Közmunkára ítélve

Az MSZP által a 2010-es választások közeledtével hisztérikusan bevezetett „Út a munkába” program a politikai kommunikáció eszközeivel igyekezett a magát akkoriban „harmadik utas” baloldaliként értelmező pártot közelíteni a válság miatt türelmetlenkedő középosztályhoz. A rendszerváltás után ekkor alkalmazták először a közmunkát büntetésként, azonban ekkor még – legalább szavakban – a munkaerő-piaci re-integrációra helyeződött a hangsúly. A program nem meglepő módon csúfosan megbukott: a közmunka a hanyatló gazdaságban nem jelentett visszatérést a piaci munkák világába.

A választásokat követően előbb szinte teljes egészében leállt a közmunka-rendszer, majd a FIDESZ kormány tovább szigorított az elvárásokon. Már szavakban sem igazán a munkaerő-piacra történő visszavezetés a cél, hanem hogy a távlatilag munkaképes ember se kapjon segélyt munkavégzés nélkül. Ez már önmagában sok jobboldali választó tetszését kiválthatja, mert egyrészt a munkanélküliek között különösen felülreprezentált romákat sújtja, másrészt távolról igazságosnak tűnhet: aki lusta dolgozni az ne kapjon ingyen segélyt. Előbbihez nem kell kommentár, bár érdemes megjegyezni, hogy a közmunkások érdekében nemrég a Jobbik is szót emelt, ami azt bizonyíthatja (ha mást nem is), hogy a párt választókat feltételez a közmunkások között is. Tehát még a szélsőséges nézeteket képviselő párt szerint sem csak a romákat találjuk a közmunkások között. Az utóbbi érv pedig minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja, hogy az utóbbi három évben a munkanélküliek aránya egyszer csem csökkent a 10%-os lélektani határ alá és a statisztikákban megjelenő új állások több, mint kétharmada a közmunkához kötődik. Vagyis nem feltétlenül csak a lusta emberek maradnak munka nélkül - írja

A büntetési funkciót a rendszer „kötelezően szabadon választható” jellege leplezi le igazán: aki visszautasítja a néhány hónapra felajánlott közmunkát, vagy elbocsájtják a programból, három éven át nem kaphatja sem a rendszeres szociális segélyt, sem a foglalkoztatást helyettesítő támogatást. A fizetést idéntől a csökkentett összegű segély feletti, de a minimálbér alatti szinten határozták meg.

A legtöbb közmunkás a hírhedt havi 47000 forintot keresi, de ezt is csak az kaphatja meg, akit 8 órában foglalkoztatnak, készpénzben kapja járandóságát és nem sújtja valamilyen (szabálysértési, vagy egyéb adók módjára behajtható) elvonás. A hat órában foglalkoztatottak alig kapnak többet 30 ezer forintnál! Ennek fényében nem meglepő módon sok közmunkás a fizetést tartja a legnagyobb problémának: egyszerűen nem lehet ennyi pénzből rezsit fizetni, és tisztességgel megélni. (Pláne, hogy egy háztartásban – a segélyezéshez hasonlóan – csak egy személy jogosult közmunkára.) Főként azok a közmunkások érzik ezt megalázónak, akik évek óta ugyanezt a munkát végzik, csak eddig megkapták a minimálbért.

Tovább nehezíti a helyzetet a minisztériumi íróasztal mellett kitalált heti kifizetés is, ami amellett, hogy a gyakorlatban nem heti kifizetést jelent és az uzsora elleni harcot sem képes megnyerni, a gyakorlatban még nehezebbé teszi a spórolást és könnyen kiteszi a háztartásokat az eladósodás veszélyének. A hírek szerint talán már nem kell sokat aludni addig, amíg a heti kifizetést végre még egyszer átgondolják.

Aki abban a ritka szerencsében részesül, hogy a közmunka helyett új állást talál, annak is csak rendkívüli felmondást tesz lehetővé a törvény, azaz ha vált és utána egy évvel megszűnik a piaci munkahelye (ami manapság messze nem lehetetlen), akkor további két évig nem kaphat sem segélyt, sem közmunkát. Ez a „megoldás” ellenérdekeltté teszi a közmunkában dolgozókat, hogy megpróbáljanak piaci, jobban fizető állást keresni a biztos, de rosszul fizető közmunka helyett. A kilépés jelenlegi szabályozása fenntarthatatlanná teszi a rendszert. Idén 200 ezer közmunkás bevonására terveznek elkölteni több, mint 132 milliárd forintot, jövőre a miniszterelnök 300 ezer közmunkást vizionál. A határ a csillagos ég, miközben az általános tapasztalat szerint a települési önkormányzatok vonakodnak még több közmunkásra pályázni a munkaügyi központokhoz (és a 200 ezer fő elérése sem valószínű). Ennek okaként leggyakrabban a bonyolult és több szervezethez helyezett adminisztrációs rendszert jelölik meg (pl. a havi adatszolgáltatás során mindent hitelesítve és másolatban is be kell beadni; a munkaügyi központok által biztosított digitális táblázat sok esetben hibásan működik, hiába a kitöltési útmutató, stb.)

A médiában megjelent vidéki visszaélések nagy része a fővárosban is megtalálható. Bár itt a nagyváros személytelensége miatt a függés adott esetben nem a polgármesterhez kötődik (és nem a polgármester földjén kell dolgozni), hanem az ellenőrzést végző, általában szintén közmunkában foglalkoztatott emberhez, a sok esetben tapasztalt foglalkoztatói türelem nem mindenkire érvényes és pláne nem egyformán. További problémákat jeleznek a közmunkások a munkafelszerelés (pl. kesztyű) és a nyáron fontos védőital területén: nincs annyi, hogy mindenkinek jusson. Nincs munkaruha, csak védőmellény; nincs kullancs elleni védőoltás; nincs eszköz pl. a droghasználók által elhagyott fecskendők ártalmatlanításához. Más, apróbb gondok jelennek meg szervezési területen is: rendelkezésre állna például öltöző a dolgozók számára, csak két köztulajdonú cégnek kellene megegyeznie egymással; a munkaeszközöket a munkaterülethez sokkal közelebbi helyről is felvehetnék, de erre mégsem nyílik mód. Ezek a hiányosságok mind azt az érzést erősítik a közmunkásokban, hogy ők másodosztályú munkavállalók, akiket büntetlenül lehet a sárba tiporni.

Szabó Máté, az alapvető jogok országgyűlési biztosa a közmunkások által hivatalába eljuttatott számos panasz alapján indított vizsgálatot. Az ombudsman szerint is gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe a közmunkások, de további megállapításokat a vizsgálat után, előreláthatólag szeptemberben tesz.

Mivel vannak, akik hosszú évek óta vesznek részt a közmunkában és folyamatosan látják saját helyzetük romlását, talán van esély igazi érdekvédelem kialakulására. Borsodi kezdeményezésre, a Munkát-Kenyeret Mozgalomból megismert szervezővel, az MSZP szárnya alatt alakult meg a Közmunkások Szakszervezete, mely már közzé is tette céljait. A Magyar Szegénységellenes Hálózat is a közmunkát érintő kampányt indított, amelybe még most keresi a Budapest belvárosában dolgozó közmunkásokat, hogy önkéntes csoportot alakítva képviseljék saját érdekeiket - írta a szegényeket segítő civil szervezet tagja a Millamédia.hu-n.