Hitelcsapdából segít kimászni a Máltai Szeretetszolgálat
A Máltai Szeretetszolgálat olyasmibe kezdett, amit még senki nem csinál, de manapság nagy szükség volna rá. A banki hitelek miatt krízis helyzetbe került családokat segítik pénzügyi tanácsokkal, közös ügyintézéssel. Összesen kéttucatnyi családdal kerültek kapcsolatba, de a kísérlet végére egy segítő modellt szeretnének kidolgozni – mondta Major Gábor programvezető
- Az elmúlt húsz év tanulópénzét most fizetjük meg. Olyan dolgokat kell megtanulni az embereknek, amit már korábban is tudni kellett volna, de eddig valahogy megvoltak a szükséges pénzügyi ismeretek nélkül. Többször tapasztaltam például, hogy nem értik a pénzügyi kifejezéseket, végeredményben pedig nincsenek tisztában a következményeikkel – sorolja Major Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat programvezetője, majd hozzáteszi - Az egyik családfő például egy időben kapta kézhez a hitelkártyájának felmondó levelét és a lakáshitelének a fizetési felszólítását. Nem tudta eldönteni, hogy melyik kapjon elsőbbséget.
A történet nem ritka. Sajnos egyre többen vannak, akiknek nehézséget jelent a korábban felvett hitelek törlesztése, és szinte egyik pillanatról a másikra kétségbeesett helyzetbe kerülnek az adósságuk miatt. A Máltai Szeretetszolgálat felismerte, hogy már nem csak a legelesettebbeknek kell támaszt adni, hanem az alsó középréteg egy részének is.
A kísérleti program idén februárban indult. Elsőként a Takarékbank, illetve a Takarék Pont hálózat egyes hitelintézetei kapcsolódott a kezdeményezéshez. Három vidéki városban, amikor lakáshitel felszólító levelet küldenek ki, akkor a máltaiak segítő felajánlását is továbbítják. A címzettek együttműködése teljesen önkéntes és szabad. Ha a család elzárkózik, természetesen megteheti, de akkor egyedül kel megbirkóznia az adósságrendezéssel.
Szociális horrorok
Az együttműködést, a mentorálást elfogadók elsőként egy „átvilágításon” esnek át. A helyzetfelmérés a bevételekre és a kiadásokra, illetve az esetlegesen kérhető állami és önkormányzati támogatásokra vonatkozik. Olyanok is akadnak a családok között, akiknek ebben a szakaszban már kikapcsolták valamelyik közműszolgáltatását, mert a fizetéssel elmaradtak. Márciusban az egyik adósnál fűtetlen szobában fagyoskodtak a máltaiak az érintett család tagjaival közösen, mert a gázszolgáltatást már egy ideje megszüntették náluk.
- Van olyan család, ahol a hatmilliós lakáshitel mellett két személyi hitelt, és öt hitelkártya adósságot is kezelni kellene. Bonyolult helyzetekkel találkozunk. Valójában egy-egy eset több gondoskodást, több utánajárást, hosszabb mentori szakaszt igényel, mint ahogyan kezdetben gondoltuk – összegzi a programvezető.
Hitel-S, mint modell program
Major Gábor hangsúlyozza, hogy egyelőre kísérleti szakaszban tart a program. Az adós családok támogatása addig tart, amíg hathatós segítséget tudnak nyújtani, illetve amíg rászorulnak az érintettek. Próbálnak együttműködő szociális vagy pénzügyi partnereket találni, akik az élet más területein is „kézen fogják” a bajba jutottakat. Segítenek újra munkába állni, vagy átképzést szervezni, esetleg egy beteg családtag gondozását ellátni, hol mire van szükség.
A karitatív kísérlet összegzése őszre várható, amikor egy elemzést készítenek a Takarékbankkal közösen. Bíznak benne, hogy egy társadalmi segítő modellt tudnak kidolgozni és rendelkezésre bocsátani más pénzügyi szolgáltatók számára, vagy akár a szociális kormányzat részére. Később szeretnének pályázati lehetőségeket is találni, hogy több helyre juthassanak el, mint jelenleg. Manapság ugyanis rengeteg megkeresést kapnak, de nem mindenkihez érnek el a máltaiak „pénzügyi angyalai”.