég sem jelezte vételi szándékát, így a horvátok és a magyarok sem. Ennek ellenére megszületett a döntés, hogy megépül a tároló, amelyhez Horvátország és az EU is ad nagyjából 100-100 millió eurót.
Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, Magyarországnak is az a stratégiai érdeke, hogy a terminál megépüljön, és versenyképes áron kínáljon gázbeszerzési forrást az országnak. A korábbi semleges magatartással szemben olyan ajánlatot tettek a horvát kormánynak, hogy Magyarország kész 25 százalékos vagy nagyobb tulajdonrészt vásárolni egy esetlegesen megépülő LNG-terminálban.
– A végső szót a horvátok fogják az ügyben kimondani, az Egyesült Államok legfeljebb súghat nekik
– mondta Deák András György.
S hogy mi a változás oka? Szerinte egyrészt az orbáni egó: az nem lehet, hogy a magyarok nincsenek benne egy ilyen fontos beruházásban. Másrészt bonyolult a helyzet, az energetikai területen egyszerre zajlik több kezdeményezés és változás. Az amerikai cseppfolyós gáz behajózása mellett ott vannak a Fekete-tenger alatt feltárt romániai gázmezők, épül az oroszok által forszírozott Török Áramlat vezeték, terítéken van az ukrán tranzit esetleges lekapcsolása, az azerbajdzsáni gáz bekötése Dél-Európába és a norvégiai gáz elvezetése Lengyelországba.
Sokféle érdek ütközik tehát. Amerikának az lenne a fontos, hogy forgalom legyen az infrastruktúráján, mert neki abból van pénze. Az orosz gázárral ugyan nem tud harcolni, mert történjen bármi, Oroszország biztosan alákínál bármilyen tarifának, de legalább az amerikai jelenlét kordában tartaná az oroszokat. Lengyelország ingadozik, a kormány parancsba adta a cégeknek, hogy csökkenteni kell az orosz energetikai függőséget, vagyis ők előbb-utóbb rákényszerülnek majd, hogy amerikai gázt vegyenek, még akkor is, ha korábban határozott nemet mondtak rá.
Deák András György szerint a magyar kormányzat abban reménykedett, hogy Romániából még azelőtt elindulhat a gáz hozzánk, mielőtt alá kell írni az orosz szerződés megújítását. Ez valószínűleg nem fog megtörténni. Az átmenet időszakában valóban juthat szerep az amerikai folyékony gáznak is. Igaz, az drágább, mint az orosz nyersanyag: egyszerre érkezik nagy mennyiség, tárolót kellene építeni hozzá, betárazni, kitárazni, csomó többletköltség jelentkezik, szemben azzal, hogy az orosz gáz egyenletes mennyiségben és folyamatosan érkezik. / Szabó Brigitta