Nem a csontvázak jelentik a fő veszélyt

Varga Mihály, a leendő miniszterelnöki kabinet államtitkára csütörtöki bejelentése szerint a tényfeltárók gőzerővel dolgoznak azon, hogy felmérjék az ország gazdasági helyzetét, jelentést készítsenek a költségvetés állásáról és a várható tendenciákról. Nehéz dolguk lehet, mivel Varga szerint a korábban ígért június elejei időpontra csak egy főbb pontokat tartalmazó jelentést tudnak készíteni, a teljes, részletes anyag csak augusztus végére készül el. Arról nem szólt, hogy ennek milyen hatása lesz az új kormány gazdasági intézkedéseire, pedig eredetileg azt ígérték, hogy a bizottság jelentése alapján teszik meg az első lépéseket, de most nem egészen világos, ez a korábban emlegetett nyári időpontot jelenti vagy nagyrészt őszre csúszik.

Varga Mihály szavaiból az látszik, hogy például az adó- és járulékügyekről szóló elemzés csak augusztusra készül el, miközben az eddigi álláspont szerint az első változtatásokat már július elsejétől bevezetik. Ha mindkét állítás igaz, akkor úgy akarják módosítani az adótörvényeket, hogy nem várják meg saját szakértőik részletes és átfogó véleményét, javaslatait. Úgy tűnik, a háttérben egyfajta vita zajlik a voluntarista és a pragmatikus megközelítések között: az előbbi kapkodó, de gyors és jól kommunikálható lépéseket sürget, az utóbbi viszont a megfontolt, a realitásokat számba vevő és hosszabb távra szóló intézkedések híve. Rövidesen kiderül, melyik álláspont az erősebb, bízzunk benne, hogy az utóbbi.

Ami a csontvázkeresést illeti, a tényfeltáróknak nem lehet sok sikerélményük. Hosszú hetek után néhány napja már kellett valamilyen eredményről beszámolni, így tartottak is egy sajtóértekezletet, ahol bejelentették: találtak 170 milliárdnyi csontot. Azonnal kiderült azonban, hogy egyetlen olyan ügyről sincs szó, amelyről ne tudtunk volna korábban, ráadásul az sem világos, miért éppen ennyire saccolják az anyagi következményeket. Az első tétel a Malév örökzöld válságsztorija, amelynek új felvonásaként tálalták az orosz Vnyesekonombank felé még 2007-ben vállalt viszontgaranciát. Emiatt a pénzügyminiszter még feljelentést is tett, csak sajnos érthetetlen, miért pont most.

A 32 millió eurós kötelezettség már a februári visszaállamosítási megállapodáskor nyilvánosságra került, akkor e sorok írója is részletesen foglalkozott vele, akárcsak a légitársaság más adósságaival és a veszteségeivel, valamint az ezekből adódó csődközeli helyzettel. Cikkünkben 50-60 milliárd forintra becsültük a Malév megmentéséhez szükséges összeget, Varga Mihály most 60 milliárdnyi "csontvázat" emlegetett. Az már más kérdés, hogy a legfrissebb információk szerint olcsóbb megoldásban gondolkodnak: hagyják csődbe menni a vállalatot, és a márkanevet birtokló, állami tulajdonú háttércéget veszik elő. Ez ésszerűnek tűnik, kérdés mit szólnak hozzá a hitelezők, elsősorban az orosz bank, amely joggal hivatkozhat a kormánnyal kötött februári megállapodásra.

Nem nevezhető csontváznak a tényfeltárók második felfedezése, a Vértesi Erőmű csaknem 40 milliárdos tartozása sem, mivel erről is már több mint egy éve folyamatosan beszámol a média. Ember legyen a talpán, aki tisztán lát az ügyben, annyi a homályos szál, így most lehetetlen megmondani, hogyan végződik a dolog és az mennyibe fog kerülni az államnak. Az említett összeg így légből kapottnak tűnik, az viszont bizonyos, hogy az államot tényleg veszteség éri. Nehéz mit kezdeni a harmadikként felsorolt, 70 milliárdos csontvázzal is, amely Varga Mihály szerint a munkaerőpiaci támogatások várható többletköltségéből ered. Értelmezhetetlen, miért minősülne eltitkolt tehernek egy becsült, még el nem költött és a mindenkori kormány döntésétől függő összeg.

Vannak viszont olyan valós tételek, amelyek nem csontvázak ugyan, mert mindenki tud róluk, de mindenképpen a terven felül megterhelik majd a költségvetést. Ilyen például a közösségi közlekedés, amelyen az idén 40 milliárdot akartak spórolni, ebből azonban nyilvánvalóan nem lesz semmi. A MÁV rendbe tétele már hosszú évek óta húzódik, és finanszírozása mindaddig az adófizetők százmilliárdjait viszi el, amíg gyökeres átalakításokkal hatékonyabbá nem teszik a működését. Nyereséges vélhetően soha nem lesz, az viszont elvárható, hogy ne vigyen el évi 200 milliárd forintot, miközben napi átlagban néhány tízezer utast szolgál csak ki. Ezen nem segít az, ha papíron csökkentik az állami támogatását, a jelenlegi feltételek mellett ugyanis arra szükség van a működéshez. A megoldást az átszervezés és a finanszírozás átfogó rendezése jelentené, ez viszont alsó hangon legalább 200 milliárdba kerül. Kérdés, hogy az új kormány tudja és meri-e ezt vállalni, s ha igen, mikor.

Hasonlóak a problémák a BKV-val is. Csupán a jelenlegi működés fenntartására még az idén további 20-30 milliárdos állami hozzájárulásra van szükség, a rendbe tételhez és az elmaradt, de szükségszerű fejlesztésekhez szakértők szerint több százmilliárd forint kell az elkövetkező években. Még a legmértéktartóbb becslések is 100-150 milliárdos szinte azonnali forrásigényről beszélnek, amelyhez csak a központi büdzsé adhatja a hátteret, az ideiben viszont hiába keressük ezt a tételt, kérdés, hogy a jövő éviben mennyit kívánnak szánni rá.

És mindez csak a jéghegy csúcsa, az igazán nagy kihívást a nagy rendszerek átalakítása jelenti. Hosszútávon ez ugyan megtakarítást hoz, a konszolidáció viszont addig hatalmas kiadásokat igényel. Csak két tételt említünk: az önkormányzatok felhalmozott tartozása ezer milliárdos nagyságrendű, ráadásul a törlesztési terhek az idei évtől drasztikusan megugranak, és rengeteg település válhat egy éven belül fizetésképtelenné. Az új kormánynak az önkormányzati rendszer átalakításával és a feladatok átcsoportosításával párhuzamosan ezt a problémát is kezelnie kell, méghozzá jórészt a költségvetés terhére. Ennek pénzügyi vonzatait egyelőre felbecsülni is nehéz.

A másik kritikus terület az egészségügy. Az egész rendszer alapvető átalakítása már halaszthatatlan, de addig a jelek szerint a fenntartása is a tervezettnél nagyobb összeget igényel. A teljes konszolidáció költségigénye szakértői becslések szerint 5-600 milliárd forint, ami persze nem egy, hanem több év alatt jelentkezik, ezzel együtt a fedezete egyelőre nem látszik. Az új kormánynak azzal a dilemmával kell szembenéznie, hogy az átfogó reformok megvalósítása előbb hatalmas kiadást jelent, a megtakarítások csak később jelentkeznek. A fő gond tehát nem a csontvázakkal, hanem azzal lesz, hogy mivel mindenre nem elég a pénz, döntenie kell majd, a sok teendő között milyen prioritási sorrendet állít fel, mihez tud, hogyan és mikor forrást biztosítani. Az igazi nagy kockázata ennek a döntésnek lesz.