Matolcsy: Van élet az IMF nélkül is

Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF 'kipaterolása' volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.

2011. május 3., 14:56

A nemzetgazdasági miniszter a Széchenyi Klub ülésén úgy vélte, hogy Magyarország legnehezebb, legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, kevesen vélték ugyanis úgy, hogy van élet az IMF nélkül.

Matolcsy György kiemelte: a Valutalappal nem lehetett volna használni a bankadót, a válságadókat és nem lehetett volna a nyugdíjrendszer reformját sem folytatni- olvasható a Fidesz honlapján.

Az államadósság csökkentése érdekében indult civil összefogást is szabadságharcos mozgalomnak nevezte a miniszter és emlékeztetett arra, hogy Magyarország optimista, méltósággal vállalható Széll Kálmán Tervének végrehajtásával 2014 végéig az államadósság szintje a GDP 65-70, 2018-ra pedig 50 százalékára csökkenhet. Szavai szerint az, hogy az 50 százalékos szintet az alaptörvény is rögzíti hatalmas erőt ad, 'a gazdasági szabadság, a pénzügyi függetlenség garanciája', amely mögött erkölcsi megfontolás áll.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.