Matolcsy nyakába varrják a kormány kudarcát

Jól értesült fideszes források már szeptember közepe óta beszélik, hogy Matolcsyval már nem kell komolyan számolni, csak idő kérdése, mikor távozik a posztjáról. A tűzhöz közel állók szerint túl nagy a káosz a minisztériumában, lényegi munka alig folyik, miközben néhány nap múlva már elő kell állni az új költségvetéssel. Erről persze nem csupán ő, hanem az új minisztériumi struktúra és a Fidesz bizalmatlanságra épülő, mindenkit leváltó káderpolitikája is tehet. Az ő esetében a helyzetét rontja, hogy sokakkal került összetűzésbe, olyanokkal is, akik erősebbnek bizonyultak nála a lobbizásban a pártvezérnél, akinél az utóbbi időben folyamatosan csökkent az ázsiója.

Mivel más minisztériumokban sem sokkal jobbak az állapotok, a Matolcsyt fenyegető kegyvesztettség fő oka azonban minden bizonnyal az, hogy nyilvánvalóan végrehajthatatlanná vált az a gazdasági koncepció, amelynek első számú zászlóvivője volt. Ennek lényegét ő maga többször is úgy foglalta össze, hogy a fenntartható fejlődés eléréséhez más gazdasági modellt kell követnünk, mint amiben eddig gondolkodtunk és amit elvárnak tőlünk. Szerinte hibás az a közgazdasági felfogás, hogy a jelenlegi helyzetünkben először fogjuk meg a hiányt, teremtsünk pénzügyi egyensúlyt, majd ezután fordítsuk eszközeinket a növekedést ösztönző fejlesztésekre, beruházásokra és a gazdaságélénkítő intézkedésekre, beleértve az adóterhek jelentős csökkentését. Éppen fordítva: előbb fel kell pörgetni a gazdaságot, és az ebből termelődő GDP és költségvetési bevételi növekedésből lehet majd lefaragni a hiányt és az államadósságot.

A laikusok számára is világos, hogy bármilyen fejlődést gyorsító intézkedést hozunk, annak hatásai még prosperáló időszakban is csak később, még jó esetben is minimum egy év múlva jelentkeznek, a mostanihoz hasonló válságidőszakban pedig még ez is kétséges. Hazánk esetében ráadásul a külpiacaink alakulása a meghatározó - a GDP kétharmada azokhoz kötődik -, hiába akarunk itthon erőnkön felül élénkíteni, ha a külső környezet kedvezőtlen. Az is minden józanul gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy még a legjobb forgatókönyv esetén is átmenetileg jelentősen megnövekszik a hiány, aminek a forrását biztosítani kell valahonnan. Ez még egy jó pénzügyi helyzetben lévő ország számára sem egyszerű, nem hogy nekünk, akiket két éve csak az IMF-EU-csomag mentett meg az összeomlástól, és adósságállományunk messze magasabb az unióban elvárt normánál.

A Matolcsy-féle elképzelés ezzel együtt nyitott fülekre talált a Fidesz vezetésében. Úgy gondolták, ez a követendő út, így teljesíthetik a választási ígéreteket és azt is bizonyíthatják, nincs szükség megszorításokra, hibás volt a korábbi gazdaságpolitika. Ehhez persze fedezetként jól fel kell tornázni a tervezett hiányt, de ez nekik sikerülni fog, csak nagyon akarni kell. Ez a hozzáállás eredményezte a 7-7,5 százalékról szóló ijesztgetéseket csakúgy, mint Kósa és Szijjártó urak megrendítő vízióit a csőd közeli helyzetről. Orbánék komolyan azt hitték, hogy meg tudják zsarolni az EU-t és az IMF-et és le tudják tuszkolni a deficit duplájára emelését a torkukon. A hozzá nem értésük, a külpiaci ismereteik hiánya és a hazai tapasztalatokon alapuló elképesztő arroganciájuk azonban gyökeresen ellenkező hatást ért el: a befektetők azonnal büntettek, Brüsszel pedig a történteken megdöbbenve a lehető leghatározottabban elutasította a fiskális lazítási törekvéseket. Ezt a kifejletet minden, az elmúlt időszak pénzügyi eseményeit figyelemmel követő ember előre borítékolta volna, ahogy azt a média reakciói is mutatták, érthetetlen, a kormány miért gondolta másképp.