Magyar géniusz: Rubik-kockát rejt az üvegbeton
Az idén a gazdasági válság ellenére a tavalyinál csaknem kétszer több, 60 magyar kiállító cég jelenik meg a Plovdivi Nemzetközi Vásáron – közölte az ITD az MTI-vel.
Magyarország a kreativitás és az innováció jegyében mutatkozik be a szeptember végén kezdődő kiállításon, amelyen az idén kiemelt partnerországi státust kapott. Ennek jegyében látványelemként a Rubik-kockát, illetve az üvegbetont használják majd a magyar csarnokban, mint két magyar innovatív és kreatív találmányt.
A kiállítás iránti magyar érdeklődés jól tükrözi Bulgária és Magyarország gazdasági kapcsolatainak ugrásszerű fejlődését az elmúlt években, hiszen Bulgária kiemelt célpontja a külföldi magyar befektetéseknek.
Az áruforgalom a két ország között az elmúlt négy évben 214 százalékkal nőtt, 2008-ban elérte a 860 millió eurót, ebből a magyar export több mint 750 millió euró volt.
Bulgáriában több mint 250 bolgár-magyar vegyes vállalat működik. A magyar működő tőke értéke Bulgáriában eléri az 1,158 milliárd eurót. Ezzel Magyarország a 9. helyet foglalja el Bulgáriában a külföldi befektetők sorában.
Termeléssel és kereskedelemmel foglalkozik a Duna-Pack Plovdivban, a Videoton Sztara Zagorában, továbbá a GPV-Bulgária. A Magyar Telekom (Orbitel) a távközlésben van jelen, a pénzügyi szférában az OTP Bank (DSK), a Merkantil Bank, valamint az MKB (Union Bank).
Az idén az első féléves adatokban erőteljesen érzékelhető a gazdasági válság hatása. A Bulgáriából származó import értéke mintegy 40 százalékkal, az oda irányuló export 32,7 százalékkal esett vissza a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez azt mutatja, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok nagyobb mértékben estek vissza, mint az uniós országokkal összesen, hiszen az EU 27-ek viszonylatában a magyar export 24 százalékkal, az import 31 százalékkal mérséklődött.
A legfontosabb magyar exportcikk a hús és húskészítmény, gabona és gabonakészítmény, kávé, tea, kakaó, fűszer, gyógyszer, gyógyszerészeti termék, illóolaj és rezonid, illatanyag, műanyag-alapanyag, parafa- és fatermék, papír, karton, egyéb fémtermék, speciális szakipari gép, általános rendeltetésű ipari gép, irodagép, és gépi adatfeldolgozó berendezés, híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék, villamos gép, közúti jármű.
Az importban jelentős tételt képvisel a gabona és gabonakészítmény, egyéb táplálkozásra alkalmas termék, fémtartalmú ércek és fémhulladék, vegyi áru és hasonló termék, papír, karton, vas és acél, színesfém, ruházati cikk és öltözék kiegészítő, villamos gép, készülék és műszer.