Kemény kritikát fogalmazott meg az IMF a matolcsyzmussal szemben

A Nemzetközi Valutaalap úgy véli: nem ad-hoc intézkedésekre, hanem jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség a költségvetési kiigazításhoz.

2012. november 20., 08:23

A Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést – tartalmazza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Wall Street Journal című lapnak hétfőn emailben küldött közleménye.

A lap azt követően kereste meg a valutaalapot, hogy a magyar kormány néhány héten belül a harmadik megszorító csomagját ismertette – közölte a Dow Jones.

Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője közölte: „mint korábban kifejtettük, a költségvetési kiigazításhoz jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség, az ad-hoc intézkedések helyett” – írta az MTI.

A közlemény szerint a magyar kormánynak kiegyensúlyozottabb intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek „fenntartható módon csökkentik a költségvetési hiányt, és szerkezeti reformokkal kombinálva a gazdaság egészére kiterjedő növekedést tesznek lehetővé”.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.