Nem elég jammerolni

- Csalódott?

– Nőben szoktam csalódni. Vagy ha a Fradi szerencsétlenkedik.

- Nő lehet a dologban, mert úgy tűnik, a Pest megyei listáról Lengyel Szilvia nagyon szeretne a helyére kerülni.

– Mindenkinek vannak ambíciói. Nekem irodalmiak. Véletlenül csöppentem a parlamentbe, ez sokakat irritálhat, ezrével lehetnek olyanok, akik nagyon akarták, és nem sikerült nekik.

- Tudható volt, hogy nem akar végigcsinálni egy ciklust. Most önszántából állt félre, vagy kifúrták?

– Bonyolult. Ha nem akarok, nem mondok le. Tény, folyamatosan kiszálltam volna, viszont megfutamodni nem akartam. Reggelente azzal ébredni, hogy jó-e ez nekem, rossz érzés. Ha két és fél évvel ezelőtt csak beülök, megnézem, milyen a pad a Parlamentben – megjegyzem, kemény –, beleszagolok, és helló, az élmény úgy is megvan. Bekerülni nagy dolog, itt nem engedek meg senkinek semmiféle cinizmust. Ehhez jött később az undortól az unalomig számos érzés, de az Ország Házában képviselőnek lenni felemelő. Testi, szellemi, lelki energiáimat viszont totálisan lekötötte, nem tudtam mellette írni.

- A Magyar Narancsnak nyáron még azt mondta, jól érzi magát.

– Én alapból jól érzem magam, amihez hasonlót kívánok mindenkinek. De most félidő van, és belegondolva abba, hogy még két évig így élek, halványan sikoltozni kezdtem magamban. Van egy tizenkét könyves projektem, ehhez idő kell.

- Pest megyében komoly volt a felbuzdulás, hogy ön nem való a parlamentbe, az ottani bizalmi szavazáson alulmaradt.

– Paradox, de épp azok valók oda, akik az egyébként a „politikusokat” utáló közvélemény szerint nem odavalók. A közügyekért szívükkel-lelkükkel és tudásukkal munkálkodók, és nem azok, akiknek pusztán karrierszempontjaik vannak. Akik tudják: nem minden a hatalmi harc, és hogy a közügyek fontosak, de az élet nagy dolgai a művészet, a szeretet és a halál, a nők, a sör, a foci és a csillagos ég. Aki ezt tudja, vagyis tud élni, kedéllyel bír, az vegyen részt a közügyek intézésében. Összeszorított fogakkal csak acsarkodni lehet.

- A támadások bántották?

– Igen. Volt és van méltánytalanság. Egy kedves, vörös hajú lány ahogy a legváratlanabbul, stikában hátba szúr, ilyenkor kicsit meghalok. Mint említettem, nőkben lehet csalódni. Talán nagyarcúnak tűnik, ha mondom: az ember csomag, hozzátartozik mindaz, amit az életben létrehozott. Nem én, inkább az, amit jelentek, mindenképp hozzá tud tenni ahhoz a politikai ajánlathoz, ami a másik megsemmisítését célzó kétosztatúság fölszámolásáról szól. A Lehet Más a Politika erről szóló javaslat. De természetes, hogy bár az idea tökéletes, mi, emberek hordozzuk, és olyanok vagyunk, amilyenek.

- A gyakorlatban az LMP-sek sem tudnak megfelelni az ideának?

– Ki igen, ki nem, én biztos nem. Nincs a társadalomnak olyan részhalmaza, ahol ne így lenne: ambíciók, érdekharc, túlnövesztett egók és kicsiny egók túlkompenzálva. Nem csodálkozom, hogy az LMP-n belül is van ilyen, legfeljebb konkrét személyeken: jé, ő is? Bizonyos tapasztalatok fájtak, igen.

- Korábban azt mondta, ha például Cserhalmi Györgyöt vagy Kocsis Zoltánt rá tudnák venni, hogy álljon a helyére, lemondana.

– Tarr Bélát vagy Schilling Árpádot. Persze technikailag nem így működik.

- Nemcsak erről van szó. Az értelmiségi nem jó politikus manapság, mert kritikus, önreflektív. A mezőny így kontraszelektált. Marad a többi, tisztelet a kivételnek.

– Ez baj. Talán a legnagyobb. De miért gondol erre fátumként? Az értelmiségi, aki kidugva a fejét képes túllátni saját problémáin, és energiájának egy részét a közügyekre fordítja. Ha kontraszelektált a politika, be kell szállni a diskurzusba! Elegem van a nyafogásból, hogy szidjuk a kormányt, és lesajnáljuk azokat, az LMP-t például, akik odateszik magukat, ahelyett, hogy támogatnánk őket. Az értelmiség fanyalog, a nép jammerol, a politikusok meg persze hogy tolják a rizsát, mert hagyjuk őket. Tessék beszállni!

- Ön a példa: belépett, elege lett – és kiszállt.

– De két évig csináltam! Nem sokan vannak, akik nem karrier- vagy hatalmi szempontok miatt nyomják, hanem mert úgy gondolják, ennek muszáj beleférnie az életükbe. Nem kell parlamenti képviselőnek lenni, de ki kell menni az agorára. Normálisan, nyugodt kedéllyel. Nem fulladhatsz bele a jus murmurandiba, morogni könnyű, menj oda, és tegyél valamit! Két évig csináltam, azon tevékenységeim rovására, amelyeket fontosabbnak tartok.

- És mi az eredménye?

– Például, hogy most beszélgetünk. Nem pártembert kérdez a pártharcok állásáról, ami egyébként már tegnap totál elavul, hanem egy írót, aki ilyen, amúgy érdekes helyzetbe került. A sajtó változtathatna, közügyekről inkább azokat kéne faggatni, akik nem csupán hatalmi ambícióból politizálnak. Metaforikusan mondom: ne Kuncze Gábort gyötörje folyton, hogy mi lesz, inkább Pintér Béla-előadásokat nézzen!

- Beletrafált, ma estére van jegyem.

– Éljen! Végtelenszer hasznosabb, mint azt elemezgetni, mit mondott ma Orbán.

- Nyilván sokan azért is figyelik, hogy megtudják, jövő hónapban milyen új adó lesz.

– Eltúlozzák.

- A szegénységet lehet eltúlozni? Olyanokról beszélek, akiknek nem a Pintér Béla-jegy a kérdés.

– A kelleténél jóval kevésbé van a szocializációnkban, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Lelki, szellemi ügyek súlyosan háttérbe szorulnak, ezért ez a katasztrófahangulat attól, hogy emelik a benzin árát. Nem jó, hogy emelik, de nehogy már csak ebből álljon az élet.

- Sőt. A kenyér meg a tej árából áll az élet, ha Pestről nem látszik is.

– Hú, ez hosszú téma. Szinte minden attitűd kérdése, a lélek állapota a döntő, az gerjeszti a gazdaságot is, minden emberi teljesítményt. Egyetlen nagy művel való súlyos találkozás is kimozdíthat ebből a katasztrófadimenzióból, és ha nem triviális, amit mondok, az amúgy épp a hatalom birtokosainak cinizmusából, a kultúra negligálásából fakad.

- Csak épp – megesik – villany nincs, hogy este elolvassák a nagy művet.

– Persze tudom, miről beszélünk. De ha mindenkire rázuhanna egymillió dollár, akkor sem változna semmi. Gazdasági kérdéseket is csak a kultúra, a mentalitásváltás old meg. A gazdaság nem tud arra válaszolni, hogyan élj jól, boldogan, ez kulturális kérdés. Nagy művek, ha megtanulod olvasni, használni őket, eligazítanak a létezésben. Például rávezetnek arra, hogy felelős vagy saját sorsodért, hogy nem elég nyöszörögni: csináld, akard.

- Az LMP-sek közül januárban többen kiakadtak: mennek, beszélnek, leláncolják magukat, de megviseli őket, hogy semminek nincs eredménye.

– Komoly eredmények vannak. Maga az ajánlat komoly, de sokak belátása szükséges a látványos változáshoz. Hogy észrevegyék az LMP javaslatát, ahhoz meg kellene szűnnie a körkörös bizalmatlanságnak. Ha a többség eleve bizalmatlan és gyanakvó, hogy ezeknek úgyse sikerül, akkor nem is támogatják őket, és úgy tényleg kicsik maradnak.

- Ugyanez a bizalmatlanság megvan az LMP-ben is: azok komcsik, sosem változnak, ez meg nem tetszik, mert rossz volt a gazdaságpolitikája.

– Nézze, a leharcolt politikusok valóban álljanak félre. Itt senki nem tud lemondani. Orbán szerint ázsiai birkanép vagyunk, s kell egy jó pásztor, az megmondja, merre. Ja, és komondorok! Bele is kiabálja a képünkbe, mi meg bólogatunk, vagy felháborodunk, mint a kurucok, kirántjuk a kardunkat, lobogtatjuk, aztán ha elfárad a karunk, visszadugjuk, és nézünk magunk elé, de jól megmondtuk. Ahelyett, hogy tennénk valamit, hogy tényleg összeállnánk. De nem az LMP elitje a nem tudom melyik párt elitjével, mert akkor marad, mi volt, a reménytelen kétosztat. Ebben a leosztásban, ahol ráadásul ekkora a közöny, és másokkal nem törődve azt figyeli mindenki, hogy mikor döfik hátba, annak sem jó, akinek jó. Ha nem veszel részt, nem jó neked.