Michael Jackson-dalokat tárol iPodján Barack Obama

2009. július 2., 23:40

Hofer László, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2009. július 2., csütörtök (MTI) - Barack Obama amerikai elnök csütörtökön elmondta: Michael Jackson zenéjén nőtt fel és iPodján máig megvan neki a popsztár minden száma.

Az elnök egy fehér házi interjúban tért ki arra, hogy szerinte milyen fantasztikus előadó volt Jackson. Tehetsége tragikus magánélettel párosult - tette hozzá.
A riporter megjegyezte: a fekete közösségben többen kifogásolták, hogy a Fehér Ház nem adott ki hivatalos közleményt az 50 évesen váratlanul elhunyt énekes távozásával kapcsolatban. "Sokakat ismerek a fekete közösségben és még nem hallottam erről" - mondta, s hozzátette, ő nem érzi problémának, hogy nem adtak ki közleményt, és nem hallott ilyen kifogást.
"Michael Jackson szerintem az egyik legnagyobb amerikai előadóként fog bevonulni a történelembe" - mondta, s üdvözölte, hogy elsősorban arra az örömre emlékeznek az emberek, amelyet rendkívüli előadói tehetségével okozott közönségének.
Robert Gibbs elnöki szóvivő pénteken, Jackson halálának másnapján egy kérdésre válaszolva elmondta: Obama - aki szerint Jackson fantasztikus előadó és a zene óriása volt - részvétét nyilvánította a családnak.