Már az önkéntes nyugdíjpénztárak is veszélyben vannak
A magánnyugdíjpénztárakat érintő változások rányomták bélyegüket a cafeteria-rendszer keretében nyújtható nyugdíjpénztári befizetésekre: míg korábban tízből két cég élt az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés lehetőségével, mára tízből egy vállalkozás szavaz erre.
A K&H még év végén készült, 700 kkv-vezető megkérdezésén alapuló felméréséről Németh László, a bank marketing főosztályának vezetője elmondta, hogy a bizonytalanságok ellenére egyre népszerűbbek a béren kívüli juttatások.
A béren kívüli juttatásokon belül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legfontosabb elem: a kis és középvállalkozások csaknem fele adja majd a dolgozóknak ezt a juttatási formát. Második a közlekedési költségtérítés, majd az üdülési csekk és az egészségpénztári támogatás.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak támogatását vállaló cégek aránya a korábbi 20 százalékról 10 százalékra esett vissza, ami vélhetően pszichés okokra vezethető vissza.
Az életbiztosítás támogatására a cégeknek legfeljebb 5-6 százaléka készül. A részben az üdülési csekket is felváltó Széchenyi Pihenő Kártyának még az ismertsége is alacsony, így nem csoda, hogy a megkérdezett kis- és középvállalkozások irányítóinak mindössze 1 százaléka készül arra, hogy béren kívüli juttatásként finanszírozza azt - hangzott el a
Gazdasági Rádióban.