Hová tűnik ezermilliárd forint?

A GDP tavalyi és tavaly előtti bővüléséhez nagyban hozzájárult a mezőgazdaság teljesítménye, amely elsősorban a kedvező időjárás nyomán megugró termésátlagoknak volt köszönhető. Bár az agrárium a nemzeti össztermék mintegy 4 százalékát adja csupán, mindkét évben csaknem egy százalékkal javította a növekedési adatot. A látszólag szép számok mögött azonban változatlanul fennállnak a régi problémák: a tőkehiány, a szerkezeti és tulajdoni gondok, a technológiai lemaradás, az uniós versenyhátrány stb.

Az egymást követő kormányok hangzatos ígéretekkel indítottak, mindegyik egyik fő potenciálunként emlegette az agráriumot, már csak a természeti adottságaink miatt is. Ennek dacára a rendszerváltás óta végbement változások rontottak a mezőgazdaság helyzetén, amihez nagyban hozzájárultak az időnként kaotikus tulajdonosi átrendeződések, a hagyományos piacaink elvesztése, az érdekcsoportok sajátos szempontjainak érvényesülése, hogy csak néhány fontos tényezőt említsünk. Az uniós csatlakozás és az ezzel megnyíló pénzforrások sem hozták meg a várt kedvező hatást, inkább csak részben elfedték a meglévő gondokat, miközben a piaci konkurencia erősödött, és ma már olyan országok is több területen elébünk kerültek, amelyekkel szemben korábban előnyben voltunk, lásd Lengyelországot, Szlovákiát.

A Fidesz 2010-es választási ígéretében az agrárexportunk megduplázását és 300 ezer új mezőgazdasági munkahely megteremtését helyezte kilátásba. Ez persze eleve irreális cél volt, olyan, mint az egymillió új munkahely és az egyszeri, nagyarányú, általános adócsökkentés, és annyi is valósult meg belőle, mint ez utóbbiakból. A növénytermelés volumene főként az időjárás függvényében változott, az állatállomány viszont folyamatosan csökkent. A kivitelt ezeken túl a világpiaci környezet és saját versenyképességünk határozta meg, méghozzá nem a mi javunkra.

A gondokat csak növelte, hogy az Orbán-kormány a birtokviszonyokat saját politikai céljainak megfelelően igyekezett átalakítani. A külföldiek földszerzése elleni demagóg kampányával és tiltási törekvésével a földek értékét nyomta le, és egyben a tőkebeáramlást akadályozta, a hitelképességet rontotta. A családi gazdasági modell erőltetését nem a valóban versenyképes nagyságú és kellő tőkével rendelkező gazdálkodók hatékony támogatásával próbálta elérni, hanem a más jogi formájú gazdaságok működésének akadályozásával.

Ráadásul minden lépése mögött ott volt a jól látható szándék, hogy a hozzá közel álló köröket hozza minél kedvezőbb helyzetbe, semmibe véve a meghirdetett alapelveket. A legjobb példa erre az állami földek haszonbérbe adása, ahol a legnagyobb nyertesek néhány nagy érdekeltséghez köthetők, a helyi gazdák helyett sok helyen a Fidesznek tetsző idegenek jutottak földhöz, a törvényileg megszabott maximum területnagyságot pedig a rokonsági stb. szálak bevetésével lazán kijátszották. Minderről Ángyán úr dokumentumai részletesen beszámolnak.

Az agrárium fejlődésének szempontjai sajnos a fentiek mellett háttérbe szorultak. Ilyen körülmények között a hatalmas összegű uniós támogatás sem arra megy el, amire kellene. Különösen igaz ez a földalapú támogatásra, melynek összege a jelenlegi euró árfolyamon számolva 70 ezer forint hektáronként. Ezt elvileg a gazdálkodás javítására, a termelés hatékonyságának növelésére lehetne fordítani, a gyakorlatban azonban nem feltétlenül ez történik. Minél kisebb egy gazdaság, annál kevésbé: kis földterület esetén az összeg túl kevés ahhoz, hogy abból fejleszteni lehessen, ezért inkább a napi megélhetésre megy el. Ennek fényében enyhén szólva vitatható Orbánék lépése, hogy a földalapú uniós pénzeket a kisebb gazdaságok javára csoportosítják át, a nagyobb, versenyképes és az export legnagyobb részét adó, 1200 hektár feletti vállalkozások, sőt nemzeti parkok pedig nem kapnak belőle.