Napi Gazdaság: A plázastoppal elúszhatnak az elvi építési engedélyek
A lap szerint jövő január elsejétől csak a már önkormányzatok által kiadott engedélyek maradnak érvényben, ám ebből van kevesebb, hiszen a válság visszavetette a fejlesztési aktivitást, a fejlesztők csak azokat az engedélyezési folyamatokat vitték végig, amelyeket belátható időn belül be is fejeznek. A kereskedelmi fejlesztések azonban jellemzően az igények előtt járnak, a plázastop hatása így nemcsak most érinti rosszul az építőipart, hanem a következő években is – írja a Napi Gazdaság.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a plázastop két uniós alapelvvel biztosan ellentétes: a vállalkozások szabad letelepülési jogával, illetve a szolgáltatások szabad áramlásával.