Megfejtette Orbánék IMF-ellenes reklámait a Morgan Stanley

A magyar kormány új államháztartási egyenlegjavító intézkedéscsomagja mellett az IMF/EU-tárgyalások ügyében indított médiakampány is azt valószínűsíti, hogy belátható időn belül létrejöhet a megállapodás a nemzetközi szervezetekkel – vélekedtek pénteki értékelésükben londoni Morgan Stanley elemzői.

2012. október 12., 18:43

Szemben azzal a következtetéssel, hogy a médiakampány „inkább egy lépés hátra, semmint egy lépés a tárgyalások felé”, a ház londoni elemzői éppen ennek ellenkezőjét látják – közölték a Morgan Stanley bankcsoport londoni részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a befektetőknek összeállított, pénteken Londonban ismertetett helyzetelemzésükben.

Egyértelműnek nevezik, hogy a kormány „éppen a megállapodáshoz készíti elő a terepet a választók számára”. A Morgan Stanley szakértői szerint az a tény, hogy a kormány a mostani időpontot választotta a kampány elindításához, arra vall, hogy akár még 2012 vége előtt megállapodást szeretne.

Hozzátették, véleményük szerint a Fidesz csak azt az érzetet szeretné kialakítani a lakosságban, hogy az erő, és nem a gyengeség pozíciójából éri el az IMF/EU-megállapodást.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.