Megnézheti magát, akinek 30 ezres nyugdíjból kell megélnie

Simonovits András közgazdász szerint a nyugellátásra vonatkozó, múlt pénteken benyújtott javaslat összességében több mint négyszázezer embert érinthet, mivel az nemcsak a korkedvezményes nyugdíjban részesülőkre, hanem a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is vonatkozik.

2011. május 17., 11:26

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértője hétfőn az MTI-nek azt mondta: a Lázár János és Balsai István fideszes képviselő által benyújtott törvényjavaslat, amely szerint megszüntethetővé válna az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátás, érinti a korkedvezményes nyugdíjban részesülőket, például a rendvédelmi vagy a vegyipari dolgozókat - ez a kör nagyjából néhány tízezer embert jelent -, de kiterjed a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is, akik viszont majdnem négyszázezren vannak.

Simonovits András kiemelte, hogy a rendvédelmi dolgozók láthatóan nagyon jól szervezettek, de a rokkantnyugdíjasok nem tudják magukat ilyen módon összeszervezni. Ha egy 55 éves rokkantnyugdíjastól elveszik 60-70 ezer forintos rokkantnyugdíját és kap ahelyett 30 ezer forintot, "az megnézheti magát" - tette hozzá. A rendvédelmi dolgozókra vonatkozóan ugyanakkor a közgazdász is szükségesnek tartja a jelenlegi, "nagyon laza" gyakorlat szigorítását. Véleménye szerint lehetséges, hogy nekik harminc, ötven vagy akár száz százalékkal nagyobb bért kellene kapniuk és akkor dolgozhatnának 55 éves korukig.

A javaslat szerint az a nő, aki 54 évesen, 40 év - adott módszerek, szorzók alkalmazásával kiszámított - szolgálati idő után nyugdíjba megy, teljes nyugdíjat kap. Simonovits András szerint ehhez képest abszurdum, hogy ha egy 59 éves férfi vagy nő nyugdíjba ment, azt vissza akarják terelni a munkaerőpiacra. Lázár János és Balsai István múlt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat.

A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".