Női kvóta Ausztriában

Eredetileg a soha nem látott méretű nőnapi ünnepségekre szánták az „ajándékot”, de a tárgyalások, egyeztetések elhúzódtak. Az is lehet persze, hogy az új kvótarendelkezést erőltetők rájöttek az ellenérzésekre, és nem akarták megzavarni az ünnepet. Lemondani azonban nem akartak az ötletről, így inkább csak halasztottak, s egy héttel a 100. nemzetközi nőnap ünnepségei után jelentették be az eredményt.

Ilyen felülről jövő intézkedésre természetesen csakis a többségi állami tulajdonban lévő vállalatokat lehet kötelezni, azoknak is kizárólag a vezető testületeit, felügyelőtanácsait. Igaz, a baj éppen ez: a nők aránya a vezető menedzserek körében szégyenteljesen alacsony. Ausztria európai szinten valahol a lista végén kullog, mindössze hét százalékkal „dicsekedhet”, miközben Norvégiában az arány 40 százalék, de még Németország is csaknem duplaannyi, 13 százaléknyi női gazdasági vezetőt tud felmutatni.

Az okok többfélék. Talán van valami szerepe annak is, hogy a „kisztihand” országának társadalmában (középkorúaktól felfelé) máig némi fejcsóválást vált ki, ha a „gyengébbik nem” képviselői nem érik be a feleség és anya szerepével, és munkába állnak. Ez persze már csak az anyagi szükség okán is bocsánatos bűn, de hogy valakinek ezen túl felemelkedési vágya is legyen, s az ehhez szükséges áldozatokat is vállalja, az már korántsem természetes.

Talán ez a mentalitás idézi elő, hogy a férfimenedzserek is ódzkodnak egyenrangú pozíciókba helyezni kolléganőiket. A vonakodáshoz hozzájárulnak a legendák a jó menedzseri munka feltételének tekintett képességekről. Hogy tudniillik a siker titka többféle „férfias” erény: a hajlam a kockázatvállalásra, a kíméletlen kitartás, a hatékonyság vágya, az elképzelések érzelemmentes kivitelezésének képessége. Ezek egyikével sem ruházható fel a tipikus nő, aki jobban kötődik személyekhez, visszafogottabb, inkább hajlik a kompromisszumokra, és gyakrabban kér tanácsot másoktól.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy utóbbi tulajdonságok egyáltalán nem károsak. Sőt. Felmérések tucatjaiból az derül ki, hogy azok a vállalatok, amelyek beengedték a nőket a közép- és felső vezetők közé, mérhetően sikeresebbek, mint a csak férfiirányításúak. Az okokat boncolgatva szakértők azt emelik ki, hogy a nőknél nagyobb szerepet kap a belső motiváció, számukra fontosabb a tartalom és a csapat, mint az, hogy feltétlenül elsők legyenek. A baj csak az, hogy a felemelkedés rögös útján a rátermett nők közül sokan visszahőkölnek, látván, mennyit veszítenek egyéniségükből és hitelükből, milyen nagy a nyomás, a teljesítési kényszer, és mindez mekkora időráfordítást tesz szükségessé.

Vagyis nemcsak a hímsovinizmus az oka a nők alacsony részarányának, közülük is inkább csak az elszántabbak vágynak bebocsáttatásra. Feltételezhető, hogy a jobb részaránnyal rendelkező országokban megengedőbb a környezet. Ugyanakkor Ausztriában is várható a lassú változás – nem feltétlenül a kvótarendszer bevezetése miatt –, hiszen az egyetemekről évek óta lényegesen több női diplomás kerül ki, mint férfi.

A politika – legalábbis szövetségi szinten – igazán jó példát mutat. Női politikus a parlament elnöke, a kormányban jó néhány hölgy miniszter van, Bécs alpolgármestere is nő. Mindennek következményei is vannak: biztos nem véletlen például, hogy a kulturális és tudományügyi tárcáért felelős Claudia Schmied feltűnően nagy arányban választ a bécsi múzeumok élére pályázók közül nőket, egy-egy esetben azt sem bánva, hogy az illető nem is osztrák, hanem német származású. Ugyanakkor tény: választottjai mindenkor megérdemelték a kinevezést, képzettségük és képességeik, szakmai múltjuk alkalmassá teszik őket a megbízatásra.

Valami ilyesmire vágynak azok is, akik tulajdonképpen elutasítják a kötelező kvóta bevezetését. Nem szeretnék, ha azért emelkednének fel, mert az érintett testületben hibádzik az arányszám, saját jogon, munkájuk, eredményeik, képességeik elismerését várják el. A kvótarendszer ezt akkor is megkérdőjelezi, ha ez az igazság – vagyis a női vezetők közül többen viselik majd a „kvótamenedzser” bélyeget. A női vezető kinevezésének kötelezettsége ráadásul nem mindig valósítható meg egykönnyen. Vannak ágazatok, amelyekben kicsi a választék – például az elektronikai vállalatoknál eleve kevés a nő. Azt sem tudni, vajon a Voest Alpine, a linzi acélipari vállalat, Ausztria egykori büszkesége nem a női káderhiány miatt áll-e száz százalékban férfiirányítás alatt.

Bár a nőügyi miniszter asszony eredetileg 40 százalékos arányra tett javaslatot (egyes területeken, például az egyetemek oktatói karában néhány hónapja ennyi a kötelező kvóta), a 25, illetve távlatban 35 százalékot még a női egyenjogúság elszánt harcosai is eredménynek tekintik. A fent vázolt összes ellenérv dacára úgy vélik, az intézkedés serkenti majd a vállalatoknál a női karrierek nagyobb támogatását, már csak azért is, mert éppen a képzettség terén tapasztalható arányeltolódás miatt egy idő után hiány mutatkozhat a férfi vezetői utánpótlás terén.

A kormány kvótarendeletét Gabriele Heinisch-Hosek szociáldemokrata nőügyi miniszter Reinhold Mitterlehner néppárti gazdasági miniszterrel dolgozta ki, egyebek között abban a reményben, hogy a mintát a magángazdaság is követi. Ott egyébként volt néhány kiemelkedő példa, sajnos inkább csak múlt időben. Két ismert bankvezér asszony nemrégiben nyugdíjba vonult, az ausztriai Siemens igazgatója, a politikusból igen sikeres és elismert menedzserré lett Brigitte Ederer pedig felfelé – határon túlra – bukott: a németországi anyacég igazgatói posztjára nevezték ki.

Tény, hogy a mostani nekibuzdulás összefüggött a soha nem látott méretű nőnapi ünnepségekkel. Ha valami Ausztriában nagyon megy, az az ünneplés, a rendezvények megszervezése. Különösen ha jubileumról van szó. Márpedig ez volt a századik ausztriai nőnap – igaz, a pontos dátumról van egy kis vita. Az első igazi tüntetést ugyanis a nők jogai mellett 1911. március 19-én rendezték Bécsben, húszezres részvétellel. A március 8. igazodás a nemzetközi szokáshoz, de ez a kettősség arra is jó ürügy volt idén, hogy 19-én is lehetett újabb megemlékezést tartani.

Az ünnepségek fantáziadúsak voltak. Legfelsőbb szinten látványos gyűléseken ünnepelték a férfiak nőtársaikat, a parlament épületében pedig a legszebb, patinás termet néhány órára nők töltötték meg. Igaz, ugyanebben a parlamentben hétköznaponként a képviselők mindössze 27 százaléka nő, ami a világranglistán Ausztria számára a 29. helyre elegendő.