Hiába várják a csodát a gazdák
Miközben az agrárolló tavaly tovább nyílt és a termelői árak jelentősen estek, az ágazat fejlődését célzó stratégia egyeztetése és a versenyképesség növelése helyett újra a termőföld tulajdonlási kérdések körül folyik a vita. Félő, hogy a politikai szempontok és a rövid távú anyagi érdekek előtérbe helyezésének az árát a rendszerváltás óta immár többedszer ismét az egész magyar mezőgazdaság fogja megfizetni.
A magyar agráriumon lassan már csak a csoda segíthet, azt pedig egy kormányváltástól hiába várják az ágazat szereplői. A tavalyi év különösen rosszul sikerült, részben a rossz termés, részben pedig az alacsony árak miatt. Ez utóbbiak átlagosan tíz százalékkal csökkentek, az ágazat jövedelmezősége pedig az uniós adatok szerint legalább harmadával csökkent. Az EU agrártámogatási rendszere nélkül a hazai mezőgazdaság már összeomlott volna, a krónikus tőkehiány és versenyképtelen struktúrák nem teszik lehetővé a megváltozott piaci körülményekhez való alkalmazkodást.
Az állandó panaszok mellett alig kapott visszhangot, hogy a kormány szándékai ellenére nem csatlakozhattunk ettől az évtől az egységes uniós támogatási rendszerhez, az úgynevezett SPS-hez. Ennek oka az volt, hogy az ehhez szükséges törvényi hátteret a parlament még 2008 őszén elfogadta ugyan, de a köztársasági elnök azt aggályosnak tartotta és az alkotmánybíróság elé küldte, a taláros testület pedig mindmáig nem döntött az ügyben. Ebben vélhetően szerepe lehet annak, hogy az SPS bevezetését a Fideszhez köthető agrárszervezetek vehemensen támadták, élükön a Magosszal. Az általuk képviselt gazdák főként azt tartották sérelmesnek, hogy az SPS rendszerében a támogatást nem a föld tulajdonosa, hanem konkrét megművelője kapja, méghozzá a három évvel korábbi állapotok alapján. Ez sokak anyagi érdekét sértette, mivel nálunk a tulajdonosok többsége nem maga műveli meg a földjét, hanem azt hasznosításra bérbe adja másnak, jellemzően agrárcégeknek. Ez egyébként teljesen logikus részükről, mert az átlagos birtokméret túl kicsi ahhoz, hogy megérné önállóan megművelni.
Az SPS bevezetésének elmaradásával viszont az agrárium mintegy 90 milliárd forintnyi támogatástól is elesik, amely elsősorban a marhatenyésztők, tej-, cukorrépa és rizstermelők zsebéből fog hiányozni. Összehasonlításképpen tavaly az egész ágazat különböző jogcímeken mintegy 600 milliárd forint támogatást kapott, a mezőgazdaságban érdekeltek megélhetését tehát alapvetően ez biztosította, hasonlóan más uniós országokhoz. A támogatási rendszert azonban az EU gyökeresen át kívánja alakítani, aminek csak első lépése az SPS, a nagyobb reformokra várhatóan 2013 után kerül majd sor. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a keretek fokozatosan csökkenni fognak, és szabadabb teret engednek a piaci folyamatoknak.
Ez minket igencsak érzékenyen érinthet. A rendszerváltás óta eltelt időszak megpróbáltatások sorozata a magyar agrárium számára: a keleti piacok elvesztése, a kárpótlás nyomán a régi termelői struktúra szétverése, majd pedig a torgyáni ámokfutás kiszolgáltatták az ágazatot az uniós piacnyitással járó sokknak. Az egymást követő kormányok képtelenek voltak előre mutató fejlesztési stratégiát felmutatni, inkább a politikai bázisépítéssel törődtek, tisztelet a kivételnek. Az alulfinanszírozottság és a belső érdekellentétek miatt a termelők többsége képtelen volt a hatékonyság növelésére és a piaci viszonyokhoz való rugalmas alkalmazkodásra. Ehelyett a támogatások növelését követelték és még a piaci árvitákban is az államtól várták a megoldást.
