Matolcsy kiterítette a lapjait - itt a fényes jövő
A kormány szerdán elfogadta a 2013-as költségvetés tervezetét, amelynek stabil iránytűként kell szolgálnia az európai válság közepén - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő. A büdzsé az uniós válságra adott magyar válasz - tette hozzá a szóvivő.
A 2013-as költségvetés tudatos, előre megtervezett munka során készült: a kormány előbb elfogadta a Széll Kálmán tervet, ennek köszönhetően az államadósság csökken és Magyarország teljesíti a 3 százalék alatti költségvetési hiánycélt már az idén - mondta Giró-Szász András. A kormányszóvivő emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök februári beszédére, amelyben azt mondta, hogy 2013 az emelkedés éve lesz - írta a Napi.hu.
A kormány szerdán második olvasatban tárgyalta a büdzsé tervezetét és azt el is fogadta - ezt már Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mondta a kormányszóvivői tájékoztatón a parlamentben. A miniszter szerint egy hónap múlva a parlament elfogadhatja a költségvetés fő számait és a minisztériumi kiadásokat. A végszavazásra szeptember 23-án kerülhet sor, vagyis három hónappal korábban, mint az elmúlt években. Matolcsy szerint idén stagnál a gazdaság az év első felében érzékelhető visszaesés után, a második félévben pedig növekedés jön.
A kormány részben átírta a költségvetés számait, de sarokszámok változatlanok, vagyis 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számolnak mondván, 2013-ban már beruházási alapokon nyugvó növekedési pályára állhat a magyar gazdaság. Ehhez az kell, hogy a görög válság megoldódjon és a német gazdaság növekedése ne lassuljon le.
A kormány továbbra is tartja magát a 2,2 százalékos GDP-arányos deficitcélhoz: az elsődleges (kamatkiadások nélkül számított) többlet pozitív lesz. Az államadósság mértéke az idei 78 százalékról, a GDP 76 százalékra csökken 2013-ban - mondta Matolcsy. A kormány változatlanul hagyta az árfolyamprognózisát, vagyis 299 forintos euróval és 4,2 százalékos inflációval számol.
Kétszázmilliárdos puffer, nagyobb tranzakciós-adó bevétel, közszféra-nyugdíjazás
A deficitcél változatlanul 660 milliárd forint. A kiadások 15 000 milliárd forintra rúghatnak - ami 170 milliárd forinttal magasabb az első tervezethez képest - mondta a miniszter. A 170 milliárdos többletkiadásokból 120 milliárdot a tárcák többletigényeire fordítanak, amelyek az első körben 900 milliárd forinttal haladták meg az NGM kiadási irányszámait. A növekedési kockázatok miatt 50 milliárddal megemelték a országvédelmi alapot 100 milliárd forintra, emellett van még a szintén 100 milliárdos általános tartalék a kiadási oldalon. Matolcsy szerint a növekedési kockázatok kezelésére elegendő ez az összesen 200 milliárdos puffer.
Az eredeti költségvetési tervben 130 milliárdos bevétellel számoltak a pénzügyi tranzakciós illetékből, de most már 280 milliárddal tervez a büdzsé. A beszedhető bevétel ennél is magasabb lehet, akár 300-400 milliárd forintra rúghat. További 20 milliárd forint megtakarítást remél a kormány 10-11 ezer, 62 év feletti közszolgálati dolgozó kényszernyugdíjazásától.
Őszre marad a befejezés
Az elmúlt hetekben rohammunkában dolgozták ki a 2013-as költségvetés alapjait, miután szűk egy hónapja Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy kormány még nyári szünet előtt beterjesztené a 2013-as költségvetés tervezetét - és a főszámokat el is fogadná. A Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint azonban a gyors költségvetés tárgyaláson nem nyerhet, inkább csak veszíthet az ország. A tárcák május 18-án kapták meg a tervezési köriratot - így az elmúlt években megszokott több hónap helyett alig három hét maradt a költségvetési tervezet összelapátolására.
További részletek a
Napi.hu-n.