Keletre, magyar!

- Miért száműzték Párizsba?

– Nem száműztek, de küldtek, az nyilvánvaló. Amit annak tulajdonítottam, hogy meglehetősen autonóm személyiség vagyok, megvan a magam elképzelése egészségügyről, kórház-átalakításról, az orvosok jogállásáról. A most zajló hatalmas strukturális átalakításnál viszont mások az elvárások, nem ez a hozzáállás a nyerő.

- Pedig amikor felvetődött Szócska Miklós távozása az egészségügyi államtitkári posztról, azt rebesgették, ön veszi át a helyét.

– Értelmiséginek tartom magam, nekem mindig az intellektuális élmény a fontos. Soha nem a cím, hanem a feladat érdekelt. Mondom: most más kvalitásokra volt szükség, amit tudomásul vettem.

- Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnökeként – Pesti Imre korábbi főpolgármester-helyettes mellett – mégis részt vett a kormányprogram egészségügyi fejezetének kidolgozásában.

– Én mindenben benne voltam. De sok a riválisom, aki nem akart a terepen látni. Nem illettem a képbe, túlsúlyos lettem az egészségügynek. Most a pragmatikus, közgazdasági, szervezési szempontok kerekedtek felül, miközben én mindig azt vallottam: az orvossal kell foglalkozni, mert ő az igazi hatékonysági tényező.

- Pesti Imre más pozícióba került, önt pedig Párizsba – ahogy mondja – küldték.

– Pestin nem lepődtem meg, az egészségügy sokkal bonyolultabb annál, semmint hogy csak úgy bele lehessen durrantani. Arra viszont én is felkaptam a fejem, amikor a miniszterelnök megkínált az OECD-nagyköveti poszttal.

- Hogy volt?

– Éjjel fél kettőkor történt. Egy hosszú parlamenti nap után nyugodtan teáztunk a szobájában, és említette, hogy egyeztetett az OECD főtitkárával, akinek a számára felértékelődtek a humánerőforrás-kérdések.

- Egészségügyi pozíció fel sem vetődött?

– Nem. Orbán úrral sokszor beszéltem, de mindig röviden. Kitalálom a gondolatait, ahogy ő is az enyéimet. Méltatlannak érzem, ha ilyen fontos eszmecserék közben nyűglődni kezdünk. Felkínálta a posztot, én időt kértem. Egy hét múlva mentem vissza, ő pedig nagyon várta a választ. Igent mondtam, és megvettem a francia szótárakat.

- Udvariasan szólva is távol került eredeti szakterületétől.

– Valóban, mintha egyik nap Mikszáth Kálmánból, másnap meg a termodinamika főtételéből kellene felelnem. Az OECD ráadásul nemcsak jelentős gazdasági szervezet, hanem a humánerőforrás, az oktatás, az élethosszig tartó tanulás kérdéseivel, valamint a jólét indikátorokkal való mérésével is foglalkozik. Rengeteg olyan adattal rendelkezik, amelyet a kormányok a döntés-előkészítésben felhasználhatnak. Mi dolgozzuk ki a G20-ak anyagait, szorosan együttműködünk a G8-akkal. Szócska Miklós is rendszeresen jár ki, mondtam is neki: Miki, egy dolog a grafikon meg a számok, de most dönteni kell, aztán végrehajtani.

- „Ha otthon már nem találok intellektuális támaszt, akkor felhívom Mikola Istvánt.” Ezt Orbán nyilatkozta.

– Így igaz.

- Mikor találkoztak utoljára?

– Egy éve járt kint nálunk az OECD miniszteri értekezletén, négyszemközt beszélgettünk, a Trocaderón ebédeltünk.

- Miről beszélgettek? Egészségügyről?

– Azt nem érintettük.

- Nehéz elhinni.

– Pedig így volt. A miniszterelnök nagyban támaszkodik az OECD adataira. Kint összehoztam a dél-koreai meg a japán miniszterelnökkel, az izraeli nagykövettel és jó néhány gazdasági szervezet vezetőjével. Fáradhatatlanul tárgyalt mindenkivel. Mi is arról egyeztettünk, hogyan lehet az OECD adatbankjára támaszkodni a döntéshozatalban. Profi szakdiplomata kollégáimmal például a közmunkaprogrammal kapcsolatban készítettünk nemrég nagy tanulmányt arról, hogy az alkalmazotti bérek milyen hatással vannak a minimálbérre, mekkora az ideális mértéke, lehet-e frakcionáltan alkalmazni, vagy sem.

- Már ön is ért mindehhez?

– Már nem idegen számomra a gazdasági szakzsargon. Ha pedig kíváncsi vagyok valamire a mélyebb közgazdasági összefüggéseket illetően, bármikor felhívhatom a profi közgazdászokat.

- Az OECD legutóbbi ajánlásaiból kevés javaslatot fogadott meg a kormány.

– Volt, amit igen, és volt, amit nem. A nyugdíjak megadóztatását például nem is lett volna szabad beírni a javaslatok közé, mert politikailag eladhatatlan.

- Az OECD kiáll a jegybank függetlensége mellett.

– Ez ügyben kemény viták voltak. Az országtanulmány utolsó nagy összejövetele egy időben zajlott az Európai Bizottság azon ülésével, amikor megszületett a Magyarország elleni három kötelezettségszegési eljárás, a hír pedig beszivárgott a terembe. A magyar delegációt vezető Cséfalvay államtitkár úr azonnal jelentkezett, és kérte, haladéktalanul vegyék le az ügyet a napirendről, mivel politikai, és nem szakmai kérdés.

- Az OECD azt is kimondta: úgy kell államadósságot csökkenteni, hogy a környezet befektetőbarát maradjon, és a bankrendszer ne lássa kárát. Ehhez képest most épp új adókkal sújtják a cégeket.

– Az országtanulmány készítésekor a Merkel–Sarkozy-tandem a költségvetési megszorításokat szorgalmazta, valamint az államháztartási hiány és az adósságcsökkentés fontosságát hangsúlyozta. Azóta változott a helyzet, lassan az válik normává, amit Orbán Viktor tesz: többen megadóztatják a bankokat, jön a tranzakciós adó, az új francia elnök pedig követeli a megszorítások enyhítését és azt, hogy minél több pénzt fordítsunk a növekedésre. A nemzeti bankokat arra sarkallják, hogy adjanak olcsó kölcsönöket a kormányoknak. Gazdaságpolitikai módszereinket átveszik Európa-szerte.

- Ehhez képest az első negyedéves GDP-bővülési adatok tekintetében a magyar gazdaság az utolsó az EU-ban: mínusz 1,3 százalékot produkáltunk.

– Erre azt mondom: Keletre, magyar! Onnan kell beszerezni a szükséges forrást a növekedéshez. A gazdasági minisztérium nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a Bank of China létesítsen bázist Budapesten, és hogy gyors megegyezés szülessen Kazahsztánnal, Mongóliával. Ezek az országok ugyanis rengeteg nyersanyaggal, fosszilis energiával, ritkafémmel rendelkeznek, technológiára viszont szükségük van. Mi pedig vállalkozásokat viszünk oda, hogy ne csak egy irányba működjön a dolog, s idehozzák a kombinéket és harisnyákat, mint a kínaiak.

- Úgy tűnik, élvezi a diplomataéletet, és nem hiányzik a magyar belpolitikai zűrzavar.

– Otthon kétségkívül stresszesebb az élet. Amikor miniszter lettem, a sajtó erőszakos Mikolának állított be, pedig nem voltam az. Kemény támadások értek, főleg a gyógyszerpiaci megállapodások idején. Mivel a Nemzetközi Gyógyszergyártók Szövetségének ügyvezetője is voltam, tudtam, melyik készítményükön van akár kilencvenkét százalékos profit. Miniszterként pedig jól megszorítottam őket.

- Az ön nevéhez fűződik a privatizációs törvény, később viszont az államosítás szószólója lett.

– Az egészségügybe mindenképp szükséges bevonni a magánforrást, csak épp szabályozottan kell tenni. Az akkori kórháztörvény erről szólt. És arról, hogy a szakorvos szabad szellemi foglalkozású lett. Mert a paraszolvenciázós, feudális, paternalisztikus rendszert úgy lehet a legkevésbé fájdalmasan felszámolni, ha a profit megfizetjük, a rossz kvalitású doktor pedig kihullik a szakmából. Az államosítással viszont most azért értek egyet, mert a gazdasági világválság miatt háborús viszonyok között élünk, harctéri orvoslásra van szükség. Kell, hogy valaki figyeljen, kontrolláljon, különben meghalnak a betegek. Most szükség van egy Big Brotherre, aki kézben tartja a szociális rendszereket. Azért remélem, az államosítás nem azt jelenti majd, hogy minden magánkezdeményezést kizár.

(Az interjút teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)