Mit ettek a finnek ősei?

Ez feltehetőleg inkább rituális cselekvés volt, mint étkezés, de mutatja, hogy a finnek ősei, többé-kevésbé bármit megettek. A kutatások szerint a kutyák, békák, szöcskék és giliszták egyaránt a menü részét képezték.

Heikki S. Vuorinen a Helsinki Egyetem orvostörténeti kutatója szerint az a finnek ősei minden energiájukat élelemkeresésre fordították.
Finnország területén az első emberi települések a legutóbbi jégkorszak végén jelentek meg, azaz körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt. Erre az időre tehető a kőkorszak kezdete ezen a területen.

Egészen pontosan nem lehet tudni, hogy az emberek mit és mennyit ettek, de a csontok, az állati és növényi maradványok, a klíma és az időjárás alapján jó közelítéssel lehet találgatni. A tudósok ezek alapján kísérelnek meg következtetni rá, hogy a finnek hogyan alakultak olyanná, amilyenek ma.

A mostanival összehasonlítva szerencsés években az ősember egészségesen táplálkozott. Sok rostban gazdag növényi táplálékot fogyasztottak, bogyókat, gombákat, magvakat, valamint halat és húst. A hal szerepét a táplálkozásban mutatja, hogy bizonyos időszakokban a jelenlegi Kelet-Finnország területén élő emberek csaknem mindegyike egy olyan vérszegénységben szenvedett, amit a nyers halakban található laposféreg okoz.

A kőkorszaki élelmiszer sokszor igen kemény volt, kikezdte a fogakat is.

Gyakori volt az éhínség, ha a rossz időjárás elpusztította a csírázó növényeket. Azok bírták legjobban, akiknek a szervezete képes volt a táplálkozással bevitt zsírt hatékonyan energiává alakítani.

Vuorinen doktor szerint a történelem folyamán tapasztalt ínséges időszakok tapasztalatai a mai napig megjelennek a finn genotípusban, ahogyan a mai finnek is jól képesek zsírt raktározni.

A gyűjtögető, halásztó-vadászó életmód Finnországban tovább maradt fenn, mint Európa más részein. A táplálkozást teljes mértékben megreformáló földművelés például Dániában Kr.e. 4000-ben kezdődött, míg Finnországban csak 2000 évvel később.

A földművelés kevésbé változatos étrendet eredményezett, és az emberek minél több gabonát fogyasztottak, annál többen szenvedtek fájdalmas vese- és hólyagkövektől.

A földművelő életmód ellenére az élelmiszerkészletek tavaszra jelentősen megcsappantak. A skorbut népbetegséggé vált. Ahogy az emberek közelebb költöztek egymáshoz, nagyobb teret nyertek a fertőző betegségek. Több fehérjére volt szükség a betegségek legyőzéséhez. Ezen sokat segített az állattenyésztés elterjedése, más oldalról viszont a háziállatok új betegésgek forrásai lettek, például az influenzáé.
Az ételmérgezések, és a romlott ételek és italok fogyasztása, valamint az állatok által terjesztett betegségek közhelynek számítottak. A rossz higiénés viszonyok volt a legfőbb oka annak, hogy az emberek fele meghalt a 20. születésnapja előtt – és ez így maradt a 19. század végéig.
A mezőgazdasági termelés viszonylag késői megjelenése a kutatók szerint a mai napig tükröződik a finn emberekben. A finn genotípus még mindig nem teljesen alkalmazkodott a mezőgazdasági termelés által előállított élelmiszerekhez, nem is szólva az iparilag feldolgozott táplálékról. Az Oului Egyetem kutatója úgy gondolja, hogy az lehet az oka, hogy a finnek között gyakoribb a 2-es típusú diabétesz, mint Európa más nemzeteinél, hogy a finnek nem alkalmazkodtak a nagy mennyiségű gabona fogyasztásához.

A 20. század elejéig megfigyelhető volt, hogy a finnek erőteljesebb állkapoccsal rendelkeztek, mint más európaiak. Ennek oka a szívós, kemény táplálék fogyasztásában keresendő. Európa más részein nem volt szükség rá, hogy kemény, napon szárított húst rágjanak az emberek, így a kisebb állkapocs is megtette. A lágyabb élelmiszer fogyasztása a rossz harapás, a nem pontosan záródó fogsorok elterjedéséhez vezetett.
A táplálkozás színvonala a kőkorszaktól egészen a 15. század közepéig, az ún. kis jégkorszakig folyamatosan javult. Ezután, kb. a 19. századig a klíma hidegebbre fordult, és a táplálékforrások drámaian beszűkültek, ami súlyos éhínségekhez vezetett. 1695 és 97 között a népesség harmada elpusztult. A helyzetet csak rontották az esős nyarak, amikor ezrek haltak meg az anyarozzsal szennyezett gabonától.

A mezőgazdaság egyik nagyon pozitív fejleménye volt a magas tápértékű burgonya termesztése, amely egyben a növény magas C-vitamin tartalmának következtében hozzájárult a skorbut megszűnéséhez is az országban a 19. század végére.

Mikael Fogelholm, a Helsinki Egyetem professzora szerint a kis jégkorszaktól az 1970-es évekig a legnagyobb probléma a finnek táplálkozásával a vitaminok és az ásványi anyagok hiánya volt. Például a D-vitamin szempontjából a sok hal és gomba fogyasztása ellenére is problémát jelentett a hosszú téli sötétség. Az emberek nem jutottak elég vashoz, mert kevés húst ettek, és elég kalciumhoz a kevés tejtermék fogyasztása miatt.
A kutatók érintették a szénhidrátok kérdéskörét is. 100 évvel ezelőtt az emberek kb. 200 kiló gabonát fogyasztottak évente, most csak 50 kilót, ami a hatvanas évek óta változatlan. A fehér lisztekből készült élelmiszerek fogyasztása vezethetett a bélrákok számának növekedéséhez a 20. század második felétől. A cukorfogyasztás növekedése rontotta a fogakat az 1960-as években, amikor is a szájhigiéné népszerűsítés megállította a folyamatot.

A mai finnek számára a legnagyobb táplálkozási probléma, hogy túl sokat esznek. Fogelholm rámutat, hogy a finnek már a 20. század elején elegendő energiához jutottak a táplálkozásból. Azt elhízás az 1980-as évektől vált igazi gonddá, amikor az emberek elkezdtek kevesebb energiát égetni. Az alkohol és az élelmiszer-allergiák külön problémát jelentenek. Az allergiás esetek számát növeli a megjavult higiénia, ami arra készteti az immunrendszert, hogy elutasítson közönséges tápanyagokat is.

A táplálkozást vizsgálva egy dolgot nem szabad elfelejteni: az emberek most tovább élnek, mint a történelem során bármikor. A kőkorszakban a becsült átlagos élettartam 20 év lehetett. mostanában a többség megéri 80. születésnapját.

Forrás: Helsingin Sanomat