Hiányzik a válasz!

És hát hogyne szeretnénk végre tudni, hogy ki volt az a két homályba veszett figura, akit Josip Tot, illetve Kaya Ibrahim néven ismerhettünk, pontosabban nem ismerhettünk meg immáron tíz esztendeje: ők voltak azok a kóklerek, akik fölvásárolták az összes olyan „Fidesz-közeli” céget, amelynek tetemes adóhátraléka volt, megteremtve ezzel a párt egzisztenciális alapját. Az ügyészségen kívül akkoriban ez a kérdés mindenkit foglalkoztatott, hiszen ily módon jelentős kár érte a magyar államot.

Szóval hiányzik a válasz, persze hogy hiányzik. Az „igaz magyar emberek” azonban már régen túlléptek az ilyen „csekélységeken”. Őket az sem érdekelte, és máig sem érdekli, hogy miként lett váratlanul az F–16-osokból Gripen Orbán Viktor egyszemélyi döntése alapján. Meg az sem érdekli már régen korunk hős fülkeforradalmárait, hogy miért kellett ötvenmilliárd (!) forinttal túlkonszolidálni az egykori Postabankot, és hogy miért nem vizsgálhatta a hatalmas összeg útját senki sem.

Úgy tűnik, az sem zaklatta föl a magyarok zömét, hogy a kormány azt a társadalmi réteget hozza helyzetbe, azoknak kedvez adópolitikájával – az átlagemberek és a szegények hátrányára –, akikhez maga is tartozik, vagyis a tehetősöknek, a gazdagoknak. És sorolhatnánk oldalakon át.

Mi, akik ezt a lapot olvassuk, és akiket nem hülyített meg a Fidesz és a vezére, valamint a hamis hírek sokaságát szakmányban gyártó, gyűlöletet keltő médiabirodalma, tehát mi, normálisnak megmaradt magyarok persze föltesszük a kérdéseinket. Föltesszük, és már alig reménykedünk a közeli válaszokban.

Szerény véleményem szerint nem kéne tovább megjelentetni a lapban azt a három kérdést. Mostanra már nem ezek a legsúlyosabb kérdések, és óhatatlanul azt a látszatot keltik, hogy ennél lényegesebb, húsba- és zsebbevágóbb, még indokoltabban fölteendők nem is nagyon vannak. Pedig hát a valóság az, hogy akár oldalakat is meg lehetne velük tölteni a 168 Órában vagy akár transzparenseken.

Gulyás András
E-mail