Visszatértünk a régi szoci megoldáshoz az autóvásárlásban is

Várni kell. Ilyen helyzetben régóta nem voltak az autógyártók, hiszen sorban állás van az autókért világszerte, ez a helyzet Nyugat-Európában éppúgy, mint az Egyesült Államokban és természetesen Magyarországon is.

2022. május 31., 09:08

Szerző:

„Ha most érne véget az ukrajnai háború és szűnne meg Kínában a koronavírus-járvány újabb hulláma, akkor is évekig tartana az autóipar helyreállása”mondta az Infórádióban Szécsényi Gábor. Az Autó című szaklap főszerkesztője szerint a jelenlegi állapotok közt előfordulhat, hogy akár egy évet is várni kell egy autóra.

Kezdetben a koronavírus miatt elakadtak a szállítási láncok, tehát egyrészt nem készültek a jelentős részben Kínából hozott alkatrészek, másrészt ami készült is, szállítmányozási problémák miatt nem jutott el a gyárakba. Erre érkezett a chiphiány, és a harmadik az orosz–ukrán háború február vége óta, ami miatt megemelkedtek az alapanyagárak.

„Ráadásul több beszállító települt Ukrajnába éppen a koronavírus miatt, ha már Kínából problémás a beszerezés, hozzuk közelebb a gyártást, de még mindig legyen olcsó, hiszen az ukrán munkaerő jelentősen olcsóbb, mint az európai”

– mondta a szakértő, de hozzátette, van egy még újabb baj, hiszen újra támad a koronavírus Kínában, ezért csökken a kínai piac, újra gond van az onnan érkező alkatrészekkel.

(Kiemelt képünk: A Mercedes magyarországi gyára 2020. április 28-án újraindította üzemét. A gyártást március közepén függesztették fel itt az új COVID-19 koronavírus járvány közepette. Fotó: Dudar SZILARD / MERCEDES-BENZ / AFP)

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.