Ilyen törvényt diktatúrákban hoznak

Most tekintsünk el attól, hogy a Fidesz azt ígérte, a médiatörvényről csak később, konzultációk után döntenek, miért pont ezt az ígéretét tartaná meg a sok közül. Nagyvonalúan elsiklunk afelett is, hogy a kapkodás miatt a "médiaalkotmányozási" törvény tervezete végiggondolatlan, kidolgozatlan rögtönzésnek tűnik, tele homályos és nehezen értelmezhető kitételekkel. Előterjesztőit láthatóan befolyásolta főnökük kijelentése az adóbevallás méretéről, mert a demokrácia egyik kulcsterületét szabályozni szándékozó szöveg lényegi, az alapokat meghatározó tartalmi része tényleg ráférne egy söralátétre, vagy ha úgy tetszik, egy sajtpapírra. Jellemző, hogy ezzel szemben az úgynevezett válaszadási jog érvényesítését olyan részletességgel szabályozza az előterjesztés, mintha perrendtartási törvényről lenne szó.

Bár ez lenne a legnagyobb probléma az egésszel! Az igazi baj az, hogy az előterjesztők álságos magyarázatával szemben a szöveg nem a sajtószabadság kiterjesztéséről, az újságírók mozgásterének bővítéséről, hanem éppen annak ellenkezőjéről szól. Kezdjük azzal, hogy a törvényhez kapcsolt alkotmánymódosítási javaslat eltünteti a véleménynyilvánítási szabadság fogalmát, és csak az annál jóval szűkebb sajtószabadságról beszél. Hogy ez nem csupán véletlen elírás, jól tükrözi, hogy az ezt korrigálni szándékozó módosítási javaslatot a Fidesz-többség lesöpörte az asztalról, akárcsak azokat az ellenzéki bírálatokat, hogy a honatyáknak egy munkanapjuk sem volt a tervezet elemzésére és máris szavazni kellett róla.

Annak ellenére, hogy a javaslat gyökeresen átalakítja a médiaszabályozás és ellenőrzés egész rendszerét, az elvi alapoktól kezdve egészen az operatív szervezetig. Kezdjük ez utóbbival. Az önmagában üdvözlendő, hogy a jelenlegi túlburjánzott testületi struktúra és a sokat bírált kuratóriumi rendszer megszűnik és egyszerűsödik. Még azzal sincs gond, hogy a közszolgálatinak tekintett médiumok felügyeletét egy közös közalapítványba vonják össze, csökkentve ezzel a bürokráciát. A baj azzal van, hogy mindezt egy gyakorlatilag korlátlan hatalmú központnak rendelik alá, amely minden a médiához kapcsolódó lényegi kérdésben meghatározó szerephez jut. Létrejön az egységes média és műsorszórási hatóság, amelynek vezetője egy személyben dönthet a frekvenciákat érintő minden kérdésről, egyben elnöke médiatanácsnak is, amely pedig tartalmi és sajtóetikai kérdésekben foglalhat állást és hozhat szankciókat.

A túlhatalom azzal válik teljessé, hogy az előterjesztés szerint ezt a személyt, akinek fő feladata elvileg az állampolgárok tájékozódási joga feltételeinek pártatlan biztosítása, a kormányfő nevezné ki kilenc/!/ évre, azaz két parlamenti cikluson is túlnyúlva. /Ennél látványosabban aligha fejezhetné ki a Fidesz saját hatalmi bebetonozásának szándékát./ Még azoknál a testületeknél is, ahol a parlament beleszólhat a személyi összetételbe, vigyáztak arra, hogy ne legyen meglepetés: a kormánypártok és az ellenzék egyaránt két-két helyet kap, de az elnököt közvetlenül vagy közvetve a parlamenti többség, vagy a médiahatóság vezetője delegálja. Eképpen lényegtelenné válik, hogyan állapodik meg a három ellenzéki párt a két jelöltjéről /ismerős képlet, emlékezzünk a Fidesz előző regnálására és a csonka kuratóriumokra!/, a kormányzó erő akarata mindenképpen korlátlanul érvényesül.

Ne legyen kétségünk, ezzel könyörtelenül élni is fog minden, a sajtószabadságot érintő kérdésben is. Jó alapot nyújtanak ehhez a törvénytervezetnek a média működését meghatározó pontjai, melyek többsége a megfelelő definíciók hiányában tetszés szerint értelmezhetők, vagy egészen egyszerűen nonszensz és betarthatatlan előírásokat tartalmaznak. Kezdjük azzal, hogy a szöveg szerint a tartalomszolgáltató - ebbe az újságoktól kezdve a tévén át az internetig és a blogokig minden beletartozik! - kötelessége a gyors, hiteles és pontos tájékoztatás. Vajon miért? Távol álljon tőlem, hogy nagyon védjem a bulvárt, de például egy celeb sztorinak, szexoldalnak vagy számtalan hasonló témának nem éppen a fenti követelmény teljesítése a feladata, nem is azt várják tőle. Minden hozzáértő számára nyilvánvaló, hogy nem lehet keverni az alapvetően hiteles tájékoztatási igényeket kielégíteni akaró minőségi sajtót a szórakoztatni kívánó bulvártartalmakkal.

Ennél is döbbenetesebb az a pont, hogy a médiumok kötelesek beszámolni a közérdeklődésre számot tartó közéleti eseményekről. Ugyan miért kellene ezt tenniük? Az illető médium a saját fogyasztói célcsoportjának elvárásai szerint szerkeszti a tartalmát, nem pedig a politika szempontjai szerint. Hogy kerülnének fontos közéleti hírek például a Hot! magazinba vagy egy autós site-ra? Egyáltalán ki dönti majd el, mi számít adott esetben fontos eseménynek? Az egészet viccnek tekinthetnénk akkor, ha a tervezet nem fenyegetne szankciókkal arra az esetre, ha valaki nem tartja be az előírásokat. Ráadásul a büntetésbe bevonják az adott tartalmat terjesztő cégeket is. Ez azt jelenti, hogy amennyiben például a Blikk nem számol be gyorsan, pontosan és hitelesen a kormányfő egy felcsúti látogatásáról és ezért elmarasztalják, akkor az újságárusokat is meg fogják büntetni? Tényleg ezt akarja a Fidesz vagy ez csak egy rossz tréfa?

Hasonló a helyzet az úgynevezett válaszadási joggal. A javaslat szerint erre joga lenne nem csak annak, aki szerint valótlan tényeket állítanak róla, hanem mindenki, aki úgy érzi, becsületét vagy emberi méltóságát sértették meg. Ebben az esetben a médium köteles az ő válaszát azonos helyen és terjedelemben közölni. Ez a rendelkezés a végletekig beszűkíti a sajtószabadságot és ellehetetleníti a független szerkesztést. Gondoljunk bele, szinte nincs olyan anyag, amely valakinek valamilyen szempontból ne lehetne kellemetlen, még ha igaz tényeket közöl is. Nem beszélve arról, hogy vannak műfajok, mint például a publicisztika, amely eleve szubjektív megközelítést tükröz. Az amerikai sajtószabadság alapelvét kiválóan fogalmazza meg "A hír szent, a vélemény szabad" formula. A Fidesz törvényjavaslata ezt a demokráciákban kőbe vésett alapelvet annulálja, és a tartalmak totális kontrollját vetíti előre.

Ha egyáltalán ebben a formában végrehajtható lenne, mert nem az. Gondoljunk bele, mi lesz majd, ha az ellentáborok a számukra nem szimpatikus médiumokat elárasztják válaszanyagaikkal, és azokat hiánytalanul közölni kell. Nyilvánvalóan megbénul az egész média, senki sem tudja már, ki szerkeszti a tartalmakat, eltűnnek az áttekinthető struktúrák, rovatok stb., beköszönt a szép új világ. Ilyen, számos elemében alkalmazhatatlan, mindent ellenőrizni és szabályozni akaró törvényt csak diktatúrákban hoznak: a lényeg pont az, hogy betarthatatlan, de van akin ezt számon kérik, van akin nem. Ez is lehet a cél, de akkor mondjuk ki: ez olyan távol van az európai értelemben vett demokratikus felfogástól, mint Észak-Korea Nagy-Britanniától. Kizárt, hogy a Fidesznek hosszútávon ez az érdeke, rá is pontosan úgy vissza fog ütni, mint mindenki másra.