A legdrágább ingatlan 5,5 milliárdért, a legolcsóbb 300 ezerért vásárolható meg jelenleg az országban
Számos csúcs született idén a hazai ingatlanpiacon – derül ki az ingatlan.com összesítéséből, amelyet a hvg.hu ismertet.
Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője elmondta, a kereslet a 2018-as szinthez képest 9 százalékkal volt alacsonyabb. A feladott hirdetések száma tavalyhoz képest stagnált. A kínálat Budapesten több mint 8 százalékkal csökkent, ezzel szemben megyei jogú városokban 10 százalékkal, a vidéki városokban 7 százalékkal, a községekben – részben a júliustól elérhető falusi csok miatt – 8,5 százalékkal nőtt.
A közleményben összeszedték a rekordokat is. Eszerint
a leggyorsabban eladott lakás egy VII. kerületi Dohány utcai garzon, a 33 négyzetméteres lakást áprilisban 22 óra alatt adta el a tulajdonos 29,5 millió forintért.
A megyeszékhelyek közül Nyíregyháza lett az első, köszönhetően egy ottani, 61 négyzetméteres panellakásnak. Ezt január 14-én dobta piacra az eladó, egy nappal később este 10-kor pedig le is vette a hirdetést, mert túladott rajta 17,9 millió forintért.
A községek közül Sükösd a 2019-es év bajnoka, egy 90 négyzetméteres családi házat alig több mint egy nap alatt sikerült eladni. Ezért a házért csak 1 millió forintot kértek.

Összegyűjtötték a december végén a kínálatban megtalálható legdrágább és legolcsóbb ingatlanokat is.
A legmagasabb ár a budapesti Andrássy úton található, 2000 négyzetméteres és 27 szobás palotához tartozik, amiért 5,5 milliárd forintot szeretne kapni a tulajdonosa.
A december végén legolcsóbban elérhető három ingatlan Békés megyében található. A legkevesebbet egy kétegyházi, már részben szétbontott házért kell adni, telekáron hirdetik 300 ezer forintért.