Keressünk együtt ezermilliárdot!
Cseppenként adagolja reformterveit a kormány, de nem azért, mert titkolódzik, hanem mert még maga sem tudja, milyen konkrét lépésekről döntsön. A folyamatos belső viták és egyeztetések hátterében az áll, hogy egyelőre fából vaskarikát akarnak csinálni: a közterhek átfogó átrendezésével párhuzamban legalább kétszáz milliárdot megtakarítani, mindezt úgy, hogy lehetőleg keveseknek és csak egy kicsit fájjon.
Ez a feladvány így megoldhatatlan. Ráadásul rosszul kezdtek neki, mert először a romló gazdasági kilátások miatt a nemrég elfogadott büdzsén támadt lyukak betömésének szükségességét hangoztatták, és csak később jöttek rá, hogy a vészhelyzet lehetőséget adhat az igazi megoldás, az adó- és szociális rendszer átalakításának megkezdésére is. Feltéve persze, hogy ehhez megvan a kellő bátorság és akarat, és az apparátus képes a gyors és hatékony előkészítésre. Ez mindmáig nyitott kérdés, ezért egyelőre egyszerűbbnek látszik nagyívű kijelentéseket tenni ezermilliárd forintnyi adóátrendezésről, ennek részleteiről meg folyamatosan tesztelni a közvéleményt.
A legnagyobb dilemma az, hogy egy átfogó és valóban célravezető adóreformnak az egyszerűsítés mellett egyértelmű tehercsökkentéssel kell járnia, leginkább a munkavégzést érintő járulékoknál, mindez azonban jelentősen csökkenti a költségvetési bevételeket. A másik oldalról viszont minimum 200 milliárd forintot kellene találni ahhoz, hogy a tervezett hiány az idén ne nőjön. A két cél együttesen nem érhető el, mert az állami kiadások lefaragása nem ad fedezetet mindkettőre, sok százmilliárdot a jelenlegi helyzetben megtakarítani nem lehet, főleg úgy nem, hogy az ne járjon óriási társadalmi tiltakozással.
Maradnak tehát a kompromisszumos lépések, amelyek egyeztetése a kormánypárton belül és kívül egyaránt hosszú és bonyolult folyamat. Azért adagolják szűkmarkúan a konkrétumokat, mert azokat előbb több zártkörű fórumon kell átpasszírozni ahhoz, hogy ne fulladjanak azonnal kudarcba. Rögtönzések persze így is vannak, de ez a politikai taktikázás nálunk gyakran használt eszköze. Nem könnyű tehát kihámoznunk, valójában milyen változásokra is számíthatunk a közeljövőben.
Nézzük, mit tudunk eddig. A kormányfő a múlt héten ezermilliárdos adóátcsoportosításról beszélt, és nem adócsökkentésről. Ez annyit jelent, hogy amennyiben egyes közterheket csökkenteni akarnak, másokat növelni kell. A nyilvánosan elhangzottak szerint ennek részeként az SZJA alsó kulcsának felső határát megemelik, a munkavégzést terhelő járulékot öt százalékkal csökkentik. Ennek fedezeteként növelik viszont az ÁFA-kulcsot, megszüntetnek egy sor adókedvezményt és bevezetik a vagyonadót.
Lehet, hogy mindezzel együttesen megmozdul ezermilliárd, igazi adóreformról azonban nem beszélhetünk. A jövedelemadó összege valóban csökken, viszont nem olyan mértékben, hogy az valóban ösztönzőleg hasson. Hasonló a helyzet a foglalkoztatással, öt százalékos tehercsökkenés kevés ahhoz, hogy érezhető munkahelyteremtő hatása legyen. Az ellentételek is ellentmondásosak. A forgalmi adó tervezett, három százalék körüli emelése logikus lépésnek látszik, a fogyasztás visszaesése miatt az inflációs kockázata sem nagy, ráadásul az alapvető élelmiszerekre nem terjedne ki, viszont így egész Európában nálunk lenne a legmagasabb az ÁFA. Adócsökkentési szándékot hangsúlyozva ezt nehéz lesz eladni.
Ennél sokkal rosszabb a helyzet a vagyonadóval. Már többször nekifutottak a rendszerváltás óta, és nem véletlen, hogy mindig visszakoztak. Már az sem egyszerű kérdés, mi számítson bele, de a fő probléma az, milyen alapon vagy értéken. A jelenlegi magyar tulajdoni nyilvántartási rendszer alapján gyakorlatilag lehetetlen igazságos alapokat találni, vagy olyan sok kivételt kell tenni, ami az egészet értelmetlenné teszi. Ha mégis bevezetik ezt az adót, a várható bevételt jócskán meghaladó politikai kockázatot vállalnak. Az adókedvezmények egy részének megszüntetése viszont érthető törekvés, itt a spórolás mellett az lenne a lényeg, hogy az egész egyszerűbbé, áttekinthetővé váljon, és minimalizálják a visszaélések lehetőségét.
A kiadások visszafogása ugyancsak kemény dió. Már korábban elhangzott, hogy a szociális költségeknél 60 milliárd forintot akarnak fogni. Ebből egyelőre az konkretizálódott, hogy a jövedelemtől tennék függővé a családi pótlékot, ami az ellenzéki támadások ellenére már régóta esedékes lépés. Szintén időszerű a segélyezési rendszer szigorítása is, bár részleteket erről még nem tudunk. Egyéb konkrét költségcsökkentésről nemigen esik szó, hacsak nem tekintjük annak a kormányfő javaslatát a parlament és az önkormányzatok létszámának lefaragására. Ez ugyanis inkább politikai indíttatású, ráadásul kétharmados törvényt igénylő lépés, amit a Fidesz már vissza is utasított. Marad tehát a már megszokott fűnyíróelv, azaz a minisztériumok büdzséjének meghatározott százalék szerinti csökkentése.
Az ötletbörze tovább folyik, a szakértőkön túl mindannyiunknak lehet tippje arra, hogyan álljon össze az az ezermilliárd. A gond csak az, hogy nem látni, hogyan állhat ez egységes rendszerként össze. Akármi is lesz, egyben biztosak lehetünk: a jelenlegi helyzetben bármilyen intézkedések is születnek, azok egy része sokaknak fájni fog.
