Ízléstelen

2012. szeptember 19., 22:51

Hallom, hogy Varga István képviselő úr, a Fidesz soraiból – ama bizonyos, aki a család elleni erőszak ügyében az elhíresült baromságokat mondotta – engesztelésképpen 2 szál, azaz kettő szál rózsát vitt be az LMP-s hölgyeknek, akik a vitában (ellene) felszólaltak. Nyilván nem telt neki ugyanis 4 szálra. Az éjszakai ülésen ugyanis – mikor is tárgyalna a parlament családi ügyekről, ha nem éjszaka – felszólalt még Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője, no meg Lendvai Ildikó asszony is, az MSZP-ből. Nekik persze nem jár rózsa. Mert ők vagy nem nők, vagy miért is nem? Varga képviselő úr a Fideszhez méltóképp ízléstelen.

Mert legalább ennyire ízléstelen, sőt az én felfogásomban egyenesen gusztustalan képviselőcsoportjának szóvivője, aki a Gyurcsány-féle éhségsztrájk kezdetekor így kommentált: „Nincs abban semmi érdekes, ha négy középkorú férfi egy sátorba költözik!” Selmeczi Gabriella aztán még hozzátette az egy hetes méregtelenítést is, és aztán később is kitartott a „tisztító kúra” kommentálása mellett…

Úgy mellesleg kérdezem: ízléses-e a baltás gyilkos kiadatása után kialakult helyzetben továbbra is nyakra-főre vetíteni azt a légfrissítő reklámot, amelyben bemutatják az azeri birkózók (büdös) edzőtermét, ahova a reklámozott termék virágillatot varázsol, s a bekötött szemű hölgyek dőlnek a nevetéstől, hogy átrázták őket. Kit is ráztak itt át itt valójában?

B. Varga Júlia

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.