Ingatlanárverés, az utolsó stáció

A napokban ellátogattunk egy ingatlan árverésre, ahol 140 otthont hirdettek meg és végül 7 darabra akadt vevő. Az adósok egyike az árverés végén toppant be, ijedten kérdezte, hogy eladták-e a lakását? Majd megkönnyebbülten távozott, hogy még néhány hete maradt a rendezés tartozására

2009. augusztus 1., 12:05

Július 30-án valamivel több, mint kéttucatnyi érdeklődő gyűlt össze, hogy a

Creditexpress aktuális átverésétfigyelemmel kísérje. A belépésért 200 ezer forintot kellett fizetni. Ezért egy táblát, és a licitálás jogát kapták meg a résztvevők.

A teremben a kezdés előtt érdekes összjáték kezdődött. Három férfi két nőt akart rávenni, hogy beszéljenek össze. Mondván ők segíthetnek abban, hogy a megvásárolni kívánt ingatlannak ne menjen fel nagyon az ára. Elmesélték, hogy ha többen indulnak egy liciten, akkor egyeztetnek, ki legyen a vevő. A többiek nem verik fel az árat, cserébe az új tulajdonos az árverést követően szétoszt 1 millió forintot a résztevők között.

A nők hitték is meg nem is, de szívesen beszélgettek a tapasztalnak tűrő trióval. A férfiak nem csak velük alkudoztak. Addig - addig helyezkedik a terem több pontján, amíg kiderítették, hogy a nők által kinézett ingatlanra más vevő is akad. De a harmadik vevőjelölt - egy szemüveges férfi - visszautasította az ilyen tárgyú beszélgetést.

Ingatlanok kikiáltási áron

Az árverés vezetője a szabályok ismertetését követően sebesen haladt a felkínált 140 ingatlan listáján. A sorszámokat sorjázta és csak akkor áll meg, ha egy olyan tételhez ért, amelyre érdeklődés mutatkozott. A 26 tételnél akadt az első vevő. Egyedül licitált, így kikiáltási áron vehetett meg egy Baranya megyei ingatlant Sásdon. Az értéke 3 millió 900 ezer forint, a családi ház területe 102 négyzetméter, a hozzá tartozó telek közel 1500 négyzetméter. Nagyjából 15 másodpercig tartott az egész licit az árverési kalapács három leütésével együtt.

A következő kettő eladott családi ház Komárom megyében, Ács és Ácsteszérben található. Az egyik 2.2 millióért, a másik 1.6-ért cserélt gazdát. Utóbbi alapterülete 102 négyzetméter és hatalmas telek is tartozik hozzá. Mindkettőhöz kikiáltási áron jutottak hozzá.

Az első valódi licitálás egy győri ház esetében történt. Hárman vetettek rá szemet. A három férfi százezres licit lépcsőnként vitte fel az árat 5.3 millióról 6.6 millióra. A licitálók egyik „vesztese” később elmondta, hogy szerinte a teljes portfólióból talán ez lehetett a legjobb ajánlat. Üzleti célból vette volna meg, és bérbe adta volna. Ő maga nem is győri, a licitálás előtt több ingatlant is szemrevételezett.

Panellakás, családi házak

Ugyancsak pillanatok alatt új tulajdonosa akadt a Veszprém megyei Homokbödögén egy 163 négyzetméteres családi háznak és egy miskolci panellakásnak. Előbbi 2.6 millió, utóbbi 4.4 millió forintot ért.

Az utolsó eladott ingatlanra jelentkezett az összebeszélő trió egyik tagja, a két nő és a távolságtartó szemüveges férfi. A vágyott ház kikiáltási értéke 3.8 millió, melyre 600 ezer forintos végrehajtási díjat és jelzálogot is bejegyeztek, ami szintén a vevő költsége. A három tábla, a három kéz sűrűn emelkedett a magasba. Végül a szemüveges férfi volt a legelszántabb, övé lett a ház a kikiáltási árnál 600 ezer forinttal magasabb értéken.

Tulajdonos, aki nem tudta, hogy árverezik a lakását


Az árverés nem tartott sokáig. Fél óra sem telhetett el, már véget is ért. Egyszer csak egy zavartnak tűnő fiatalasszony lépett a terembe. Kereste az érverés vezetőjét, mert szerette volna tudni, hogy

eladták-e a lakásukat.A listából látható volt, hogy a budapesti Dohány utcai lakás 7.2 milliót ér, 55 négyzetméter, és 928 ezer végrehajtási díj is terheli.

A fiatal nő elmesélte, hogy négy éven keresztül fizették rendesen az Erstebanknak az 5 milliós lakáshitelt. Nagyjából nyolc hónapja nem fizetik, mert a családban történt egy betegség és egy haláleset, ami felborította addigi életüket. Az árverésről elmondása szerint onnan tudott, hogy előző nap valaki becsengetett hozzájuk, hogy vásárlási szándékkal megnézze az otthonukat.

Az árverés vezetője közölte vele, hogy lakásukat nem vette meg senki. A nő láthatóan megkönnyebbült és hazasietett, hogy megkezdjék az ingatlan eladását. Nem egész egy hónapja van a következő árverésig, amikor otthona újra kalapács alá kerül, ha nem rendezi addig a tartozását.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.