Kína betehet nekünk: van-e okunk félni?

Évtizedek óta nem látott vérfürdővel kezdték az évet a világ tőzsdéi. Néhány nap alatt 2500 milliárd dollár „égett el” a piacokon, ez több mint két évtizednyi magyar GDP-nek felel meg. A legnagyobb zuhanást a kínai börzék szenvedték el, az árfolyamok a tavalyi mélypont közelébe zuhantak, de a német DAX mutatója is 5 százalék felett veszített az értékéből, New York sem úszta meg 3 százalék alatt a pánikot.

A kialakult befektetői pesszimizmus ideje és mértéke némileg váratlan volt, ténye azonban korántsem meglepetés. Az erre az évre vonatkozó prognózisok mindegyike a legnagyobb kockázatként a kínai gazdaság lassulását emelte ki, amelynek számos látványos jele volt már tavaly is. A fél évvel ezelőtti tőzsdepánikot is az váltotta ki, hogy az egy év alatt 70 százalék közeli emelkedést elérő kínai tőzsdék lufija kipukkadt, köszönhetően főként a reálgazdaságból érkező kedvezőtlen híreknek.

Szakértők és az adatok szerint ugyanis az értékpapír-piaci válság csak a jéghegy csúcsa Kínában, a baj ennél sokkal mélyebb. Az utóbbi másfél évtizedben az 1,3 milliárdos ország elképesztő tempójú, évi átlagban sokszor 10 százalék feletti növekedést mutatott, és a világgazdaság egyik meghatározó szereplőjévé vált. A fejlődése viszont szerkezetileg nem kiegyensúlyozott, leginkább az export-orientált ágazatok nőttek, a belső fogyasztás ettől lemaradt.

Sajátos helyzetet, torzulásokat teremt az is, hogy egy elvileg szigorú tervgazdálkodási rendszer keveredik piacgazdasági viszonyokkal, ráadásul a méretek miatt gyakorlatilag lehetetlen teljesen áttekinteni a helyi folyamatokat. A külső szemlélők számára Kína a nyitása ellenére mindmáig egy nehezen érthető és átlátható világ, ahol a „normális” piaci állapotoktól jelentősen eltérő elemek vannak.

A képet bonyolítja, hogy a nyilvános gazdasági adatok sem feltétlenül megbízhatóak, kiderült, hogy részben hamisítják őket, azaz kedvezőbbet mutatnak a ténylegesnél. Márpedig a kínai gazdaság növekedési kényszerben van, jórészt a hatalmas beruházások és a sajátos fejlődési modell miatt. Elemzések szerint a stabilitás biztosításához legalább 6-7 százalékos éves bővülés szükséges, az alatt a felhalmozódott anomáliák a felszínre kerülnek és válsághoz vezetnek.

A legkockázatosabb elemnek a belső pénzügyi rendszert tartják, amelyben az árnyék bankrendszer jelenti a legnagyobb veszélyt. Ennek lényege, hogy az óriási beruházások és befektetések nagyon jelentős részéhez nem a „hivatalos” bankok adták a fedezetet, hanem önkormányzati és vállalati kötvények, továbbá spekulatív forró pénzek elképesztő tömege. Ez – akárcsak az Egyesült Államokban – elsősorban az ingatlanpiacon jelentkezett, ugrásszerűen felpumpálva az ingatlanok értékét.

A hatást illetően ugyanaz történik, mint az amerikai másodlagos jelzálogpiacon: horribilis összegű, tényleges értékfedezet nélküli papírállomány és rossz hitel halmozódott fel, és ha ez a lufi kontrollálhatatlanul kipukkad, csődök tömegét hozza, azok minden gazdasági következményével együtt. A jelek már két éve erősödnek, az ingatlanok ára tavaly előtt csökkenésnek indult, érdekes módon lényegében párhuzamosan a kínai tőzsde felívelésével. Ez arra utal, hogy a forró pénzek jelentős része az ingatlanpiaci veszélyeket látva a tőzsdékre menekült, átmeneti árrobbanást okozva.

A tavaly nyári és mostani kínai tőzsdei pánik tehát törvényszerűnek mondható, hiába áldozott fel 3000 milliárd dollárt a pekingi kormány, a zuhanást nem tudta megállítani. Az okok, mint látszik, jóval mélyebbek, és pénzpiaci eszközökkel nem kezelhetők. Ezért vált pesszimistává a globális hangulat is: Kína megkerülhetetlen szereplője a világgazdaságnak, a válsága azonnal továbbgyűrűzik, és messze túlmegy a tőzsdei hatáson.

Elemzők szerint ha csupán 3-4 százalékra esik a kínai növekedés, az elég ahhoz, hogy a világgazdaság egésze legalább egy százalékkal lassuljon. A legnagyobb veszteséget a nyersanyagokat és energiahordozókat exportálók szenvedik el, ezek árai már most mélyponton vannak. Utánuk a legérintettebbek azok az ázsiai országok, amelyeknek a legnagyobb kereskedelmi partnerük Kína. Nem ússza meg a világ többi része sem, hiszen lényegében mindenki valamennyire érdekelt a kínai gazdaságban és a kereskedelmi kapcsolatokban.

Elkerülhetetlen hatás a globális befektetői kockázatvállalás csökkenése és a portfóliók ennek megfelelő átrendezése. A várható veszteségek pénzszűkét teremtenek, ami a beruházási aktivitást is visszafogja. Összességében tehát szinte mindenki szenvedni fog, azaz nem mindegy, mekkora lesz a tényleges kínai lassulás. Egyesek – például Soros György – egyenesen világválságot jósolnak, nagyobbat, mint a 2008-as.

Hogy ebből mennyi válik be, nehéz előre látni. Annyi bizonyos, hogy negatív hatások vannak, lesznek, de mértékük egyelőre kérdéses. Ami minket illet, jó lesz figyelnünk, mert szakértők szerint a kínai bővülés felére esése akár 1,8 százalékkal visszavetheti a magyar GDP-t. Ha ez netán így lenne, az idénre becsült 2,5 százalékos növekedésből nem sok maradna.