Van bármi realitása az egységes európai minimálbérnek?
Az Eurostat adatai szerint 2019-ben a legmagasabb bruttó minimálbért, 20 701 eurót (660 ezer forintot) Luxemburgban fizetik, a legalacsonyabbat pedig, 286 eurót (91 ezer forintot) Bulgáriában. A sorban Magyarország hátulról a negyedik, csak Románia, Lettország és Bulgária áll mögöttünk. Persze ezek a számok kizárólag a minimálbéreket mutatják, nem látszik belőlük a termelékenység, az adórendszer, az életszínvonal, hogy mire elég ez a pénz, de a nagyságrendi különbségek ennek ellenére is beszédesek.
Macron gondolata nem teljesen új, 2017-ben egész Magyarország tele volt a Jobbik plakátjaival, amelyeken a párt az európai bérunió mellett kampányolt. Az akkori állampolgári kezdeményezéshez közép-európai pártok (köztük a Jobbik) és szakszervezetek csatlakoztak, amelyek megpróbáltak összegyűjteni egymillió aláírást, hogy az Európai Bizottságnak kötelező legyen napirendre vennie a kérdést. Az EB engedélyezte ugyan az aláírásgyűjtést, de kikötötte, a fizetések, a szervezkedéshez való jog, a sztrájkjog, valamint a munkáltatói sztrájkjog nem lehet érintett az aláírásgyűjtésben, azok ugyanis nemzeti hatáskörbe tartoznak. Ez jelenleg is így van, maga a kezdeményezés pedig nem járt sikerrel.
Sokféle összehasonlításban meg lehet közelíteni a kérdést, de mindegyikből az látszik, hogy rövid és középtávon megoldhatatlan az uniós minimálbér bevezetése. Csak néhány példa. Ausztriában a kevesebb lakos három és félszer több GDP-t állít elő, mint a magyarok, vagyis amíg egy magyar munkás egy egységnyit termel adott időn belül, addig az osztrák kollégája több mint hármat.
Egy másik összevetés szerint egy német munkás 100 eurónyi bérből 130 euró értéket állít elő, egy magyar munkavállaló pedig 222 eurót, vagyis ugyanazért a bérért a magyarok jóval többet dolgoznak. A multinacionális vállalatok ötödannyit fizetnek egy magyar munkásnak, mint egy nyugat-európainak. A magyar bérköltség reálértéke – az alacsonyabb hazai árszint hatását kiszűrve – az uniós átlag 60 százaléka körül van, a termelékenység pedig a 64 százaléka, vagyis ezeket a számokat tekintve reálisak a hazai keresetek. Az OECD összehasonlítása szerint a munkára rakódó terhek mutatója, az úgynevezett adóék Belgium után Magyarországon a legmagasabb az OECD-államok között.
– Macron elnök helyezkedik, arra az időre készül, amikor átveszi az EU-ban a vezető szerepet Angela Merkel német kancellártól. Emiatt szorgalmaz minél több olyan ügyet, amely uniós szinten értelmezhető. Szinte havonta előáll valamivel – mondta lapunknak Csaba László közgazdász, a CEU professzora. Hozzátette, a munkabér piaci kategória, a teljesítmény függvénye, egy költségelem a cégek kiadásaiban, amit nehéz függetleníteni a termelékenységtől, a hatékonyságtól, a gazdasági környezettől. Persze jogos lehet az igény, hogy ha az ár egyforma, legyen egy bér is, de akkor egyéb feltételek mellett az egy munkaóra alatt előállított termék mennyiségének is ugyanakkorának kellene lennie. Maga a bérszínvonal az utolsó lépés abban a folyamatban, hogy legyen uniós minimálbér – mondta.
Csaba László szerint a minimálbérrel önmagában is sok probléma van. Amikor az állam nem jól avatkozik be a bérszabályozásba, akkor az magas munkanélküliséget okoz, vagy az történik, ami Magyarországon is, hogy a vállalkozások megkerülik a törvényt, részmunkaidőben foglalkoztatnak, és zsebbe fizetik a ledolgozott órák valós értékét, esetleg be sem jelenik a munkavállalókat, így nincs egészségügyi ellátásuk és nem lesz nyugdíjuk. Mint mondta, a Budapesti Corvinus Egyetemen készült egyik tanulmány szerint ha a magyar cégek megtartanák az adószabályokat, a kisvállalkozások fele azonnal tönkremenne. Vagyis előbb bevételt kell termelniük a cégeknek, hogy magasabb bért fizessenek, a bevételhez pedig a jobb termelékenység alapvető fontosságú. Az állami önkényesség eredménye, hogy nincs pénztáros a Tescóban vagy hogy a közigazgatásban megnyúltak a várakozási idők – utalt az erőltetett ütemű hazai minimálbér-szabályozásra.
Az Európai Bizottság 2012-ben kezdte szorgalmazni, hogy minden országban legyen minimálbér. A németek végül bevezették, de másfél évig meg voltak sértődve, hogy miért avatkozik bele a kérdésbe az unió. Pedig ott vagy a skandináv államokban, továbbá Hollandiában is másképp működik, mint például Magyarországon. Az előbbi államokban ugyanis a minimálbért az adott ágazat termelékenységéhez, munkafeltételeihez kötik, illetve számít az is, hogy milyen béren kívüli juttatások vannak. Franciaországban az állami szférában nagyon szigorú a bérszabályozás, a magánszférában viszont teljesen szabad, ami miatt óriási különbségek alakultak ki. Csaba László szerint összességében mégis az az egészséges, ha az államok hagyják kialakulni, hogy egy adott ágazat milyen béreket visel el.
Nem reális az uniós alapbér Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke szerint sem, sőt egyenesen futurisztikusnak tartja. Tudja, miről beszél, ugyanis a napokban zajlanak a sztrájkkal és a sztrájkkészültséggel járó tárgyalások a dunaújvárosi Hankook gumigyár vezetőivel, akik nem akarják megadni a szakszervezet minden munkavállalóra kiterjesztendő, 18 százalékos bérkövetelését. A Hankook vezetése 13,6 százalékos béremelést adna, ráadásul differenciáltan, az újabb munkavállalók többet kapnának, mint akik régebben vannak a vállalatnál.
Székely Tamás azt mondta, a német vegyiparban 60 százalékkal magasabbak a bérek, mint a magyarban. Amíg nálunk a tapasztaltabb szakmunkások 5-6 eurós órabérért dolgoznak, a német munkások 30 eurót kapnak.
– Ha egyformák lennének a bérek, akkor miért is hozna bárki Magyarországra beruházást? – tette fel a kérdést. Akkor az egyetlen versenyelőnyünk a kevésbé szigorú környezetvédelmi szabályozás lenne. A szakszervezeti vezető szerint nem is kell kilépni az országból, hogy látható legyen, mennyire nehéz kérdés a bér, s mennyire nem lehet még adott államon belül sem jól szabályozni. A Hankook gyárban például egy három műszakban dolgozó, középfokú végzettségű munkás bruttó 189 ezer forint törzsbért kap, erre jön a műszakpótlék, a besorolás miatti plusz. Ugyanez az alap egy másik magyarországi gyárban bruttó 222 ezer forint. Még adott országon belül sem valósítható meg az „ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér” elv.
Mindezek ellenére szerinte szükség van a központi bérszabályozásra, mert ha nem lenne, akkor még annyi bért sem fizetnének a vállalkozások, amennyit jelenleg. Hozzátette, ahhoz azonban, hogy valódi változás legyen, az adószabályokhoz kellene hozzányúlni, vagyis nemcsak a munkára rakódó terheket, de a személyi jövedelemadót is szükséges volna csökkenteni. Az látszik, hogy a cégek már a jelenlegi bérszínvonalat sem bírják el, és nem jó irányba mennek a folyamatok.
Nem a legfrissebb adat, de nincs nagy változás benne: Magyarországon 2012 után indult be a reálbérek emelkedése, és négy év alatt az egy dolgozóra jutó termelékenység mindössze 0,8 százalékkal emelkedett, miközben ugyanebben az időszakban 10 százalékkal nőttek a munkavállalói jövedelmek.
