Lázár megmondta, miért tűnnek el az uniós pénzek

Lázár János kancelláriaminiszter időről időre képes meglepő, sőt meghökkentő dolgokat mondani szokásos sajtótájékoztatóin. A legutóbbin az uniós támogatások eddigi és jövendőbeli rendszeréről értekezett, nem is akárhogyan. Bár nagy sikerként hangsúlyozta, hogy a 2007-13 közötti periódus kereteit fölösen kimerítve 9600 milliárd forintot kötöttünk le és abból 9200 milliárdot meg is kaptunk, ami kétségkívül szép eredmény, de azt is beismerte, hogy ezt a rengeteg pénzt nem jól használtuk fel, mert a cél a kifizetés maximalizálása volt, nem pedig a tartalmas felhasználás.

A miniszter megerősítette azt, amiről ebben a rovatban is már többször írtunk: a támogatások jelentős része nem a meghirdetett, tényleges célt, a versenyképesség növekedését és a fejlettebb országokhoz való felzárkózást szolgálta, hanem ahogy ő mondta, elégett. A tényadatok alapján ez nyilvánvaló, ha összevetjük az utóbbi három évben kapott, a GDP mintegy 20 százalékát kitevő uniós pénzösszeget az ez idő alatt produkált, ennek harmadát kitevő növekedésünkkel, és akkor még nem beszéltünk az évi közel félezer milliárdos normatív agrártámogatásról.

Lázár szerint a fő baj az, hogy a beáramló pénzek legnagyobb része nem gazdaságfejlesztésre, hanem nem termelő, főleg infrastrukturális beruházásokra ment el, amin változtatni kell. Ezért a mostani támogatási periódusban legalább 60 százalékot az előbbiekre kell felhasználnunk, és így versenyképességi fordulatot elérnünk.

Ezzel csak egyet lehet érteni, a gond az, hogy nem látszik, miként érhető el a nemes cél, sőt a konrétumok egyelőre inkább mást mutatnak. Nem erősíti a hatékony és koncepciózus felhasználást, hogy a rendelkezésünkre álló kereteket rohamtempóban akarja a kormány lehívni, ennek érdekében az összes pályázatot már jövő év közepéig kiírja. Ilyen mértékű gyorsításra az apparátus nincs felkészülve, igazán alapos és körültekintő munkáról még nagy igyekezettel sem lehet igazán szó.

A helyzetet bonyolítja, hogy Lázárék ismét átalakítják az értékelési rendszert, tovább centralizálva azt. A tervek szerint a jövőben kizárják a külső, független szakértőket, és csak állami hivatalnokok végezhetik ezt a munkát. Ez annyit jelent, hogy megint sok új, gyakorlatlan ember kerül a gépezetbe, kérdés, milyen szaktudással és ismeretekkel, ami aligha járul hozzá a felhasználás hatékonyságának jobb megítéléséhez. Ahhoz viszont igen, hogy még inkább érvényesüljenek a központi, politikai motivációjú elosztási szándékok, hiszen a döntnökök a legközvetlenebbül függnek majd a kormánytól.

További ellntmondás, hogy az eddig meghirdetett pályázatok nem tükrözik a 60 százalékos gazdaságfejlesztési célt. Szakértői elemzések szerint a keretösszegek több mint felére már megjelentek a pályázatok, azoknak azonban alig több mint harmada irányul tényleges gazdaságfejlesztésre. Ha tehát az összes még megjelenő pályázat erre irányulna, ami gyakorlatilag lehetetlen, akkor is aligha teljesíthető a 60 százalékos cél.

Arról nem is beszélve, hogy az uniós pénzek hatékonytalan „elégetésének” fő okáról Lázár nem beszélt: ez a mindent átszövő korrupció, a támogatási pénzeknek a hatalom érdekeknek megfelelő elosztása. A Korrupciókutató Központ nemrég hozta nyilvánosságra a 2009-15 közötti időszak közbeszerzéseinek vizsálatáról szóló elemzését. Összesen 87 ezer folyamatot vizsgáltak 9 mutató alapján, és megdöbbentő, de nem igazán meglepő eredményre jutottak.

Az elemzés szerint rendkívül magas és egyre nő a korrupciós veszély: az úgynevezett átláthatósági mutató öt év alatt a nullától eggyig terjedő skálán 0.9-ről 0.2-re zuhant, a korrupciós kockázati mutató pedig 0.2-ről 0.6-ra nőtt, ami kiugró mértékű növekedés. Egy konkrét példa: 2009-ben a közbeszerzések 90 százaléka nyilvános hirdetésekben jelent meg, ez tavalyra 40 százalék alá csökkent, azaz eleve csak a kiválasztott körhöz juthatott el. A túlárazást is vizsgálták a győztes árát a piaci árak átlagával összevetve, és 130-320 százalékos különbségeket találtak! A közbeszerzések kétharmada uniós támogatásokból ment, ne csodálkozzunk tehát azok hatékonytalanságán.

Lázár eszmefuttatásának legviccesebb része az volt, amikor azt bizonygatta, hogy az uniótól valójában nem is kapunk semmit. Ez kissé ellentmondott annak, hogy akkor mi a fene az a 9200 milliárd forint, amiről saját maga beszélt, de ez nem zavarta meg a minisztert. Azzal érvelt egyrészt, hogy az uniós pénzekhez több ezer milliárdnyi hazai önrész is társult, ami igaz, dehát volt mihez társulnia. Másik meghökkentő érve az volt, hogy a kapott támogatás kisebb része ment csak tényleges gazdaságfejlesztésre, ami szintén igaz, de erről főként mi tehetünk, ahogy ő is kifejtette.

Szerinte 7 év alatt mi 3000 milliárdot fizettünk be az EU-nak, ami viszont nem igaz, ennek alig több mint fele volt a tényleges befizetés. A legfurcsább érve az volt, hogy a vámok eltörlése és a szabadkereskedelem elviszi azt a töbletet, amit Brüsszeltől kapunk: ez egyszerűen marhaság, a magyar GDP kétharmada kivitelre kerül, annak is nagy részét az itteni külföldi tulajdonú cégek adják, ugyan hol tartanánk, ha még állnának a vámhatárok és kereskedelmi, valamint tőkekorlátozások??

Persze Lázár is tudja, hogy mindez hülyeség: néhány hónapja még ő maga bizonygatta a sajtó előtt, hogy uniós pénzek nélkül se növekedés, se beruházás nem lenne Magyarországon, ami tényszerűen igaz. Akárcsak az, hogy az évi 750 milliárd forintnyi brüsszeli agrártámogatás nélkül – amiről Lázár szót sem ejtett – összeomlana nagy múltú, de sajnos csupán 1300 milliárd éves teljesítményű mezőgazdaságunk is.