Megint kamatot emelt az amerikai jegybank

2018. június 14., 11:30

Szerző:

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer szerdán(Federal Reserve/Fed), idén immár másodjára, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig hetedik alkalommal. 

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 1,75-2,00 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. A testület ezt megelőzően márciusban emelte ugyancsak 25 bázisponttal a kamatsáv széleit, májusban pedig változatlanul hagyta.

A szövetségi pénz kamatlába történelmileg még így is alacsony szinten áll, de a kamatpálya emelkedése támogatja a dollárt, ami kedvezőtlen hatást gyakorolhat a feltörekvő országok fizetőeszközeire. 

A FOMC tagjainak előrejelzései alapján idén még két alkalommal, jövőre pedig három alkalommal emelik a kamatot. 

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt.

A FED elnöke, Jerome Powell azzal magyarázta a döntést, hogy a gazdaság nagyon jól áll, alacsony a munkanélküliség és az infláció. Ezért emelik idén már másodszorra a kamatot.

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.

A forint árfolyama péntek reggelre szinte nem változott az előző esti jegyzéséhez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont kissé erősödött.