Lenne igazság, de nem az Orbán-kormány alatt – A gazdagok előnye nő, a szegények egyre jobban leszakadnak

Az, hogy mennyire alkalmas egy bérezési rendszer és a hozzá kapcsolódó adóztatás arra, hogy javuljon az életszínvonal, az alacsonyabb jövedelműeknél arányaiban több pénz maradjon, a jobban keresők pedig erőteljesebben kivegyék a részüket a közteherviselésből, a többi mellett abból is kikövetkeztethető, hogy a különböző jogszabályi változtatások során miképp változik a családoknál maradó, elkölthető jövedelem. Vagyis miként alakul a vásárlóerő az országban. A GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzése azzal foglalkozik, hogy mi történt a vásárlóerővel 2009 és 2016 között. A kutatók összevetették az elmúlt évek statisztikáit, és egyértelműen kiderült, hogy a gazdagabb települések előnye folyamatosan nő, míg a szegények egyre jobban leszakadnak.

A GKI kutatása szerint − még akkor is, ha nem számolunk az inflációval − az ország 55 településén és a főváros XIX. kerületében csökkent, 156 településen és négy kerületben pedig stagnált a lakosok vásárlásra költhető jövedelme, vagyis összességében negatív változást hozott az elmúlt évek jövedelemnövekedése. További 677 településen és két kerületben átlag alatt − 15–30 százalékkal − nőtt a vásárlóerő, 1218 helyen és hét kerületben átlag fölötti − 45–80 százalékos − a változás, miközben a maradék 78 településen, illetve három kerületben kimagasló, 80 százalék feletti vásárlóerő-gyarapodás történt.

A GKI a becslések során felhasználta a NAV és a KSH megfelelő adatsorait, számolt például a nettó keresetekkel, a nyugdíjakkal, a vállalkozói jövedelmekkel és az önkormányzati juttatásokkal. Ezek alapján kiszámította, hogy 2016-ban átlagosan az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt Magyarország településein. Azonban a falvak, a városok, a megyei jogú városok és a kerületek között nagy eltérések voltak, a legszegényebb és a leggazdagabb település között csaknem hárommillió forintra rúgott a különbség. Az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, ugyanakkor vannak városok, ahol 1,6 millió frontnál is több jutott vásárlásra. Elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók átlag feletti vásárlóerejű települések, míg a szegényebbek Északkelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon vannak.

Ha 42 európai országgal vetjük össze a magyar helyzetet, akkor ennél is siralmasabb a kép, hiszen ezeknek az országoknak az átlaga majdnem évi 14 ezer euró, vagyis 4,2 millió forint, szemben a magyar 1,2 millióval.

Persze igaz, Orbán Viktor 2010-ben nem igazságos adórendszert, hanem adóforradalmat ígért. Ezt meg is csinálta.

Kezdte az egykulcsos személyi jövedelemadóval, amely 2011-ben 16, majd 2016-ban 15 százalékra csökkent. Ezzel meg is kezdődött a jövedelmek átcsoportosítása a gazdagabbak számára. Könnyű belátni, hogy egy 100 ezer forintos fizetés 15 százalékát, vagyis 15 ezer forintot befizetni sokkal megterhelőbb, mint amikor 500 ezer forintból 75 ezret kell fizetni. Az előbbi család esetében a 15 ezer forint azt jelenti, hogy nem tudják kifizetni a rezsit, utóbbiaknál meg mondjuk azt, hogy egy nappal rövidebb nyaralásra mennek. Kormányzati számítások szerint 2015 és 2017 között 440 milliárd forinttal csökkentek a költségvetés szja-bevételei, de a pluszjövedelem, vagyis ami a családoknál maradt, 74 százalékban a két felső jövedelmi tizednél, vagyis a leggazdagabbaknál jelent meg.

A vívmányhoz mégis annyira ragaszkodik a Fidesz, hogy egy 2012-es kormányülésen Orbán Viktor azt mondta, képtelenség az egykulcsos szja megváltoztatása. Kósa Lajos erre rálicitált, szerinte a módosításra akkor kerülhetne sor, ha „az ég egybeérne a földdel”.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyik 2015-ös rendezvényén Orbán Viktor továbbment, és kijelentette: „Az embereket nem szabad adóztatni, amikor keresnek, akkor kell adóztatni, amikor elköltik a pénzt, ez sokkal igazságosabb és kevésbé kijátszható.” Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter e bejelentésre akkor annyit reagált, hogy a jelenlegi négyéves ciklusban biztosan nem lesz változás, utána viszont meg lehet célozni az egy számjegyű, legfeljebb 9 százalékos szja-t. Nem a nullát, mert a bevételekről nem tud lemondani a költségvetés. Az igazsághoz hozzátartozik: volt már olyan, hogy valamely jövedelmi csoport nem fizetett szja-t, de amikor az Orbán-kormány eltörölte az adójóváírás lehetőségét, a nullaszázalékos teherről azonnal 16 százalékra ugrott az alacsony jövedelműek adója. A személyi jövedelemadó átalakításával tehát a jól keresők nyertek, és a családi adóztatással szintén a magas jövedelmű többgyerekesek kerültek előnybe. Jelenleg három vagy több gyerek esetén fejenként havi 33 ezer forint marad a családoknál, a kétgyerekesek esetében pedig 15 ezer. A kormány legújabb akciótervében a kétgyerekes családokra koncentrál, ettől az évtől már 17 500 forint jár egy gyerek után, és jövőre tovább nő ez az összeg.

A vállalkozásoknál vegyesebb a kép, hiszen a kormány próbált mindenki számára kedvező megoldást találni. Ugyanakkor a tavaly óta egykulcsos társasági adó szintén az igazságtalan teherviselés jelképe. Előtte ugyanis 500 millió forint árbevételig 10, fölötte 19 százalékos volt az adó. Vagyis a kisebb cégeknél egy-, a nagyoknál tízszázalékos adócsökkentést jelent a változtatás. Csaknem 145 milliárd forint marad a vállalatoknál − ám ennek túlnyomó többsége a nagyoknál. A minimálbérek emelése mellett folyamatban vannak járulékcsökkentések is, de a szociális hozzájárulás évente kétszázalékos visszavágása sem elég ahhoz, hogy Magyarország hátrább kerüljön abban a rangsorban, amelyben a munkára rakódó terheket nézik: hazánk még mindig a lista elején helyezkedik el.

Ehhez képest kell valami újat és közérthetőt ajánlaniuk a kormányváltást akaró pártoknak. Választási programjukból az derül ki, hogy az adózás gyakorlatilag minden területéhez alapjaiban nyúlnának hozzá. Az egykulcsos szja, az áfa, a vállalatok adója mind-mind célkeresztben van, ahogyan cél a hazai kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása is. A tao-támogatások rendszerét is átalakítanák, megszüntetnék. Többen könnyítenék a cégalapítást, adókedvezményeket is adnának meghatározott területen induló vállalkozásoknak.

A szakmailag legkomolyabban alátámasztott és kifejtett ajánlata az LMP-nek van. A párt progresszív szja-csökkentést és a minimálbér adómentessé tételét ígéri. Ahogyan választási programjukban írják, ha ők kerülnek kormányra, minden egymillió forint alatt kereső több pénzt fog hazavinni: a minimálbéresek nettó 26 ezerrel, az átlagbért keresők pedig 36 ezer forinttal élhetnek több pénzből. Hozzáteszik, ezt az összeget nem a kis- és középvállalkozásoktól vonják el, és nemcsak szóban, de tettekben is patrióta gazdaságpolitikát akarnak. Vagyis nem a nagyvállalatok lesznek a stratégiai partnereik, utalnak azokra az adókedvezményekre, amelyek az elmúlt években egyedi kormánydöntések révén jutottak el a multikhoz. Az LMP vissza akarja állítani a társasági adó felső kulcsát, az alsó, 9 százalékos, kedvezményes sáv csak a kisvállalkozásokra vonatkozna.

Az MSZP ugyancsak az alacsony jövedelműek esetében lépne gyorsan, az átlagjövedelem mértékéig adóvisszatérítést adna, mely intézkedés révén havi 15 ezer forint maradna a családoknál. Azt ígérik, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra csökkentik. A Párbeszéd offshore-adót, környezetszennyezés-adót, illetve spekulációsadót ígér, a Jobbik pedig visszaállítaná az ágazati különadókat és a hitelintézeti járadékot.

A DK különösen sokat foglalkozik a túlzott adminisztrációval, a párt szerint az állam feladata az, hogy a lehető legegyszerűbb adórendszert működtesse, olyat, amely átlátható és korszerű szolgáltatásokat biztosít. Bevezetnék a megosztott áfafizetési modellt, amelyben a számla nettó értékét az értékesítőnek, míg az áfát az adóhatóságnak fizetik, ezzel a csalások kockázata volna mérsékelhető. A DK csökkentené az általános szja-kulcsot, ugyanakkor az egymillió forintos jövedelmeket magasabb kulccsal adóztatná, a hárommillió fölötti keresetekre pedig különadót vetne ki – a többkulcsos jövedelemadó ily módon a társadalom legfelső tizedének is csupán a felső részét érintené. Megszüntetnék az szja-bevallást, sőt, a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében a munkáltató a bruttó bérköltségét az adóhatóságnak utalná át, és a nettó bért onnan kapnák a dolgozók.

Az Együtt a tízmilliárd forintnál kisebb költségvetési bevételt termelő kisadókat szüntetné meg, kivéve azokat, amelyek különösen káros környezeti, társadalmi vagy gazdasági hatás megszüntetését célozzák. Elképzeléseik egyik érdekessége, hogy egységessé és összehasonlíthatóvá tennék az önkormányzatok által kivetett vagyoni típusú adókat, hogy sehol se lehessen mondjuk extra magas ingatlanadóval bevételhez jutni.

A Momentum a többiekhez hasonlóan csökkentené a munkát terhelő adókat, többkulcsos szja-t vezetne be, és az alacsonyabb keresetűeknek bérkiegészítő adójóváírást ígér. Emellett az évi tízmillió forint feletti jövedelemrészre nyugdíjjárulék-plafont vezetnének be, így a magas keresetűek a felszabaduló összeget szabadon használhatnák. A Momentum az univerzálisan folyósított családi pótlékban érvényesítené a több gyerekre jutó nagyobb kedvezmény elvét, az adókedvezmény pedig minden gyerek után havi 15 ezer forint lenne. A kisvállalkozók adóit − mint például az eva, kata, a kiva vagy az ekho − a jelenleginél alacsonyabb bevételi plafonnal képzelik el, s a lehetőségek számát is csökkentenék. Érdekesség, hogy a Momentum lakatlansági díjat vezetne be az üresen álló lakásokra, amitől azt reméli, hogy élénkül a bérlakáspiac.