Júliusban kétmilliárdot, most még 370 milliót kapott Németh Szilárd birkózó alapítványa az Orbán-kormánytól

2019. december 20., 11:10

Szerző:

370 millió forintot kap a költségvetésből  sportszakmai működésének támogatására és utánpótlás-nevelésre Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány – jelent meg az erről szóló határozat a csütörtöki Magyar Közlönyben.

A Németh Szilárd által 2017-ben létrehozott alapítványt a honvédelmi államtitkár saját címére jegyezte be még 2017-ben. Már akkor kapott kétmilliárd forintot a költségvetésből a csepeli birkózócsarnok építésére, majd ugyanekkora összeget kapott 2019 júliusában is – írja a 24.hu.

Az akadémia kollégiumát 2020 második felében fogják átadni. Alapkövét 2018 tavaszán Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter tette le. 

2024. május 6., 09:21

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.