Javuló adatok: ez már a fordulat?

Szűk egy évvel ezelőtt, amikor 6,6 százalékon tetőzött az infláció, aligha gondolta volna bárki, hogy áprilisra négy évtizedes mélypontra, 1,7 százalékra zuhan. Maga a kormány is 4 százalék feletti pénzromlással kalkulált az idei költségvetésben, ami tavaly ősszel reális becslésnek számított. A fordulat akkor következett be, amikor Orbánéknak beugrott a rezsicsökkentés ötlete, az a gondolat, hogy a hatóságilag szabályozható árakat mesterségesen lefaragva igyekezzenek jó pontokat szerezni a választóknál. A lakossági energiaköltségek 10 százalékos csökkentése már előrevetítette, hogy az infláció jóval a tervezett alatt maradhat.

Ez azonban csak az egyik eleme volt a drágulás jelentős lassulásának, ennél is nagyobb szerepe volt más külső és belső tényezőknek. Így például a világpiaci olajárak mélyrepülésének, ami a hazai üzemanyagárakban éreztette drasztikus hatását. Hasonlóan hatott az élelmiszerárak alakulása, amelyek az előző évektől eltérően idén tavasszal alig emelkedtek. Segített a tavalyi ÁFA-emelés miatti magasabb bázis, valamint sajnos a csökkenő fogyasztás is, amely nagy mértékben visszafogja a termelők és kereskedők drágítási mozgásterét. Mindezen tényezők együttes és egymást erősítő hatása eredményezte a példátlanul alacsony inflációt.

Módosul a kép azonban, ha a maginfláció alakulását vizsgáljuk, ami az egyszeri hatásoktól és a kormányzati intézkedésektől „megtisztított” trendet veszi figyelembe. Az így kapott adat jóval magasabb, 3,2 százalék, és viszonylag csekély csökkenést mutat az előző hónapokhoz, sőt a tavalyi évhez képest, amikor jellemzően 3,5-4 százalék körül mozgott. A valós gazdasági folyamatokat tükröző mutató tehát korántsem változott annyit, mint a teljes infláció, ami egyértelműen jelzi: a nagy javulás nem strukturális eredetű, hanem egyszeri korrekciós tényezők következménye, ezek nélkül gyorsulni fog a drágulás.

A lassuló pénzromlási ütemnek kedvező és kedvezőtlen hatásai egyaránt vannak. A lakosság szempontjából nyilvánvalóan kedvező, hogy némileg növekedhetnek a reáljövedelmek, mivel az év eleji fizetés- és nyugdíjemeléseknél még magasabb inflációval kalkuláltak. Ez elvileg a fogyasztást is ösztönözheti, bár ennek egyelőre semmi jele, úgy tűnik, az emberek inkább tartalékolnak. A gazdaság és a költségvetés finanszírozására hat kedvezően, hogy tovább csökkenhetnek a kamatok. Elemzők már azzal számolnak, hogy a jegybanki alapkamat az év végére 4 százalék alá megy, ami komoly megtakarítást tesz lehetővé. Ehhez persze az is szükséges, hogy a nemzetközi befektetői hangulat is kedvezően alakuljon, és lefaragható legyen a magyar kamatfelár. A csökkenő kamatterhek élénkítőleg hathatnak a gazdaságra is, ezt azonban a bizonytalan kilátások és a kereslethiány nagyban korlátozza.

A túl alacsony infláció kedvezőtlen hatásokkal is jár. A visszaeső kamatok a megtakarításoknál éreztetik a hatásukat, egyre nehezebb olyan kockázatmentes befektetést találni, melynek reálhozama meghaladja az 1-1,5 százalékot, a bankbetétekről nem is beszélve. A tervezettnél jóval alacsonyabb pénzromlás kockázat a költségvetés számára is: egyrészt számottevően kevesebb adóbevétel folyik be, másrészt az államadósság elinflálhatóságáról sem lehet szó. Érdekes módon a Fidesz az előző kormányzásakor éppen ellenkező taktikát követett: mindig alábecsülte az inflációt, így év közben a büdzsé többletbevételhez jutott.

Mint a maginfláció mutatja, a jelenlegi alacsony inflációs szint csak akkor tartható fenn, ha az egyszeri tényezők hosszabb távon is megmaradnak. Ez év végéig feltételezhető, ezért szakértők szerint éves szinten 2-2,5 százalékos drágulás várható, a jövő évet viszont a külső tényezők alakulása mellett az határozhatja meg, folytatja-e a rezsicsökkentési kampányt a kormány. Ha nem, az idei mesterségesen alacsony bázis miatt az infláció megugrik és 3 százalék fölé nő. Hogy mekkora lesz az inflációs nyomás, alapvetően a külső és belső gazdasági növekedéstől függ majd.

Ehhez kapcsolódó kedvező hír, hogy a vártnál jobban alakult a gazdaság első negyedévi teljesítménye: az előzetes becslés szerint a GDP az előző évhez viszonyítva 0,9 százalékkal csökkent, az utolsó, kirívóan rossz negyedévhez képest viszont 0,7 százalékkal nőtt. Úgy tűnik, az év végi mélyponton túljutottunk, köszönhetően főként az építőipar és a mezőgazdaság némileg javuló eredményének. Fellendülésről még nincs szó, ahhoz az ipari termelésnek és a szolgáltatási szférának is jobbat kellene produkálnia, méghozzá negyedévenként emelkedő tempóban. Ezzel együtt a GDP-adat biztató lehet az egész éves prognózisokat illetően is, és kedvezően befolyásolhatja a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos döntést.